Az önkormányzat: a helyi erők egyesítése
Nyugodtan idesorolhatjuk egyébként Gödöllőt is, amely Gémesi Györgynek, az Önkormányzatok Országos szövetsége elnökének, a város polgármesterének elmondása szerint ugyanezen az úton jár. Az önkormányzatok, az intézmények és a civil szervezetek akkor tudnak eredményt elérni, ha közösen vállalják fel egyegy ügy patronálását – mondja Gémesi György. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez az együttes segítségnyújtás rászorultsági alapon működjön, s ne tegyünk különbséget a hátrányos helyzetben lévő csoportok között.
Szoros kapcsolatban vagyunk Ausztriában lévő testvérvárosunkkal, ahonnan rendszeresen kapunk különböző adományokat a hátrányos helyzetű gyerekek részére. Követendő példának tartom, hogy ne csak mi várjunk segítséget másoktól, hanem lehetőségeinkhez képest támogassuk a tőlünk távolabb élő – a magyarságukat még mindig ápoló – közösségeket. Például a közelmúltban egy hétig vendégül láttuk a külhoni csángó közösség gyerekeit és tanárait, akiket a gödöllői családok örömmel fogadtak be, a pedagógusok pedig intenzív oktatásfejlesztési kurzuson vettek részt közép- és felsőfokú iskoláinkban.
Nálunk Gödöllőn például különlegesen fogadókészek voltak az összefogásra az iskolák és az egyetem. Nagyon sok akciót sikerült ezeken az intézményeken keresztül elindítanunk. Példaként említeném a nagyon értékes köztéri szobraink helyreállításának munkálatait, ehhez nemcsak pénzbeli adományt kellett gyűjtenünk, hanem szükség volt a hozzánk közel álló művészek összefogására is.
Az önkormányzatoknak azért van különleges felelősségük ebben a munkában, mert a településeken ők vannak legközelebb az emberekhez, azon kívül pontosan tisztában vannak azzal, hogy milyen financiális határai vannak a segítségnyújtásnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy pontosan tudják, hol lehet pótlólagos forrásokra szert tenni. Ismerik a helyi nagy- és kisvállalkozásokat, civil szervezeteket és napi kapcsolatban vannak lakossággal is.Mozgósítani tehát – véleményem szerint – ők tudnak a legeredményesebben.
A gödöllői polgármester véleménye szerint nemcsak az egyes országokat lefedő programoknak van létjogosultságuk, hanem a Kárpát-medencében élő összes népnek támaszkodnia kell egymásra fejlesztési törekvéseik megvalósításában. Nem véletlen, hogy Közép-Európa uniós országai számára Brüsszel közös pályázatokat ír ki, és előnyöket biztosít azoknak a koncepcióknak, amelyek több ország felzárkózását segítik elő. Ilyen például a lassan megvalósuláshoz közeledő Duna-stratégia. Jelentős szerepe van a Magyarországra települt multinacionális cégeknek is, amelyek már anyaországaikban is gyakorolták a társadalmi felelősséget. Gödöllőn például a Tesco és a Sony erőteljesen támogatja a civil szervezeteket.
Az önkormányzatok felelőssége, hogy más perspektívában nézzék a CSR-gyakorlat lehetőségeit, alapozzanak a helyi kezdeményezésekre, és gondolkodjanak arról, hogyan lehet ebbe bevonni a térség kis- közepes és nagyvállalatait.