Válság idején a netre tart az üzlet

A Magyarországon ma még hőskorát élő elektronikus kereskedelem és szolgáltatás elsősorban a regionális kisvállalkozások számára lehet kitörési pont. Kiérlelt online üzleti stratégia nélkül azonban nekik sem érdemes belevágniuk az üzletbe.

Felerősítette a válság az internetes kereskedelem előnyeit: a hagyományoshoz képest jóval kisebb a befektetés, nincs a hónapkig tartó engedélyezési procedúra az üzletnyitások előtt, és alacsonyabbak a fenntartási költségek is. Mindezek eredményeként míg az offline kereskedelem egyes ágazataiban két számjegyű forgalomcsökkenést hozott a tavalyi év, addig az online ágazat 2009-ben a korábbi években megszokott ütemben, 50 százalékkal, 95 milliárd forintra bővült a forgalma. Ráadásul ebben a számban még nincs is benne a netes szolgáltatók – hotel- vagy repülőjegy-értékesítők, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást váltók – nagyjából ugyanekkorára becsült forgalma.

Az internet tavaly kitörési pont volt a kis- és középvállalkozásoknak is, ám Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK. org) elnöke szerint csak azoknak, amelyek átgondolt üzleti stratégiával rendelkeztek, pontosan tudták, milyen termékkel és kommunikációval kiket akarnak megcélozni.

A netes üzletág sajátossága, hogy nincsenek kialakult működtetési elvei, mint a hagyományos kiskereskedelemben: az ágazat vállalkozói maguknak találják ki a szakmát. Kis Ervin Egon szerint az az első lépés, hogy az internetet megcélzó vállalkozó döntse el, olyanok-e a termékei, amelyek értékesítéséhez önálló webáruházra van szüksége. Sok esetben ugyanis felesleges drága webshopot fenntartani: a kereskedő a nálunk már évek óta bejáratott árverési portálokon kényelmesen értékesíteni tudja a termékeit. Ahogyan teszik ezt komoly cégek, amelyek gyakorlatilag teljesen felszámolták a hagyományos kereskedelmi tevékenységüket, és átvonultak valamelyik árverési portálra.

A speciális termékkörű és nagyobb tájékoztatást igénylő termékeknél már indokolt a saját webshop elindítása. Bár a net elvileg korlátlan lehetőségeket rejt, Kis Ervin Egon szerint a húsz legnagyobb online-áruház tíz év alatt kialakult pia cára rendkívül nehéz kívülről betörni. Ahhoz több száz milliós befektetésre és olyan szakértelemre van szükség, ami jobbára meghaladja a kisés középvállalkozások lehetőségeit.

A kisebb üzletméretű, nagyjából 30–50 milliós éves forgalmat lebonyolító webshopok piacán azonban még van szabad hely, igaz, ebben az esetben is tízmilliós kezdőbefektetésre van szükség. Kis Ervin Egon úgy véli, hogy a mai hazai elektronikus piacon a kkv-knak regionálisan van szerepük. Például sok olyan helyi jelentőségű termék és szolgáltatás van, amelyek kiesnek a nagy cégek látóköréből. Másrészt a kistérségekben már a válság előtti időszakban is megfigyelhető volt a hagyományos kereskedelmi tevékenység hanyatlása. A válság nyomán visszaesett a vásárlóerő, az emberek egy része az olcsóbb, ugyanakkor széles termékpalettát nyújtó internet felé fordult.

A SzEK.org elnöke hangsúlyozza: a netes üzlet kialakítása önmagában csak első lépés. Tévhit, hogy egy működő webshop magától termeli a pénzt, valójában folyamatos fejlesztést igényel.

Az Európai Bizottság könnyítene

Az Európai Bizottság új, trösztellenes, kiskereskedelmi szabályokat léptetett életbe az online értékesítések elősegítése érdekében. Az alapelv szerint a gyártók szabadon megválaszthatják, kik és hogyan értékesíthetik termékeiket Európa-szerte, mindaddig, amíg mind a gyártó, mind az értékesítő fél piaci részesedése kevesebb mint 30 százalék. Az értékesítési szerződések nem tartalmazhatnak semmiféle versenykorlátozó kitételt, mint például a kiskereskedelmi ár megszabását, illetve a határokon átnyúló értékesítések korlátozását. A gyártók nem korlátozhatják az interneten értékesített mennyiséget, és nem szabhatnak meg felárat az elaadott termékek után. Tilos lesz leállítani az adásvételt, vagy területileg átirányítani a vásárlót másik online üzlethez, amint a megadott hitelkártyaadatok alapján a vásárló külföldinek bizonyul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.