A Fidesz-közeli befektetőknek tetszik az RTL hangvétele

Az eddig inkább jobboldalról támadott országos kereskedelmi adó, az RTL Klub harmada a Fidesz gazdasági hátországához köthető vállalkozókhoz került. A jobboldali vállalkozók a jelek szerint a csatorna jelenlegi hangvételében látják a pénzt.

A múlt héten igen határozott lépéseket tettek a hazai médiában a Fidesz gazdasági holdudvarához sorolható vállalkozók. Pénteken először azt jelentették, hogy az Infocenter.hu Zrt.-ből kiszállt Fellegi Tamás többségi tulajdonos. Az Infocenter.hu elsősorban jobboldali kötődésű médiumokat birtokol, mint a Heti Válasz című lap, a Hír TV és a Magyar Nemzet tulajdonosaitól megvásárolt Lánchíd Rádió, vagy a szórakoztatásra összpontosító Class FM rádió kisebbségi része. Fellegit, mint Orbán Viktor egykori főtanácsadóját eddig is a Fidesz gazdasági hátországához sorolták, csakúgy, mint a bejelentés szerinti vevőket: az először 1998–2002 között Fidesz-érintettségű ügyek kapcsán reflektorfénybe került szolnoki ügyvédet, Nyerges Zsoltot, illetve Stumpf Istvánt, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminiszterét. Nyerges Zsolt Fellegi korábbi üzlettársa, a Class FM cégének többségi tulajdonosa, de számos egyéb vállalkozás is köthető a nevéhez. (Ilyen például az E-OS Energiakereskedő, melynek nemrég még áttételes tulajdonosa volt. A tőle egy offshore jellegű céghez került társaság igazgatóját, Baji Csabát – aki az előző Fidesz-kormány alatt is vezető állami beosztásokat töltött be – az állami gigaholding, a Magyar Villamos Művek vezérigazgatói posztjának várományosaként emlegetik.) Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke az elmúlt években leginkább politikai elemzőként szerepelt, de volt közös vállalkozása Fellegi Tamással is.

A mondhatni „holdudvaron belül” gazdát cserélt médiatársaság tegnap – egy nappal a Fidesz kétharmados választási győzelmét követően –azt jelentette, hogy – szintén még pénteken – Rákosi Tamás nagyvállalkozótól megvásárolta a jobboldalinak kevéssé nevezhető országos kereskedelmi adó, az RTL Klub 31 százalékát birtokló IKO Média Holding Zrt.-t. Az igen kiterjedt médiapiaci tevékenységű IKO Média vételáráról szintén nem beszéltek, de a hozzáértők szerint milliárdos nagyságrendű. A bejelentés szerint az ügylet nyomán – ha a versenyhivatal is rábólint – az RTL Klub igazgatóságába kerül Nyerges Zsolt és Aczél Zoltán, de bent marad az eladó Rákosi Tamás is. Az elérhető cégadatok szerint mindmáig Fellegi Tamás is tagja volt az RTL Klub felügyelőbizottságának,mégpedig egész 1997-től. Akkor az RTL kisebbségi tulajdonosaként jegyzett Matáv felsővezetésének tagjaként kerülhetett a posztra, de azután is ott maradt, hogy a Fidesz-kormány alatt távozott a cégtől, illetve később a telekommunikációs vállalat is kiszállt az RTL Klubból. Fellegi Tamás lapunk korábbi információi szerint –amit később lényegében a Heti Válasz is megerősített – Orbán Viktor kormányának egyik csúcstárcáját vezetheti, amely irányítaná az állami vagyonkezelést és felügyelné az infrastruktúra-ügyeket is.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója megkeresésünkre közölte: az országos kereskedelmi tévéadó független hangvételében, műsorszerkezetében a kisebbségi tulajdonosváltás semmiféle változást nem eredményez. A többségi tulajdonos változatlanul a nemzetközi RTL Csoport luxemburgi leányvállalata, a CLT UFA, amely továbbra sem kíván megválni érdekeltségétől. A cég alapszabálya szerint a többségi tulajdonos jelölheti ki az tévé vezetőit. Ugyanakkor az IKO Média új tulajdonosa kiadott nyilatkozatában szintén kiállt a mostani menedzsment mellett – emlékeztetett Kolosi. Szakértők a mostani médiapiaci vásárlás kapcsán azt hozzák fel példaként, hogy az Infocenter.hu láthatólag nem vár el politikai tartalmat a kizárólag szórakoztatásra összpontosító Class FM rádió műsoraitól.

RTL-stúdió felvétel előtt
RTL-stúdió felvétel előtt. Új vezetők ülnek a székekbe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.