Dacian Ciolos román illetőségű, erdélyi születésű mezőgazdasági EU-biztos a napokban jelezte, hogy átfogó társadalmi vitát indít az Európai Unió közös agrárpolitikájának küszöbönálló reformjáról. A június közepén Brüsszelben esedékes, s az akciót összegző konferenciára gazdálkodókat, érdekvédelmi képviselőket, tudósokat, közéleti embereket, európai parlamenti képviselőket várnak azzal a céllal, hogy együtt jelöljék ki az új agrárpolitika koncepcióját, fő vonalait.

Döntésekre várnak a mezőgazdászok

Az elképzelés máris formálódik. George Lyon brit liberális képviselő az EP mezőgazdasági bizottságában ismertette tervezetét, s Ciolosról is köztudott, hogy a reform prioritásai között tartja számon Európa élelmiszerönellátásának erősítését, a mezőgazdaság versenyképességének növelését, a fenntarthatóságot, az élelmiszer-feldolgozás fejlesztését, a zöldenergiák bővítését, a mezőgazdasági kutatás-fejlesztést és innovációt, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem erősítését.

Munkatársunk az Európai Parlament legutóbbi, strasbourgi ülésén annak járt utána, vajon zöld utat kap-e az unión belüli agrárlobbi elképzelése, a mezőgazdasági támogatási rendszer szintjének fenntartását szorgalmazók törekvése, vagy azok kerekednek felül, akik szerint túlságosan sokba kerül az európai adófizetőknek a közös agrárpolitika, s időszerű lenne más prioritásokat meghatározni.

Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselővel, a mezőgazdasági bizottság főtagjával beszélgetve nyilvánvalóvá válik, hogy a folyamat meglehetősen ellentmondásos. Evidensnek tűnik, hogy a 2014-ben kezdődő új költségvetési időszakban a nettó befizetők egyetlen eurócenttel sem akarnak többet befizetni az eddigieknél, miközben az uniónak egyéb sürgető feladatokat is meg kell oldania: serkenteni a gazdaságnövekedést, támogatni az innovációt, a kutatás-fejlesztést, az oktatást, a szakképzést, a munkahelyteremtést.

Már most látszik, veszélybe került az EU-költségvetés két nagy, a felzárkózást leginkább segítő fejezete: a kohéziós alapok és a mezőgazdasági politika költségkerete. Ez a két terület kapja az unió költségvetésének 80 százalékát. Magyarország szempontjából mind a kettőnek komoly szerepe van, hiszen a kohéziós alapok csökkentése a felzárkózás esélyeit ásná alá, az agrártámogatások megnyírbálása pedig a gazdák versenyképességét rontaná. Az előjelek nem a legkedvezőbbek.

Az EU 2020-as stratégiájának nemrég nyilvánosságra került első változata a közös agrárpolitikát meg sem említi, de még a kohéziós politikát is csak szőrmentén tárgyalja. Ha a vitaanyag azóta némileg módosult is, azt azért világosan jelzi, hogy mind a Barroso-bizottságnak, mind személy szerint a portugál elnöknek sajátságos elképzelései vannak e két területről.

Mi a teendő? A közös agrárpolitikáért aggódók szerint elkezdődött egy versenyfutás az idővel. Az agrárlobbi akkor jár el helyesen, ha a maga reformelképzeléseit még azt megelőzően közzéteszi, hogy a pénzügyminiszterek ősszel előterjesztik a maguk költségvetési előirányzatát. A másik feladat az eddigieknél hatékonyabb érvelés. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a közös európai agrárpolitika feladata – az élelmiszer-ellátás biztosítása mellett – ma lényegesen kibővült. Előtérbe került a zöldagrárium, a környezettudatos gazdálkodás, a klímaváltozás, a globális felmelegedés elleni küzdelem fokozása.

Amennyiben az EU drasztikusan csökkentené a mezőgazdasági támogatásokat, két komoly veszélyforrással kerülne szembe: növekednének az éghajlati, környezetvédelmi kockázatok, s veszélybe kerülne Európa élelmiszer-önellátó képessége. Ez utóbbi kockázat főleg közép- és hosszú távon fenyeget. Köztudott, hogy 2030-ra 50 százalékkal több élelmiszert kell előállítani, 2050-re pedig, amikor várhatóan 3 milliárddal többen élünk a földön, mint ma, meg kell duplázni az élelmiszer mennyiségét. Ha az EU nem gondol már ma a holnapra, annak súlyos következményei lehetnek.

Európa egyszerre a világ legnagyobb élelmiszer-exportőre és -importőre. Bizonyos gondok azonban már ma is látszanak. Marhahúsból például 2004 óta behozatalra szorul az unió, s Kína és India belső fogyasztásának megugrása, illetve a demográfi ai változások miatt bizonyosan egyre nagyobb lesz a kereslet erre a termékre is. Európa így a marhahús piacán kiszolgáltatottá válhat.

– Eurót lehet nyomtatni bankópréssel, élelmiszert viszont nem – mondja Tabajdi Csaba –, hangsúlyozva, hogy az élelmiszer és az édesvíz olyan stratégiai termékké válik hamarosan, mint ma a kőolaj és a földgáz.

Hiányolja azt is, hogy még nem sikerült kellőképpen tudatosítanimindenkiben amezőgazdaság által, a társadalom számára nyújtott szolgáltatások és közjavak környezetvédelmi és szociális értékét. Pedig közjónak minősül a tiszta ivóvíz, a biodiverzitás, a megfelelő talajállapot fenntartása is. Itt-ott ma már ezt kezdik beárazni. Némely ásványvíztermeléssel és -értékesítéssel foglalkozó világcég – például a francia Vichy vagy a Vittel, illetve bizonyos baden-württenbergi cégek – ma már hektáronként 200 eurót fizetnek a gazdáknak, csak hogy a művelés során a talajban egy bizonyos érték alatt tartsák a nitrát szintjét.

Abban már nincs is vita, hogy a környezetvédelmi és szociális közjavakért fizetni kell a mezőgazdaságnak. Vita inkább abban van, hogy ha csökken a közös agrárpolitika költségvetése, akkor milyen arányban csökkentsék a támogatást, azaz milyen legyen a közvetlen kifi zetések és a vidékfejlesztés közötti arány. Jelenleg egy a háromhoz. Azaz háromszor akkora a közvetlen kifizetés, mint a vidékfejlesztési támogatás. További vitapont, hogy ha az EU csökkenti a közvetlen kifizetéseket, bevezessék-e ezen a téren is a nemzeti társfinanszírozást. A skandinávok és a britek ezt szorgalmazzák.

Az új tagállamok viszont, amelyek már eddig is rá voltak kényszerítve a társfinanszírozásra, ezt ellenzik. Merthogy ennek komoly versenytorzító hatása lehet. Vitatott az is, hogy a reform révén sikerül-e a történelmi alapokat, a referenciákat megváltoztatni. A közös agrárpolitika elmúlt négy évtizede során az ilyen-olyan különalkuk révén ugyanis óriási különbségek alakultak ki a támogatási rendszerben. Hogy csak egy példát említsünk: egy hektárra Görögország ma 544 eurót kap, Lettország 83-at, Magyarország pedig 264-et.

De a támogatás önmagában is torzít, hiszen például a gabonatermelést preferálja az állattenyésztéssel szemben. Az elmúlt évek szocialista agrárkormányzata ugyan megpróbálta helyreállítani a növénytermesztés és az állattenyésztés megbillent arányát, de a jelenlegi uniós támogatási rendszer ezt a törekvést nem támogatta. A közös agrárpolitika mostani reformjánál erre is figyelemmel kellene lenni.

Magyarországon hétfőtől hozzáférhetőek azok az internetes lehetőségek – például az MNVH, vagy az FVM honlapjai –, amelyeken június elejéig fejtheti ki véleményét a KAP-reformról minden magyar állampolgár. Emellett az uniónak közvetlenül is eljuttathatják véleményüket azok, akik ezt szeretnék megtenni.