Segítséget kérnek a német SoKo-ügyek károsultjai

Politikai segítséget kérve petícióval fordulnak a magyar Országgyűléshez és a német Bundestaghoz azok a magyar vállalkozók, akiket a német hatóságok elmarasztaltak a 2004–2005-ben végrehajtott SoKo Pannonia és a SoKo Bunda akció keretében – hangzott el a Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének tegnapi taggyűlésén. A beadványt ismertetve Michael Frischl német ügyvéd elmondta: azt kérik, hogy a vállalkozási szerződések keretében foglalkoztatott munkavállalók társadalombiztosítására vonatkozó német–magyar egyezmény keretében a két ország kössön különmegállapodást. Így automatikusan megszűnhetnének a még folyamatban lévő németországi eljárások.

A SoKo Pannonia és a Soko Bunda akciók nyomán indított eljárásokban 51 magyar cég volt érintett. A problémák abból adódtak, hogy Magyarország európai uniós csatlakozását követően a német hatóságok olyan feltételek teljesítését követelték a magyar cégektől, amelyek nem voltak pontosan meghatározva. Értelmezésük szerint csak azok a magyar cégek vállalhattak volna megbízást Németországban, amelyek árbevételük legalább 25 százalékát Magyarországon szerzik. A német hatóságok szerint csak a magyar cégek megtévesztő magatartása miatt volt lehetséges, ha megkapták a magyar szaktárca engedélyét a németországi szerződéskötéshez anélkül, hogy teljesítették volna ezt a feltételt. Ennek alapján pedig a németországi munkára felvett magyar dolgozók a hatóságok értelmezése szerint hamisan szerezték a munkavállalási engedélyt, és a magyar cégeknek és munkavállalóknak meg kellett volna fizetniük a bruttó bérek utáni 40 százalékos társadalombiztosítási járulékot is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.