Közüzemi szerződések újra vizsgálat előtt

Orbán Viktor Fidesz-elnök többször is hangoztatta, hogy a választásokat követően meg kell vizsgálni az önkormányzatok és a közszolgáltatók közötti korábbi szerződések tartalmát.

Érdeklődésünkre Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője azt tette hozzá: ezek a megállapodások általában 12-15 évvel ezelőtt köttettek, azóta sokat változott a gazdasági környezet, átélünk egy jelentős válságot, meg kell hát nézni, hogy kell-e, lehet-e a szerződéseken módosítani a polgárok érdekében. Nem volna jó, ha a cégek esetleg emelkedő profitját a lakosok fizetnék meg az indokolatlanul emelkedő rezsiköltségek formájában – fogalmazott Szijjártó.

A Fidesz miniszterelnök-jelöltje jó példaként említette a pécsi vízközműnél történt önkormányzati beavatkozást, ezért elsőként Papp Máriát, a száz társaságot tömörítő Magyar Vízközmű Szövetség főtitkárát kérdeztük a szerződések esetleges felülvizsgálatának lehetőségéről, értelméről. A főtitkár utalt rá: a hazai mintegy 110 vízműtársaság nagy többsége önkormányzati tulajdonban van. Emiatt a lakossági tarifákat az adott települések közgyűlései határozzák meg, a testületek pedig a lehető legalacsonyabb díjak kialakításában érdekeltek. Papp Mária szerint éppen ezért a szakma legfőbb gondja az, hogy a víz- és csatornadíjak országszerte aligalig fedezik az átlagosan 50-100 éves vezetékrendszerek fenntartási, karbantartási költségeit, fejlesztésre pedig szinte semmi nem jut. A főtitkár úgy fogalmazott: valóban nagy szükség lenne a díjszabási gyakorlat felülvizsgálatára, akár egy felügyeleti szerv létrehozására, de nem a tarifák csökkentése végett, hanem azért, hogy az árakat mindig szakmai alapon határozzák meg.

A nagyvárosok többségében a különböző közszolgáltatást nyújtó cégek zömmel az önkormányzatok tulajdonában vannak. Debrecenben vagyonkezelő társaság működteti a vízművet, a szemétszállítást, a távhőszolgáltatást. E cégek nyereségéből finanszírozzák egyéb önkormányzati fenntartású intézményeik veszteségeit, így a rezsiköltségek csökkentése eddig nem került napirendre – mondta lapunknak az egyik önkormányzati képviselő. Emlékezete szerint a fideszes vezetésű városban egyszer mondtak nemet a szolgáltatói díjak emelésére. Néhány éve, az akkor szocialista vezetésű megyei önkormányzat kezelésében lévő fűtőmű jelzett áremelési igényt, ám azt nem szavazta meg a jobboldali többségű debreceni képviselő-testület.

Győrött is közös vagyonkezelő cégbe vonják össze a közszolgálatókat. Simon Róbert Balázs alpolgármester szerint az eddig is önkormányzati tulajdonban lévő, ám különálló társaságokkal korábban kötött szerződéseket e folyamat keretében mindenképpen megvizsgálják. Győrött egyébként a közszolgáltatók közül a közvilágítás karbantartását végző E.ON-t cserélte le két éve a város. Amikor a várossal kötött szerződése lejárt, pályázatot írtak ki, s ezen a németek helyett egy helyi cég, a Villkor futott be.

Árviták egyébként elsősorban azokon a településeken alakultak ki, ahol a közszolgáltatók nem százszázalékos önkormányzati tulajdonban működnek. Így van ez például Dunaújvárosban, ahol néhány közüzemi vállalatban kisebbségi tulajdonnal rendelkezik egy-egy hazai magáncég. Ezek közül a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. (DVHCS) az elmúlt években folyamatos bírálatok kereszttüzébe került, mert távhő-szolgáltatási díja ma a legdrágábbak közé tartozik az országban. Az átlagosnál nagyobb tarifaemelések mögött elsősorban a kisebbségi tulajdonos – a Pomázi Csaba érdekeltségébe tartozó Energott Kft. –akarata áll: a szerződés értelmében valamennyi döntéshez kétharmados többség kell, így jórészt a 49,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkező magáncégen múlik, hogy milyen mértékű emelést terjeszthetnek a közgyűlés elé. A közgyűlési többséget biztosító helyi jobboldal ennek ellenére 2006 óta kísérletet sem tett az Energott-tal kötött szerződés módosítására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.