Javuló mutatók az autópiacon

Ha lassan is, de már csökkenni látszik az új autók forgalomba helyezésének hazai visszaesési üteme – ekképpen jellemezte az április eladási adatokat a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. Erdélyi Péter lapunknak elmondta, hogy a személyautók piacán továbbra is a céges, illetve a flottaeladások dominálnak. Ez a tendencia a válság kezdete óta áll fenn, és mindaddig meg is marad, ameddig a vevőfinanszírozás és ezen belül az magánvásárlók hitelfelvételi kedve vissza nem tér.

A 2009-es év első harmadában jelentős árengedményekkel csökkentették készleteiket a kereskedők, ám az akciós alapok április végére nagyrészt kifutottak, így az éves összehasonlítás az idei év vonatkozásában már lassú javulást mutat. Az MGE május végén számol enyhe emelkedéssel a piacon, ahol a Datahouse adatai szerint az áprilisban forgalomba helyezett 3654 személyautó 45,6 százalékos, a 607 kishaszonjármű 33,4 százalékos esést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest, vagyis kedvezőbbnek mondható a korábbi hónapokat jellemző ötvenszázalékos zsugorodással szemben. Az első négy hónap 16,2 ezer darabos eladása viszont összességében 52 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától. A buszoknál áprilisban 88 százalékos volt a zuhanás, az első négy hónap 71 darabja pedig 69 százalékos mínuszt jelent.

A JATO Dynamics adatai szerint a személyautóknál és a kishaszonjárműveknél is a Ford volt a legnépszerűbb márka áprilisban és az első négy hónapban egyaránt, amit 2166 autó eladásának köszönhet. A modellek listáját a Ford Focus vezeti 1022 darabbal, majd a Škoda Octavia (825 db), az Opel Astra (639 db) és a Volkswagen Golf (376 db) következik. Az autókénál kisebb mértékű, mintegy 36 százalékos az esés a motorkerékpár-piacon, ahol 918 kétkerekűt adtak el április végéig. A kereskedők szerint az autópiac forgalma nagymértékben függ a válságból való kilábalástól, a munkahelyek megőrzésétől, illetve növekedésétől, és hogy mikor lesz érzékelhető a parlamenti választások eredménye a piacokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.