Átrendeződés előtt a világ autópiaca

Átalakulás előtt a globális autó piac. Amennyiben a prognózisok beigazolódnak, úgy Kína év végére már itt is az első helyre kerül. A világ legnagyobb piacain egyébként jellemzően nőttek, a kisebbekben viszont tovább zuhantak az autóeladások: Portugáliában hatvankilenc százalék plusz, Romániában hatvankilenc százalék mínusz az első negyedéves mérleg.

Alaposan átrendeződik egy éven belül a világ autópiaca: Kína jó eséllyel száguld az első helyért, miközben a lemaradók sorrendje is megváltozik. Jelenleg még az Egyesült Államok vezet, majd Japán után Kína és Németország következik, ám utóbbinak egy éven belül biztosan hátrább kell lépnie és helyet cserélnie Brazíliával. A 2009-es 3,1 milliós darabszám után 3,4 millió eladásáról szólnak a dél-amerikai ország piaci előrejelzései, amivel – ha a prognózisok beigazolódnak –bőven megelőzik a tavaly még 3,4 milliós, de idén legfeljebb hárommilliós produkcióra esélyes német kereskedőket.

Az év első negyedévében az Egyesült Államokban 2,55 millió új személyautó kelt el, ami 16 százalékos javulást jelent a tavalyi eredményekhez képest. Ez azonban kevés ahhoz, hogy bírja a tempót a 75 százalékos növekedési tempóval száguldó és 3,5 milliós eladást produkáló Kínával. Az ázsiai országnak így jó esélye van arra, hogy megszerezze a világ legnagyobb autópiacának járó „címet”. A Kínai Autógyártók Szövetségének előrejelzése az idei évre már 15 millió új személyautóról szól, ilyen számokban pedig nem is reménykedhetnek az USA piacán.

A németek negyedik helye már korábban is veszélyben volt, ám az oroszoknál zuhant a vásárlási láz, így évekig nem álmodozhatnak arról, hogy Európa legnagyobb és a világ negyedik piacává váljanak, pedig két éve még megvolt a lendület az előzéshez. Az Európai Üzleti Egyesület (AEB) jelentése szerint az első negyedévben Oroszországban 293 ezer új személyautó kelt el, ami 25 százalékos esést jelent az elmúlt évi adatokhoz képest. Kelet-Európában általában csak a cseheknél nőtt a vásárlási kedv: a 39,3 ezer autó 27 százalékos bővülés következménye.

Az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint (ACEA) vegyes a kép: az EU és az EFTA országaiban öszszességében 3,6 millió új személyautó kelt el 2010 első negyedévében, ami 9,2 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakához képest. Térségenként viszont eltérőek az eredmények, mert az Európai Unió tizenöt régi tagállamában 11 százalékkal emelkedtek, a később csatlakozott tízeknél 18 százalékkal estek az eladások. Mint arról már beszámoltunk, Magyarországon tízezer új személyautó kelt el, ami 55 százalékos zuhanást jelent.

A növekedés mértékében 69 százalékkal Portugália, a csökkenésben az ugyancsak 69 százalékot produkáló Románia vezet, pedig utóbbiban még a roncsprogram is működik és a traktorcserét is államilag támogatják. A román kormány a tízévesnél idősebb autók lecserélésére kibocsátott értékjegyeiből akár három is felhasználható új gépkocsi vásárlásakor, így az egyenként 3800 lejes (920 euró) bonok összevonásával akár 2800 euróval olcsóbban lehet új gépkocsit vásárolni.

Volt, ahol doppingszerként hatott a roncsprémium, és tavaly még szárnyalt Európa legnagyobb piaca: az autónként 2500 euróval támogatott csereprogramnak köszönhetően a németeknél 26 százalékkal több új autó kelt el. Válság idején azonban nincsenek tartós csodaszerek. Az ötmilliárd eurós költségkeret elfogyott, és mint kiderült, inkább csak előre hozott vásárlásokat generált, aminek az idei évben iszszák meg a levét a gyártók és kereskedők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.