Ismét kamatot csökkentett az OTP Bank

Újabb hitelkamat-csökkentésről döntött az OTP Bank, amelynek hatását a törlesztőrészletekben június elsejétől érzékelhetik az ügyfelek, de annak mértéke a konstrukciónként változó. A meglévő hitelállományra vonatkozó intézkedés az érintett ügyfélkör számára 3 milliárd forint tehercsökkenést jelent éves szinten.

Kovács Antal vezérigazgató-helyettes szerint a jelenlegi makrogazdasági és versenykörnyezet tette lehetővé a 0,15 és 3 százalékpont közötti kamatvágást.

A változtatás eltérő mértékű az egyes forint-, euró- és svájcifrank-alapú fogyasztási, valamint lakás-, illetve jelzálog típusú hitelek esetében. A bank a hitelkamat-csökkentéssel a válság előtti szinthez kívánja közelíteni azokat.

A bank mérlegelte a jegybanki alapkamat alakulásának, a forrásköltségek mérséklődésének és a finanszírozási kockázat csökkenésének folyamatát is. Továbbá, a forint erősödése által – a keresztárfolyamok változása miatt – kevésbé érintett svájcifrank-alapú kölcsönök kamatának csökkentésénél fi gyelembe vette a törlesztőképesség erősítésének az ügyfelekre és a bank működésére gyakorolt pozitív hatását. A kamatdöntés egy 10 millió forint hitelösszegű, 20 éves futamidejű, svájcifrank-alapú lakáshitellel rendelkező háztartás számára, 0,25 százalékpontos csökkentést alapul véve, egy év alatt 15 ezer forintot meghaladó megtakarítást eredményezhet. Az OTP portfóliójában a lakossági hitelek 2,186 milliárd forintos 2009. decemberi záróállománya majdnem megegyezett az egy évvel korábbi értékkel, miután az első negyedévi mélypont után némi élénkülés mutatkozott a folyósításban.(MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.