Csődbe megy az Alfa Busz

Elkerülte a felszámolást és csődbe megy az Alfa Busz Járműgyártó Kft. A március eleje óta csődvédelem alatt álló cég székesfehérvári telepén buszok nem készülnek, internetes honlapján megadott telefonszáma pedig nem kapcsolható. A magát évek óta a Volvo Bus Corporation (VBC) szerződéses partnereként hirdető társaság lehúzza a rolót, a szerteágazó cégcsoport Alfa Busz nevet viselő vállalkozásainak valamelyike azonban a jövőben is gyárthat buszokat. Lapunk utánanézett milyen márka válthatná a Volvót.

Aki mer, az nyer – ismerheti a mondást Mogyoróssy Tibor is. Úgy tudjuk: a 250-260 millió forint összértékű számlák rendezésére váró beszállítók, és a hasonló összegű tartozást nyilvántartó APEH egyaránt belement, hogy az Alfa Busz adósságának csak a felét fizesse ki – ráadásul a tartozásokat csak 2011 júliusában kezdik el rendezni.

Mogyoróssy Tibor feltehetőleg nem bontott még pezsgőt a megállapodásra. Saját kárán tanulhatta meg, hogy ünnepelni legkorábban a szerződések aláírása után szabad. A tanulópénzt a Volánbusz Zrt. busztenderén fizette meg – azt tartja, hogy erre a pályázatra ment rá egész cége. Hiába gondolta, hogy az Alfa Busz adta a legjobb ajánlatot a Volánbusznak, cégét kizárták a tenderből. Fordítani és nyerni pedig a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz benyújtott sorozatos jogorvoslati kérelmekkel sem tudott. Így most kénytelen a csőd részleteiről egyezkedni.

Az Alfa Busz tulajdonosa ezzel együtt nem várja lehajtott fejjel az utolsó csapást. A Volvo által jóváhagyott tervek szerint felépített buszok gyártásáról látszólag lemondott – ebbéli elhatározását feltehetőleg csak erősítették azok a hírek, hogy a VBC saját gyárai közül is bezárt néhányat. A buszoknak azonban nem fordított hátat, és állítólag új partnereket keres.

A múlt héten például a hírek szerint Minszkben járt, és a MAZ járműgyártóval tárgyalt. A „buszmegszállott” ismerősei körében nem titkolta: fantáziát lát az évente kétezer városi buszt gyártó, ebből ötszázat az exportpiacokon értékesítő fehérorosz gyár járműveiben. Ami a vállalkozót ismerők szerint azt jelentheti, hogy örömmel leszerződne a MAZ autóbuszok gyártására.

A pezsgőbontás azonban még Minszkben is korai, helyette csak a vodkázás ideje jött el: az Alfa Busz tulajdonosának feltehetőleg sokat kell tárgyalnia új partnereivel a MAZ márka Székesfehérvárra telepítéséről. Igaz, pozíciói nem rosszak a megegyezéshez. A fehérorosz járműgyártó számára ugyanis a magyarországi gyártás egyet jelentene az Európai Unió piacán belüli megjelenéssel.

Viszi a garanciát Nagyvárad

Jól járt az Alfa Busz csődjével a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) – írta hétfői számában a romániai Krónika. A közlekedési cég szerződést bontott az Alfa Busszal, mert a társaság nem teljesítette vállalását. Nagyvárad tizenkét nagy és huszonnégy közepes méretű autóbuszt várt Székesfehérvárról. Az előbbieket az Alfa Busz leszállította, a midibuszokat viszont nem. A járműgyártó csődjének hírére szerződést bontó városi közlekedési cég így lehívta és már fel is vette a maximális kötbért szavatoló bankgaranciát, kasszája 174 ezer euróval gazdagodott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.