Fellegekben a Malév-veszteség

Úgy tűnik, a vártnál sokkal többe kerülhet az államnak a Malév megmentése.

A Népszabadság információi szerint a légitársaság tavaly minden eddiginél nagyobb mínuszt termelt, mérleg szerinti vesztesége elérte a 25 milliárd forintot, amely csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.

Értesülésünk szerint a tulajdonosok körében többen az elhibázott kereskedelmi politikát teszik felelőssé a hatalmas veszteségért. AMalév tavaly kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy megőrizze piacait, s ez sikerült is: 3,3 millióra nőtt az utasszám, miközben a legtöbb riválisának csökkent a forgalma. Egyesek szerint azonban csak 10-12 milliárd körül alakult volna a veszteség, ha nem törekednek az utasszám bármi áron történő megtartására.

Például egyes becslések szerint jelenlegi akciós jegyeivel a cég utasonként 10-15 ezer forintot veszít. A légitársaság agresszív árpolitikája rosszul sülhet el a folyamatban lévő uniós vizsgálatban is. Brüsszel jóváhagyása ugyanis azon is múlik, hogy a tranzakciónak ne legyenek piactorzító következményei, vagyis a Malév állami pénzből nem finanszírozhat piacszerzést.

A kabinetnek és a vagyonkezelőnek az is fejfájást okoz, miként folyósítsa szabályszerűen a cég működéséhez és átalakításához szükséges forrásokat. Ehhez egy nemrég készült elemzés szerint a következő két évben 130 millió euró, több mint 30 milliárd forint kell. Ehhez jön még a tőkepótláshoz szükséges, becslések szerint 10-15 milliárd.

 

 

 

A romok eltakarítása az államra maradt
A romok eltakarítása az államra maradt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.