A piac nem határozhatja meg a fejlődés útját
– Útelágazáshoz érkezett a világ a gazdasági válság miatt.Milyen irányba indulhatunk el?
– A politikában már korában útelágazáshoz érkezett a világ, a válság pedig még egyértelműbbé tette, hogy nemcsak politikai, de gazdasági értelemben is fordulóponthoz jutottunk. Változik a hidegháború után kialakult egypólusú világpolitika, egyre inkább több hatalmi központ bontakozik ki. Ugyan az USA katonai erejének még mindig nem érhet senki a nyomába, azonban hatalmi befolyása gyengül. Kérdés, hogy olyan új világ veszi-e kezdetét, amelyben az államok kompromisszumra képesek és megértik a kockázatokat, illetve a nemzetközi szervezetek, főleg az ENSZ képes lesz érvényesülni, vagy elindul egy hatalmi központokra épülő játék. Gazdasági szempontból az a kérdés, hogy az országok milyen mértékben veszik tudomásul, hogy a piac nem alkalmas a nagy, globális kihívások kezelésére.
– Az is kérdés, változik-e a szerepe annak a 90 ezer multinacionális vállalatnak, amelyek a világ tőkéjének 80 százalékát tartják kézben?
– A mostani az első olyan globális válság a háború óta, amely a transznacionális szférában jelentős megrázkódtatásokat és súlyos veszteségeket okozott, különösen a hatalmas nemzetközi pénzügyi konglomerátumokban. Kulcskérdés, mi történik a pénzpiaci óriásokkal? Vajon folytathatják-e a felelőtlen, a kockázati tényezőket figyelmen kívül hagyó spekulációt? A G20-ak úgy döntöttek, ki kell alakítani egy átfogó nemzetközi pénzügyi szabályozást, amely nagyobb gondosságot és fegyelmet visz a rendszerbe. Azt még nem lehet tudni sikereket érnek-e el ebben, vagy minden visszaterelődik a válság előtti mederbe.
– A válság közepette úgy tűnt, hogy a világban van arra hajlandóság, hogy a G20-akra hallgasson a tennivalókat illetően, és ők is a helyzetmagaslatán álltak. Ez megváltozott?
– Amikor nagy volt a veszély, és úgy látszott gazdaságilag az egész rendszer zátonyra futhat, a G20-ak egyetértettek a tennivalókban, például hogy ki kell menteni a bajból a nagy pénzügyi vállalatokat, és az államoknak óriási összegeket kell költeniük a gazdaságuk talpra állítására. Mostanára mintha lazulna az összetartás. A válság utáni időszakot tekintve ugyanis már mások az érdekek, más jó Kínának, az USA-nak vagy a nagy európai államoknak. A világ öszszességében 50–60 ezer milliárd dollárt vesztett a válságon, az államok a mentési akcióikra a világ bruttó termékének négy százalékának megfelelő összeget adtak ki. Ezenbelül nem veszített sokat Kína, és más ázsiai országok, ellenben az Amerikai Egyesült Államokat megviselte a recesszió. A nemzetközi cégek közül sokat veszítettek az autóipariak és a bankok, kevesebbet buktak a kiskereskedelmi vállalatok. Azokban az államokban, melyekben a pénzügyi szektornak nagy a befolyása, nem alapvető érdek a szféra korlátozása. A jövőt illetően tehát az a kérdés, miként alakulnak az erőviszonyok. A következő G20-találkozón kiderül, mennyire voltak komolyak a válság idején elhangzott fogadkozások.
– Valamint, hogy a szándékot konkrét tettek is követik-e. Az ENSZ főtitkára például a Millenniumi jelentésében írta: a XX. század úgy ért véget, hogy nem tudta megszabadítani az emberiséget a tömeges munkanélküliségtől és az egyenlőtlenségektől. Akár ma is elmondhatná ezt a mondatát, annyira nem változott semmi.
– Hivatkozom egy másik személyre. II János Pál pápa 1991-ben kiadott egy enciklikát, Száz évvel később címmel. Azt írta: a kommunizmus ugyan megbukott, de a világ egyetlen olyan problémát sem tudott megoldani, ami életre hívta. Az ENSZ-főtitkár lényegében hasonlókat mondott, a világ rengeteg problémát örökölt a XX. századtól, például a nukleáris fegyverek terjedését vagy a szegénységet, amelyet a válság még jobban elmélyített és aláásta mindazokat az eredményeket, amelyeket a XXI. század első évtizedében a világ elért. A globális eladósodás is nőtt a válság hatására, kérdés miképp tudják majd azt kezelni az államok. Nem tudni azt sem, hogy azok a cégek amelyek százezreket bocsátottak el, mennyit vesznek vissza és azok ugyanazok lesznek-e vagy újak? Mennyire változik befektetéseik földrajza, vagyis az új munkalehetőségek helyszíne. Úgy tűnik, hogy a transznacionális vállalatok válság utáni stratégiájában nem a foglalkoztatottság növelése áll az első helyen.
– Mi előzi meg?
– A versenyképesség növelése, a terjeszkedés finanszírozása, saját pozícióik javítása, a részvények árfolyamának emelése.
– Eközben pedig a világ több mint fele naponta alig több mint két dollárból él. Nem körvonalazódik valamilyen megoldás a tömegnyomor csökkentésére?
– A válság alatt tovább nőtt a szegénység és romlott sokak helyzete. A világ nem képes felszámolni a nyomort, legfeljebb enyhíteni tud a bajon.
– Épp ezért sokan utolsó mentsvárként a hitükben keresnek menedéket. Változott-e a válság következtében az egyház szerepe?
– XVI. Benedek pápa idén kiadott egy enciklikát, amiben beszél a válság problematikájáról. A római katolikus egyház történetében talán először, azt írja, elérkezett a világ egy olyan pontra, amikor nagyon lényeges a nemzetközi együttműködés, és azt a kérdést feszegeti, vajon létrehozható-e egy világkormány. Azt mondja, meg kellene erősíteni az ENSZ-et, és meg kellene növelni a lehetőségeit.
– Van erre esély?
– Ez a kormányoktól függ. Az USA hozzáállása megváltozott, az Obama-adminisztráció kifejezte, hogy javítani kell az ENSZ hatékonyságát, és deklarálta, ki fogja fizetni a szervezettel szemben fennálló adósságát, amit el is kezdett. Úgy tűnik, a G20-ak körében is pozitív a kérdés megközelítése.
– Ami viszont már mostanra is látványosan megváltozott, az a Nemzetközi Valutaalap szerepe.
– Kiderült, hogy az IMF-nek a válság előtt nem volt elegendő pénze és felhatalmazása sem. A tevékenységére az a piaci forradalom nyomta rá a bélyegét, ami a ’80-as évek elején kialakult, és a szervezetet a globális neoliberális politika terjesztésének fő letéteményesévé tette. Ez megváltozott. Az IMF kapott pénzt, megkapta a felhatalmazást, hogy puhítson a kemény követelésein, amelyekkel korábban fellépett, és átalakult az ideológiája is. De átalakulás alatt van a világkereskedelmi szervezet is, célja a protekcionizmus terjedésének megakadályozása és a fejlődő országokkal szembeni kedvezőbb fellépés kiharcolása. Változik a Nemzetközi Elszámolások Bankja is, amely ernyője alattműködik, a bankok, a biztosítók és a tőzsdei felügyeletek nemzetközi szervezete. A háttérben zajló megállapodásoktól függ, milyen hatékony lesz az ellenőrzési rendszer, amelyet a nemzetközi pénzügyek magánszférájára akarnak kiterjeszteni az államok.
– Vajon meddig vitáznak, gondolkoznak, terveznek, mire eredmény is lesz?
– Gondoljon bele, hogy végülis 192 országnak kell közös döntést hoznia. A G20-ak között sincs mindenben egyetértés, sőt az Európai Unión belül sem. Sok témában az érdekellentétek szinte kezelhetetlenek, de jelentősek a közös érdekek is, ami azért optimizmusra is alapot ad.
– A megváltozott viszonyok között változott-e Magyarország helyzete? Mit szól ahhoz a politikai mondáshoz, mely szerint mi magunk is képesek vagyunk megoldani a problémáinkat, és a világgazdaságtól függetlenül is talpon tudunk maradni?
– Magyarország a rendszerváltozás előtt is függött a világtól, a KGST-től. A függőséget növelte, hogy lebontottuk a piaci korlátokat, így a világgazdasági változások hatásait minden korábbinál gyorsabban érezzük meg. Meghatározó a transznacionális vállalatok szerepe: Magyarország Európa ötödik legnagyobb mértékben nemzetköziesedett állama, világméretekben is az első 20 között van. Ezzel a ténnyel mindenfajta gazdasági döntésnél számolni kell, különben hónapok alatt fejre áll az ország.
Simai Mihály professzor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. Jelenleg az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének kutató professzora, a Budapesti Corvinus Egyetem, valamint a transznacionális társaságokkal foglalkozó tanácsadó-testületnek, az ENSZ-egyetem jövőkutatási programja tervezőbizottságának tagja. Néhány hete választották be a nemzetközi interdiszciplináris kutatások szervezetének végrehajtó tanácsába. Egyetemi oktatómunkát, kutató- és kutatászszervező munkát végzett Magyarországon és külföldön. Mintegy 25 évet töltött az ENSZ munkatársaként, vezető testületeinek tagjaként különböző területeken és beosztásokban, és több éven át volt magyar és külföldi kutatóintézetek vezetője.
