Fogyasztói csoportokat vizsgál a versenyhivatal

A válságban virágoznak a fogyasztói csoportokat szervező cégek. A vállalkozások a banki hitelezésből kiszorult ügyfeleknek ígérnek hitelt, ám valójában a tőlük beszedett tagdíjakat osztják újra, miközben lefölözik a hasznot. Két céget a GVH most eltiltott attól, hogy hirdessék tevékenységüket.

Rendhagyó lépésre szánta el magát a Gazdasági Versenyhivatal. A szervezet még le sem zárta a Swiss Invest 2009 Hungary Kft. és az Euromobilien Hungary Kft.-vel szembeni versenyfelügyeleti vizsgálatot, a társaságokat azonban már most eltiltotta a megtévesztő reklámozástól. Amennyiben a két, fogyasztói csoportokat szervező vállalkozás továbbra is megtévesztő hirdetéseket ad fel, úgy az esetleges későbbi versenybírság mellett intézkedési bírságot is kiszabhat rájuk. A szokatlan szigorra azért volt szükség, mert a versenyhivatal eddig már tíz alkalommal járt el a fogyasztói csoportokat szervező cégekkel szemben, ám azok némi módosítással tovább folytatták a fogyasztókat megtévesztő tevékenységüket.

Az sem volt ritka, hogy a vizsgálat alá vont vállalkozások egyik napról a másikra megszűntek, majd új néven szerveződtek újjá és ott folytatták, ahol abbahagyták. A fogyasztói csoportok reklámjainak megjelenése, szóhasználata megtévesztően emlékeztet egy banki hitelt nyújtó cég hirdetésére. A jellemzően a banki hitelezésből kiszorult, kiszolgáltatottabb fogyasztók pedig abban a hiszemben csatlakoznak a csoporthoz, hogy ezzel rövidesen hitelhez jutnak. A valóságban a csoportokban tagdíjakat kell fi zetni, és a befizetésekből kapnak kölcsönt (vagy vásárlási jogot) az egyes igénylők. Mivel a kifizetés sorrendjét sorsolással állapítják meg a fogyasztói csoportoknál, így könnyen lehet, hogy a hitelben reménykedő akár évekig is várhat arra, hogy megkapja a kölcsönt.

Mivel a cégek megtévesztő tevékenysége nagy fogyasztói kört érint, továbbá az eddig eljárásokból a GVH már sokadjára találkozik ugyanazzal a megtévesztő módszerrel, ezért a szokástól eltérően a Swiss Invest és az Euromobilien esetében immáron nem várta meg a folyamatban lévő, fogyasztómegtévesztésért elindított versenyhivatali vizsgálat döntését, hanem előre elrendelte a cégeknek, hogy fejezzék be a megtévesztő reklámok közzétételét. A Swiss Invest és az Euromobilien mellett jelenleg három másik vállalkozással szemben is eljárást folytat a Gazdasági Versenyhivatal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.