A tőzsdék is estek

Igencsak borúlátóan kezdődött a hét a világ meghatározó tőzsdéin, s ezek árnyékában a Budapesti Értéktőzsde sem tudott valami nagyot villantani. A távol-keleti börzék szinte kivétel nélkül 2 százalék körüli, vagy azt meghaladó mértékben estek. A BUX pedig a zárásra végül kereken 3 százalékkal 23 863 pontra esett. A vezető európai tőzsdéken sem volt jó a hangulat, igaz, legalább a visszaesés mértéke kisebb, jellemzően 0,2 százalék körüli volt.

A árfolyamcsökkenések nem az utóbbi napokban nagy visszhangot kapott európai légtérzárlatokkal és ebből fakadóan a légitársaságok veszteségeivel magyarázhatóak. A fejlemények a Goldman Sachs (GS) körül kirajzolódó botrányra vezethető vissza – vélekedtek egybehangzóan a Népszabadságnak nyilatkozó elemzők. Mint beszámoltunk róla, a GS-t beperelte az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC), azzal vádolva meg, hogy átverte befektetőit és ügyfeleit. Vizsgálat indult Londonban is.

Háda Bálin, a Quaestor vezető elemzője szerint azért ennyire komoly a hatás, mert bár a globális gazdasági válság hatásai végre enyhülni látszanak, ám a SEC a GS üzle tében részt vevőket is vizsgálni akarja, ez pedig azt a rémképet vetíti a befektetők előtt, hogy az amerikai pénzügyi rendszerből újabb csontvázak esnek ki. Pintér András, a Budapest Alapkezelő részvénypiaci elemzője szerint ezzel magyarázható többi között az olaj árcsökkenése, s a forint euróval szembeni gyengülése is.

A légtérzárlatoknak akkor lenne átalános hatása tőzsdei árfolyamokra – és nemcsak a légitársaságok részvényeire –, ha legalább egy hétig érvényben maradnának – tették hozzá a szakértők. A forint árfolyamára még egy esemény, a választások második fordulója lehet hatással. A szakértők szerint amennyiben biztossá válik, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerez a parlamentben – ami elég az igazán húsba vágó döntések meghozatalához –, akkor az árfolyamok tovább erősödhetnek. Valós súlya azonban változatlanul a nemzetközi eseményeknek (például a görög válság alakulásának) van a piacokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.