Megérkezett a 4G Magyarországra

Több százszorosára nőtt a hazai mobilnet hálózatok adatforgalma, s a piac napokon belül eléri az egymillió előfizetős méretet – mondta pénteken Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy hazánkban először, nyilvános teszttel mutatták be, mit tudnak a negyedik generációs mobilhálózatok.

Az LTE- (Long Term Evolution) technológiát Magyarországon mindhárom mobilszolgáltató teszteli: a Pannon technológiai partnere a kínai ZTE, a T-Mobile a svéd Ericssonnal, míg a Vodafone a kínai Huawei technológiáját használja.

A Magyar Telekom mobilcége az Ericsson mérnökeivel már éles rendszert épített fel, amely több bázisállomásból áll, kereskedelmi forgalomban kapható termékeket használtak fel az építése során, s csatlakozik más vezetékes hang- és adatátviteli hálózatához. – A fejlesztések során számos olyan megoldást építettünk be a rendszerbe, amelyeket az Ericsson budapesti kutatás-fejlesztő központjában dolgozó mérnökök alkottak. A hazai szakemberek részt vettek az LTE szabványosítási munkáiban is – tette hozzá Chris Houghton, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója. A Magyar Telekom vezére szerint a mobil-adatátvitel újabb boom előtt áll, az iPad és a hasonló kézi eszközök megjelenése ugyanis egyre növekvő forgalmat generálnak, s ezzel együtt a felhasználók nagyobb sebességet igényelnek.

A nyilvános teszten az Avatar című 3D-s mozit mutatták be, amelyet élő mobilkapcsolat segítségével, HD-minőségben vetítettek úgy, hogy azt előzőleg nem töltötték le a szerverről. – A 3D moziélményhez ötven megabites sávszélesség szükséges, amit az LTE-rendszerek már most is biztosítani tudnak. Mindezt úgy, hogy a szolgáltatók egy bitre eső költségei a tizedére, vagy még alacsonyabb szintre csökkennek – mondta Maradi István, a távközlési cég műszaki vezérigazgató-helyettese. A rendszeren egy MP3 zeneszámot két-három másodperc, míg egy száz megabyte-os fájlt alig fél perc alatt lehet letölteni. Az LTE késleltetése sokkal alacsonyabb a jelenlegi mobilnetrendszerekénél, ezért az immár alkalmassá válik online játékok használatára is.

A mobil-adatátvitel sebessége óriásit nőtt a hálózatok indulása óta. Az első hazai mobilhívást 1990 októberében indították az akkori Westel 450 Mhz-es hálózatán. Akkor, 2400 bit per másodperces sebességgel lehetett adatokat továbbítani: a most bemutatott hálózat több, mint húszezerszer gyorsabb. Érdekesség, hogy az LTE egyik lehetséges frekvenciája pont az egykoriWestel által használt, mára megürsedett 450 Mhz-es sáv.

2020-ra napi ötvenmilliárd kapcsolat jön majd létre a különböző távközlési rendszerekben. A nagy sebességű mobiladatátviteli rendszerek addig évi hatszázmillió euró megtakarítást jelentenek majd az európai vállalkozásoknak – áll az Ericsson iparági előrejelzésében. Ami a hazai lehetőségeket illeti: 2013-ra állhatnak üzembe az első, kereskedelmi LTE-rendszerek, addig azonban a kormánynak a szakmával együtt dönteni kell arról, milyen frekvenciatartományokat bocsát a szolgáltatók rendelkezésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.