Jó időzítéssel vett bankot Demján Sándor

A takarékszövetkezetekkel együttműködve akár számottevő piaci szereplővé is válhat a kis- és közepes vállalkozások finanszírozásában Demján Sándor bankja. Ebben partnere lehet a következő kabinet: a Fidesz-kormány nagyobb szerepet szánna a hazai tulajdonú hitelintézeteknek.

A Demján Sándor által alapított Magyar Tőketársaság Zrt. megvásárolta a Milton Bank Zrt.-t., amely ezentúl a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozására koncentrál majd – jelentették be két napja az érintett cégek. Tulajdonképpen nem is az a kérdés, miért most vett bankot Demján, inkább az, hogy miért nem tette meg eddig. Az üzletember évek óta ügyvezető elnöke az egyik legnagyobb hazai munkáltatói szervezetnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ), valamint elnöke a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezetének, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ) is. A kkv-finanszírozás sem idegen terep a számára: kezdeményezője volt a szektor cégei számára kedvezményes hitelkeretet nyújtó Széchenyikártya létrehozásának, emellett régóta hangoztatja, hogy a magyar gazdaság felpörgetésének egyik fontos eleme a kkv-szektor forráshoz juttatása, amelyben a jelenleginél nagyobb szerepet kellene biztosítani a takarékoknak. A kirakós összeillesztéséhez, a szinergiák megfelelő kiaknázásához azonban szükség volt még egy elemre, és ezt a szerepet töltheti most be a Milton.

A Milton (nemrég még WestLB ) egy kis bank, ügyfelei – ma még – elsősorban azok a német cégek, amelyek odahaza kapcsolatban vannak a hitelintézet korábbi német anyabankjával. A Milton ennek megfelelően marginális szereplő a magyar pénzpiacon, fiókhálózatról nem beszélhetünk, a bankkal tulajdonképpen csak licencet vásárolt Demján. Piaci szakértők szerint azonban az üzletember valószínűleg támaszkodhat majd a takarékszövetkezetekre, melyek összesen mintegy másfél ezres fi ókhálózatukkal komoly segítséget jelenthetnek.

A kkv-k, főleg a kisebb cégek igénylik a személyes kapcsolatot, a takarékszövetkezetek fiókjait használva pedig a Milton Bank könnyebben elérheti ezeket a vállalkozásokat, mint a kereskedelmi bankok, s nem mellesleg alacsonyabb költségekkel dolgozhat, mint ha saját hálózatot építene ki és tartana fenn. A szövetkezetek bevonásának azonban lenne még egy nagyon fontos előnye – hívták fel a figyelmet az általunk megkérdezett szakértők. A takarékok szorgalmas betétgyűjtők, ám a hitelezésben már nem ilyen aktívak, s ennek eredményeként jelenleg közel 600 milliárd forint megtakarításon ülnek, melyet főleg állampapírban kamatoztatnak. Kivált a kkv-finanszírozásban lenne mit erősíteniük: tavaly a szövetkezeti hitelintézetek alig 140 milliárd forint értékben helyeztek ki új kölcsönönt a szektor cégeinek, míg a kereskedelmi bankok 2118 milliárd forintot folyósítottak.

A Milton megvásárlásának időzítése valószínűleg nem volt véletlen. Bár a hitelintézet csak nemrég került eladósorba, kisbankot eddig is lehetett volna venni, esetleg kicsivel több macerával újat is alapíthatott volna Demján. A válságot ugyan még nem hagytuk magunk mögött, ám mind több biztató jel érkezik a gazdaságból, s az elemzők közül is egyre többen idén már a hazai GDP kismértékű növekedésére számítanak. Ez azt jelenti, hogy a kkv-finanszírozás, amely a Milton elsődleges feladata lesz, kockázata csökken, s mire az átszervezett bank igazán beindul, valószínűleg már a legtöbb olyan vállalkozás csődbe megy, amely nem talált megoldást a jelenlegi krízisre.

A Milton mellett szól az is, hogy sok az elégedetlen cég: a kkv-k arról panaszkodnak, hogynem kapnak hitelt a bankoktól, vagy nem annyit, amennyire szükségük lenne - ezek a vállalkozások pedig mind potenciális ügyfelei lehetnek a régi-új hitelintézetnek. Az időzítéshez köze lehet a közelgő parlamenti választásoknak is. Orbán Viktor, a várhatóan kormányt alakító Fidesz miniszterelnök-jelöltje többször is elmondta már, hogy a hazai pénzintézeti rendszerben erősíteni kell a magyar tulajdonú, magyar irányítás alatt álló szereplők pia ci szerepét, s a párt kiemelt kérdésként kezeli a kkvk helyzetét is, melyek finanszírozásában nagyobb feladatot szánnak a takarékoknak. Kerestük a Magyar Tőketársaság Zrt.-t is, de a hivatalos közleménynél bővebb tájékoztatást csak május elejére ígért a cég.

A WestLP Hungária Zrt.-t tavaly nyáron adta el anyabankja. A hitelintézetet a Wallis-csoport vásárolta meg, ekkor lett a bankból Milton, ezen néven működnek ugyanis a Wallis pénzügyi szolgáltatással foglalkozó cégei. A Demján Sándor által alapított Magyar Tőketársaság Zrt. idén februárban állapodott meg a Wallis Zrt.-vel részesedésszerzésről és együttműködésről, a további tárgyalások során azonban végül ajánlatot tett a Milton Bank száz százalékának megvásárlására, amit a Wallis elfogadott

A Milton Bank központja – utolsóból elsők akarnak lenni
A Milton Bank központja – utolsóból elsők akarnak lenni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.