– A beavatkozás szükséges volt és sikeres lett – mondta lapunknak hétfőn délután Daniel Gros, az Európai Tanulmányok Központjának (CEPS) kutatási igazgatója, aki nemrégiben nagy figyelmet keltett elemzésével az európai valutaalap felállításának szükségességéről. A hétfőn hajnalban nyélbe ütött megállapodásról inkább borúlátóan nyilatkozott, mert az rövid távon ugyan időt ad az eurózóna tagállamainak, de nem nyúl hozzá az alapvető kérdésekhez. Szerinte az uniónak meg kell tanulnia nemet mondani a kormányoknak, mert nem lehet az államadósságot a végtelenségig garantálni, s megóvni minden országot a csődtől. Ha pusztán a hétfői alkut nézzük, akkor semmi más nem történt, továbbra sem lehet egyetlen országot sem rákényszeríteni valamely politika folytatására, s ha ez így marad, még nagyobb robbanás lesz a vége. Azzal sem ért egyet Gros, hogy a tagországok a piaci spekulánsokat hibáztatták, mert a „piaci értékítélettel együtt kell élni”, s vélhetően a meginduló vizsgálatok semmiféle rendellenességet sem fedeznek fel. Hozzáteszi: az EKB függetlensége is megkérdőjeleződött, s az egész csomag egyelőre egyoldalú, mert nem kísérte az eurózóna szabályrendszerének megváltoztatása, aminek része kellene legyen az államcsőd eshetősége is, rendezett folyamat keretében. Ehelyett szerinte a tagállamok egyszerűen felrúgták a Lisszaboni Szerződésnek azt a cikkelyét, amely tiltja az adósság átvállalását, valamely tagállam megmentését a csődtől.

Más brüsszeli források azt mondták, hogy az EU most megmutatta az erejét a piacoknak, de a megnyert időt fel kellene használnia mélyreható reformokra. Mint számos elemző – például Charles Grant, az Európai Reformközpont igazgatója – forrásaink is úgy vélik, hogy az unió megkésett, a válságot nem használta fel a szükséges reformok előkészítésére. A deficitek, a folyó hiányok felhalmozódása mögött elsősorban Dél-Európában kedvezőtlen folyamatok húzódnak meg, azaz a pénz nem a versenyképesség fokozására, a termelő beruházások megindítására ment el. Így szembe kell nézni a munkaerőpiac, a nyugdíjrendszerek átalakításával, de leginkább a versenyképesség helyreállításának kihívásával, ami érinti a költségvetési, az adópolitikát, amunkaerőpiacokat, a nyugdíjakat, valamint más részről azt is, mit kellene tennie Németországnak a kereslete serkentésére. S ebbe a keretbe illeszkedik a gazdaságpolitikai koordináció előmozdítása, ami napirendre kerül, ideértve a költségvetési politikák szorosabb összehangolásának igényét. A hétfői Financial Times-ban ezzel összefüggésben azonban nem éppen derűlátó véleményt fejtett ki Wolfgang Münchau.

– Egy biztos – mondta Daniel Gros – az eurózóna kapuja most hosszú időre bezárul, legfeljebb Észtország osonhat még be. Kérdésünkre, hogy vajon a deficitcsökkentési kényszer miatt változó uniós közhangulatban meg lehet-e nyerni a Bizottságot egy magasabb magyar deficitnek, a források nem túl bizakodóak. A megfelelő reformprogramot azért eladhatónak vélik. Azzal a megjegyzéssel persze, hogy az eurózónához csatlakozás előtt jól meg kell gondolni, kellően versenyképes, rugalmas-e az ország gazdasága, árrendszere, jövedelempolitikája, politikai intézményrendszere.