Mouth Hero | 2010. március 29. | 08:09:06
200K $ VS 1,24Mrd $?
A perlők ügyvédjének embere lazán besétál a MÁV-ot képviselő cég irodájába, s letesz 10 millió dollárt.
Vajon mennyire lesz buzgó az ügyvéd?
dtk22 | 2010. március 27. | 17:41:35
sydney | 2010. március 27. | 12:35:50
Ez egy picit más eset, mint a politikusok által összelopott vagyon. Abban teljesen igazad van, hogy onnan pénzt visszavenni szinte lehetetlen. De ha az ország vagyonából kell fizetni a szektatársaknak, ugyanezen politikusoknak nem lesz az a kártérítési összeg ami túl magas lenne.
Azért hadd izguljak már, alig hiszem, hogy a per elhalna. Bár ha belegondolok, megszállt ország voltunk. Csakhogy lesz-e ügyvéd, aki érvel az ország érdekében?
sydney | 2010. március 27. | 12:35:50
Mindenről II. Lajos tehet. Mert belefulladt a Csele patakba. Ha nem fullad bele, akkor 15 év után nem jönnek vissza a törökök egészen Budáig és nem maradnak itt 145 évig. Akkor nem néptelenedik el az ország, és nem kellett volna betelepíteni (újra). Svábokkal, zsidókkal, cigányokkal, stb. Akkor most ez a rengeteg hozzászóló nem tudna kit szidalmazni vagy dicsérni. Ne izguljatok, a per el fog halni. Akik kifosztanak másokat, azokat a legritkább esetben lehet arra rávenni, hogy visszaadják, amit elloptak.Vagy ezesetben elraboltak. Gondoljátok hogy Hagyó-Hunvald-Antal-Regőczi-Fürst-Kulcsár-Orbán (bánya)- Tokaj-Wekler et.-stb-stb-stb majd visszaadják? Utódaik mint afféle becsületes emberek élnek majd jól az elődeik által becstelenül szerzett vagyonból.
sydney | 2010. március 27. | 12:24:46
Most hol vannak a "sztár"ügyvédek: Futó, Gaudi, Grespik a (szélső) jobbról és Magyar, Zamecsnik, Bárándy, Bánáti a liberálisabb oldalról? Csak Kulcsárt és Ambrus Attilát tudjuk védeni? Meg a jobbikos neonácikat?
adamant | 2010. március 26. | 21:56:10
Kedves "Resistance"!
Hogy ott az usákokban kik, miért és kit akarnak perelni ez legyen az amerikai igazságszolgáltatási rendszer kérdése. Ha jogilag egy ilyen ügyben a MÁV ott perelhetö, akkor beperlik. A felperes is és a MÁV is fogad ügyvédeket (egy ide nem elég) és indul az eljárás.
DE
Itt pénzröl van szó. Naaaaaaagyon sok pénzröl.
Nálunk - kicsiben - megy a soféle nyereményjáték, dörzsölös sorsjegy, telefonos "Ön megnyerte a födíjunkat" címü lenyúlás.
Ök, ott Chicago-ban (érdekes képzettársítás a város neve, nálunk erösen kötödik bizonyos körökhöz, tevékenységhez...) ezt a fajta nyereményjátékot
akarják játszani. Nem mondom, kicsit utána kellett kaparni és lehet, hogy mind három lekapart felület alatt ugyanaz a szimbolum lesz. NYERT.
Kérem, PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ ! Erre megy a játék.
(Nálunk meg kicsiben pl. Edelényben a játékautomatán akarnak sokan nyerni. Kérdés hol, kinek van nagyobb esélye és mennyire ?)
Vannak, akik a bányában szenet fejtenek, vannak akik juhokat terelnek, vannak akik reggeltöl-estig megszakadnak a melóban és semmire sem mennek.
Vannak, akik perelnek. Sokkal tisztább, elegánsabb. Na persze a hozam is több kihozatallal kecsegtet.
Szóval ne bántsuk öket, ök is csak "megélhetési" emberek... Nem ?
dtk22 | 2010. március 26. | 20:49:26
Kedves Virág et.!
Hát igen nagyon nem stimmel! Ide vezet, ha valaki elfelejti, hogy ő miniszter és nem felszámolóbiztos.
Virág elvtárs s.k. | 2010. március 26. | 20:12:49
Hogy áll a Verespataki ciánszennyezést okozó vállalat az elbukott kártérítés megfizetésével?
Mi mindíg fizetünk, mint a katonatiszt, miközben az orosz (szovjet) államadósságot meg leszámitltattuk 15 %-os értéken.....
Valami itt nem stimmel......
Virág elvtárs
s.k.
Virág elvtárs s.k. | 2010. március 26. | 20:07:55
A MÁV vagyonára jelzálogként rá kell terhelni a Magyar Állam javára valamennyi állami appanázs értékét. A nyertes beállhat a sorba a Magyar Állam utánra.
dtk22 | 2010. március 26. | 19:58:26
Gondolom milyen vehemenciával fognak küzdeni oroszlánként a cionisták ellen. Ha jól meggondolom lehet, hogy még ügyvédet is fogadnak. Na nem cápára gondoltam, csak egy olyanra, aki 15 év alatt megszerezte a szükséges képesítést - számtalan bukott vizsga után - az ecserin. Megállapodás szerint elbukja az ügyet, majd zálogba adják a lakosság ingatlanait vagy felajánlják szerveinket átültetésre és fizetünk mint a katonatiszt.
kiki78 | 2010. március 26. | 19:50:03
Piti Palkó | 2010. március 26. | 19:26:06
Hát persze hogy nem. Plusz pár % a Jobbiknak, az meg be akarja csukni őket! Helyette inkább a Morvai kerékbilincsügyén lovagolnak. A kis "pártatlanok"!
kiki78 | 2010. március 26. | 19:48:13
Na egyszerű a képlet. Néhány holobiznyákos le akarja húznia a MÁV-ot, ezen keresztül a magyar adófizetőket, köztük engem is. Ez qrvára dühít. Szerintem le kell sz*rni őket, meg a jenki bíróságot és egy büdös buznyákot nem kell költeni ügyvédekre, meg egyebekre. Ha mégis elmarasztalják a MÁV-ot, nem kell kifizetni. Hogyan tudják behajtani? Ha lennének amerikai érdekeltségei és azon keresztül próbálják a pénzt beszedni, semmi gond, akkor mi adk formájában megcsapoljuk az itteni amcsi/zsidó befektetéseket. Erre mondják azt, egál!
Piti Palkó | 2010. március 26. | 19:26:06
Az az érdekes,hogy se a TV2 híradójában se az RTL Klub híradójában meg sem említik ezta pert!
tiItott_baker | 2010. március 26. | 19:24:34
csaszi/2
Kössél bele az élő fába is...
Szanyi lényegében ugyanazt írta, mint én, kivéve a zugbíróság és a jogtiprás, mert az az én saját véleményem.
A lényegen nem változtat: Magyarország nem köteles alávetni magát egy chicagoi zugbíróság ítéletének, mint ahogyan bármely más szuverén állam sem lenne köteles alávetni magát mondjuk egy kalocsai zugbíróság ítéletének. Ott van lent Szanyi véleménye, jobb, ha megemészted, ezek szerint ő is újnyilas.
csaszi/2 | 2010. március 26. | 19:16:37
cion.
Meddig varjak? Irod mar a nullakat vagy mehetek vacsorazni?
csaszi/2 | 2010. március 26. | 19:07:49
"Lassatok feleim szumtukkel mik vogmuk"
Igen lattam a Szonyi parafrazist. Csak nem lattam a jogtipro meg a zugbirosag kifejezeseket.
Meg majdnem sem ugyanaz, mint amit te irsz, T. tiltott pek.
Veretekben a hazudozas.
csaszi/2 | 2010. március 26. | 19:04:09
tiltott.
Lehet, hogy mondta, lehet, hogy nem mondta. Te is azt mondod, hogy "majdnem" szo szerint ezt mondta.
Ezekbol a szocikbol meg neha kibujik az 50-es evek partzsargonja de "Jogtipro USA" meg hogy "zugbirosag", ilyesmirol mar azert leszoktak.
Az uj-nyilasok most kostolgatjak, most csocsalgatjak a kifejezest es lathatgoan tetszik nekik.
tiItott_baker | 2010. március 26. | 19:00:57
itt a forrás:
http://balramagyar.nolblog.hu/archives/2010/02/15/A_szegyen_napja/
"61. Szanyi Tibor (szerkesztő)
2010. 02. 16. 13:05
ad 40
A MÁV holokauszt-alapon való beperlése tekintetében a személyes álláspontom az, hogy egy ritka nagy baromság, s e véleményemben osztozik a frakcióm is.
Egyébiránt bármit is állapít meg az amerikai bíróság ez ügyben, az senkit semmire nem kötelez."
csaszi/2 | 2010. március 26. | 18:59:14
"....orultsegeket irsz de van benne valami"
adamant!
Ezt szokas mondani? En most hallom eloszor. Pedig eleg regen hallok mondasokat, melyeket valoban szoktak mondani. De ezt? Ki szokta ezt mondani? Rajtad kivul?
tiItott_baker | 2010. március 26. | 18:55:32
csaszi/2 | 2010. március 26. | 18:39:18
már bocsánat, de Szanyi Tibor is majdnem szó szerint ezt írta itt a Nol fórumán valamelyik hírnél, vagy talán egy blogbejegyzésnél, amikor kipattant ez az ügy. Ő még hozzátette, hogy az MSZP-frakció szerint is egy baromság az egész per. Áruld el, hogy egy chicagoi bíróság ítélete mennyiben kötelező Magyarországra nézve?
csaszi/2 | 2010. március 26. | 18:49:32
Halvaszuletett enyhen megvan gargyulva, mar nem tudja mit, mikor es kinek irt itt annyire sietett, kapkodott, hogy minden hablaty minel hamarabb napvilagra keruljon, azaz nyomtatasban lassa, aki rendelte.
En elolvastam a beirasait tisztelt Halva. En arra valaszolatam lentebb amit kerdezett, hogy akkor kire vonatkoznak a hagai egyezmenyek.
En nem egy kepzeltbeli utazasra valaszoltam.
csaszi/2 | 2010. március 26. | 18:43:07
cion.
Hany nullaval irod le az 1.24 milliard dollart? Ird ide de surgosen.
nemistudom | 2010. március 26. | 18:40:21
Moderálási alapelvek- moderált komment -
Hlvszlttt | 2010. mrcs 26. | 15:11:31
Szvsn vlszlk: nm tdm.
D szvsn vlszl nnk tlttt s cn blcs. Mndkttn mr ntszmt rgrl bszlnk gyms kztt, J mgyrk.
Mg gy. ngy lndltbn mndnt mgr vsz. Vgyn.
mt rtm mrhvgnrl, zt kdvs, szrttrmlt dmnt nvzt vglny szmr frkntttm.
H n s dmnt vgy vl zns vlmny, kkr prsz nygdtn mllr szvhtj.
csaszi/2 | 2010. március 26. | 18:39:18
Nem rossz ahogy egy rovid esszel megaldott, halmazallapotat illetoen puha de ugyanakkor egyvaganyu agyu magyar sutodes, (aki sajat bevallasa szerint is be van valamiert tiltva) - eldonti, hogy az USA jogtipro es abban zugbirosagok mukodnek.
Tudnad ezt valamivel bizonyitani? Pl. egy zugbirosag cimet es zugbiro nevet ha megkapnam aldalanak.
Nem teveszted te ossze ezt az egeszet a hazai zugugyvedek fogalmaval?
tiItott_baker | 2010. március 26. | 16:51:17
cion bölcse
eleve fölösleges beszállni a perbe, mert a jogtipró USA egyik zugbírósága által hozott akármilyen ítélet nem kötelezi Magyarországot semmire sem.
adamant | 2010. március 26. | 16:39:38
Nem tudom ki vagy Halvaszületett, de ahogy mondani szokás: "...örültségeket írsz, de van benne logika...".
Üdv "A"
cion bölcse | 2010. március 26. | 16:36:28
Ha a zsidók megnyerik ezt a pert és a MÁV tényleg kifizet 1,24 milliárd dollárt, akkor szerintem jobb ha elbarikádozzák a zsinagógákat mert a jelenlegi politikai feszültségeket alapul véve garantáltan kristályéjszaka lesz.
KaMo | 2010. március 26. | 16:27:12
A Morvai Krisztike még nem vállalta?
Mouth Hero | 2010. március 26. | 16:26:40
"Egyetértek a Jobbik politikájával, de mégis Fideszre szavazok"
Gratulálok! Ausztria sem került a padlóra, mi meg már ott vagyunk amúgy is.
egivagina | 2010. március 26. | 16:08:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
robi72 | 2010. március 26. | 16:06:38
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Halvaszületett | 2010. március 26. | 15:48:20
Azok, akik valaha túléltek egy haláltábort, munkaszolgálatot, Gulágot nagyrészt felejteni akartak. Akik pedig nem akartak felejteni, azok igazságot akartak, olyan igazságot, hogy ez soha többé ne történhessen meg. Azonban egy dolgot nem akartak: megtölteni a zsebüket pénzzel. Ők nem igazságot akarnak, nem meg akarják védeni a zsidóságot egy újabb holokauszttól, hanem a nagy pénz reményében egyenesen odadobják a zsidóságot - a magyar zsidóságot, mert ők messze élnek - a szélsőségesek karjaiba, és egy olyan felfokozott politikai helyzetben, mint amilyenben Magyarország van, ez nem hogy szégyenteljes dolog, hanem bűn. A népük ellen elkövetett bűn.
Read more: http://bastya.blog.hu/2010/02/12/a_holtak_penze#ixzz0jIIwH4La
Halvaszületett | 2010. március 26. | 15:42:09
http://durva.blog.hu/2010/02/10/mav_kontra_100_zsido :
Önöket bepereltük. Nem, nem az elégtelen szolgáltatás miatt. Most nem. Most épp azért, mert túl jól végezték munkájukat. Önök részt vettek a zsidók deportálásában. Igen. Tettlegesen. Ezek a bűnök nem évülnek el. 9 évig kutattunk Önök után. És mára minden világos. Önök 1250 millió dollárt fognak kicsengetni. Nekünk. Mert Önök bűnösök. Nem, nem Önök. Csak a vállalat. Vagyis nem is a vállalat. Vagyis de. Mert ez a vállalat az a vállalat. Az a cég. Az Önök cége. Zsidókat deportált. Buzgón. A BKV is be lesz perelve. A Volán is. De most ez nem számít. Mi nem haragszunk Önökre. Személy szerint. Személy szerint nem. De a cégre igen. Nagyon. Haragunkat 1250 millió dollárral lehetne enyhíteni. Egy kicsit. De csak egy kicsit. Minden zsidó után 1 dollár. Vagy 2. Vagy 10. Mindegy, sokan voltak. Sokan. Önök pedig szállították őket. Szegényeket. Mi meg gazdagok leszünk. Ha máshogy nem. Majd talán így. De azért annyira nem is leszünk gazdagok. 100 fele oszlik. Az már csak 125 millió dollár per kopf. De a kopf német szó. Tehát 125 millió dollár per koponya. Mert megérdemeljük. Mi mind. 9 év kemény munka. Ez évi 13,8 millió dollár. Ugye, így már nem is sok. Ennyit igazán megérdemlünk. És ne jöjjenek azzal, hogy lett országunk. Ezzel ne. Mi nem Izraelben élünk. Spóroljanak!
Halvaszületett | 2010. március 26. | 15:41:11
Nagyon kontraproduktív ez a per a mai politikai táptalajon.
Mennyire örülhet most ennek az egésznek a Magyar Zsidóság.
100 pereskedő zsidó miatt egy ország álla esik le.
1240 millió dodó! Csodálkozik akárki ha kiüti a iztosítékot?
Halvaszületett | 2010. március 26. | 15:33:57
Csaszi,
Arról nekem sincs tudomásom:)
De nem hiszem el,hogy nem érted,mit akartam mondani,vagy nem olvastad el.
Nemistudom írta nekem:
"szíveskedjék önmagát, családját, kdves barátait és rokonait, legyenek úgy 60-an egy lezárt, szellőzést csak egy kis ablakon - az is rácsos - keresztül biztosító marhavagonba beszállítani úgy, hgy előbb egy kicsit - mondjuk két napot - állajnak a tűző napon, víz nélkül, majd - egy vödör vízzel ellátva - induljanak útnak a Magyar Államvasutak által biztosított kényelmes vagonjukban három-négy-hatnapos útjukra.
Majd aztán számoljon be az útról!"
Anélkül az előzmény nélkül,hogy aztmondtam volna ,hogy ez egy álomutazás lett volna.
Erre írtam én,hogy cinikus,és,hogy részemről is az lenne,ha arra kérném,hogy a családjával költözön a lezárt területekre.
Mindkét eset szörnyű az emberiségre nézve.
Így ha kártérítést kell fizetnie a MÁVnak 1milliárd240millió dollárt!!
Akkor a Palesztínoknak miért nem kell kifizetni a ártérítést?!
Miért csak az egyik (vagonos-MÁVOS) tetszik szőrnyűnek,a másik,mely ma folyik miért van rendben?
csaszi/2 | 2010. március 26. | 15:20:15
Halvaszuletett
kerdesekre halva szuletett valaszokat kell adni.
Pl. "Nincs tudomasom, hogy az Izraeli Allam Vasutak marhavagonban szallitottak volna izreli allampolgarokat csak azert mert azok palesztinok voltak."
Halvaszületett | 2010. március 26. | 15:11:31
Azt javasolta ön,hogy a családommal,szálljak marhaszállítóvagonra,és majd meséljem, el.
Ezzel egyenértékű cinizmus lenne,ha azt javasolnám,költözzön a lezárt területekre.
Nem az a lényeg,hogy hitler őrült e vagy nem!!
Hanem,hogy a piramis csúcsán lévőket kéne bíróság elé állítani.
Nem tekintem szentírásnak Drábik anyagait.
Ezekkel a felvetéseivel csak kitért a válaszadás elől!!
A kérdéseim önhöz így hangzottak:
És ha a MÁV nak fizetni kell,akkor Izraelnek, miért nem kell például a Palesztínoknak?
Vagy avvval egyetért,hogy Izrael állam nem tartja magáranézve érvényesnek a Hágai törvényszék döntéseit?
Netéán azzal is egyetért ami MA történik a Gázai övezetben?
Ezekre tessék egyértelmű választ adni.
Ne a szőrszálat hasogassa.
nemistudom | 2010. március 26. | 15:05:15
Halvaszületett: Hitler nem volt őrült.
Nem javasoltam senkinek, hogy költözzön Gázába.
Amit pedig mond, az ifjú Dimitrov-követővé teszi.
(Olvassa el a dimitrovi definíciót a nácizmusról, s ne csak a Drábik-Szentírást)
csaszi/2 | 2010. március 26. | 14:51:49
Annyi bizonyosra veheto, hogy ezek a Rothchildok egyaltalan nem voltak halvaszuletett alakok.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 14:47:50
Elsőhelyen meglátásom szerint a pénzkapitalizmus kialakítói a felelősek a holocaustért,és még sok háborúért és halálért.És csak utána az őrültek(Hitler),a bábok,és a ...MÁV.
Miért mindig a piramis alján lévőket ítélik el csak,hogy van az ,hogy a kiötlők,szervezők a piramis csúcsán állók érinthetetlenek maradnak.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 14:42:47
A londoni kereskedelmi bankárok kezén volt már 1810-1850-ben a tőzsde, a Bank of England és a londoni pénzpiac. (…) Ekkortól pénzügyi hálózatukba vonták a helyi bank központokat, melyeket kereskedelmi, takarékbankokká, biztosító társaságokká szerveztek, egyetlen nemzetközi pénzügyi rendszer részeivé, ami manipulálta a pénz mennyiségét és áramlását, olyannyira, hogy képesek voltak ezáltal befolyásolni – ha nem is ellenőrizni – egyfelől a kormányokat, másfelől az ipart. Azok a férfiak, akik így cselekedtek, visszatekintettek azon dinasztikus monarchiák korszakára, melybe saját gyökereik mélyedtek, és arra törekedtek, hogy nemzetközi bankár-dinasztiákat alapítsanak. Ebben legalább olyan sikeresek voltak, mint számosan a dinasztikus politikai uralkodók közül. E dinasztiák legnagyobbját természetesen a frankfurti Mayer Amschel Rothschild (1743-1812) leszármazottai alkották, akinek férfi utódai legalább két generáción keresztül általában az első unokatestvéreikkel házasodtak. Rothschild öt fia Bécsben, Londonban, Nápolyban és Párizsban, valamint Frankfurtban alapított ágakat, és olyannyira együttműködtek, hogy más nemzetközi bankár-dinasztiák utánozni kezdték őket, azonban kevesebb sikerrel. (…)
http://www.ztothcsaba.hu/tartalom/1_konyvespolc/quigley/penztort%203.pdf
Halvaszületett | 2010. március 26. | 14:32:21
Paul Warburg németországi zsidó pénzember volt, aki Felix nevű öccsével együtt 1911-ben J.P.Morgan, Rockefeller-el társulva létrehozzák a Chase Bankot. ...
Halvaszületett | 2010. március 26. | 14:29:09
nemistudom | 2010. március 26. | 14:11:53
A források linkjeit beilesztettem.
Majd aztán számoljon be az útról!
Nem vitatom,hogy borzalmas!!!
A kérdés nem is ez.
Hanem,hogy miért nem azokat az amerikai nagyvállalatokat perelik,melyek felépítették e gépezetet,majd komoly profitra tettek szert?
És ha a sok cég közül csak egyben is voltak zsidók már az is elborzasztó.
És ha a MÁV nak fizetni kell,akkor Izraelnek, miért nem kell például a Palesztínoknak?
Vagy avvval egyetért,hogy Izrael állam nem tartja magáranézve érvényesnek a Hágai törvényszék döntéseit?
Netéán azzal is egyetért ami MA történik a Gázai övezetben?
Akkor talán javasoljam mint ön, cinikusan azt ,hogy a kedves családjával költözzön be a lezárt területekre?
És majd mesélje el milyen volt?
nemistudom | 2010. március 26. | 14:28:05
ja, és halvaszületett - szokás szerint a legfontosabb védbástyát - Drábikot idézi.
Ha valaki ezt teszi, annak csak igaza lehet! Nem?
nemistudom | 2010. március 26. | 14:26:02
A másik járműiparos, akit szoros szálak fűztek Hitlerhez, a tömegtermelés atyja, maga Henry Ford volt. 1921-ben németül is megjelent, A nemzetközi zsidócímű könyve már jól mutatta a náci diktátorral való lelki rokonságát, sőt a kötet alapul szolgált Hitler, Mein Kampf című művéhez. Ford osztotta Hitlernek a szakszervezetek ördögi eredetéről alkotott nézeteit is. Gyáraiban fegyveres őrök felügyeltek munkásaira.
( ez ugyanonnan idézet, ahonnan - egyetlen forrásként - halvaszületett idéz. )
Emberek! Vegyetek Ford kocsikat! Jobbikosok - támogassátok a Fordot!
Kaczor király | 2010. március 26. | 14:22:20
robi72 | 2010. március 26. | 13:50:42
csaszi/2 | 2010. március 26. | 13:43:23
"Szavazzatok a Jobbikra!"
"Az a baj, hogyha a Jobbikot kormányerővé tesszük, akkor a teljes filoszemita nyugat támadni fogja Magyarországot. Ki fogják közösíteni az országot, ahogyan Jörg Haider idéjében Ausztriával tették.
Egyetértek a Jobbik politikájával, de mégis Fideszre szavazok, mert nem akarom, hogy az országot folyton vegzálják a nyugati körökben."
Azért szavazz a Jobbikra, hogy a Fidesz kénytelen legyen a Jobbik programjának néhány elemét támogatni és megvalósítani. Ha a FIDESZ túlnyeri magát az nem lesz jó.
nemistudom | 2010. március 26. | 14:20:53
mizar | 2010. március 26. | 14:15:48
Mert nem tehet mást. Eleve nem akart pervesztes lenni. Érti?
nemistudom | 2010. március 26. | 14:17:20
Azért az, hogy halvaszületett a zsidó tőkések között említette Henry Ford-ot, az nem mindennapi.
Sajnos, Rockefeller úr sem volt zsidó.
De talán említhette volna a Warburgokat - szintén jelentős bankház -, akik ugyan nem finanszíroztak, viszont kénytelenek voltak szenvedni.
mizar | 2010. március 26. | 14:15:48
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nemistudom | 2010. március 26. | 14:12:45
Honnan idéz Halvaszületett? Tegye már ki azt is, ne csak nyomja-nyomja a súlyos oldalakat.
nemistudom | 2010. március 26. | 14:11:53
adamant | 2010. március 26. | 13:52:33
Fogadjuk el az Ön javaslatát. S mint kezdeményező, mint ötletgazda, szíveskedjék önmagát, családját, kdves barátait és rokonait, legyenek úgy 60-an egy lezárt, szellőzést csak egy kis ablakon - az is rácsos - keresztül biztosító marhavagonba beszállítani úgy, hgy előbb egy kicsit - mondjuk két napot - állajnak a tűző napon, víz nélkül, majd - egy vödör vízzel ellátva - induljanak útnak a Magyar Államvasutak által biztosított kényelmes vagonjukban három-négy-hatnapos útjukra.
Majd aztán számoljon be az útról!
Halvaszületett | 2010. március 26. | 14:10:28
A monetáris rendszer legfőbb célja a profit¨, vagy a pénz megszerzése mások kihasználása által. Minden
játékosnak ebben a játékban a túlélés érdekében meg kell találnia a módját a jövedelem megszerzésének. A
„munkabér” megkeresője az elérhető legjobb fizetést keresi a munkájáért cserébe, míg a munkáltató
(tulajdonos/gyártó) folyamatosan próbálja csökkenteni a költségeit, a maximális profit elérése végett. Ez az
uralkodó „gondolkodásmód” a monetáris rendszerben, és azok akik nagy vagyonnal rendelkeznek (anyagi
„siker”) általában a legkegyetlenebbek. Eközben sok ember akik a profit rendszert éltetik, véget nem érően a
működésükhöz fűződő „etikai” normáikról beszélnek, a történelem már többször megmutatta, hogy a profit
elsőbbsége tulajdonképpen egy betegség mely nem csak a személyiségünket/társadalmi lényünket és
életszínvonalunkat mérgezi meg, hanem a környezetünket amire támaszkodunk, gyakorlatilag mindent amire
szükségünk van mint emberei fajnak.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:58:26
A nemzetközi,globális keretrendszer(tőkés,kapitalista piacgazdaság),amibe belekényszerítették már a fél világot
HIBÁS!
Egy vitát sem lehet sajnos ebből a keretből kiszakítani(sajnos)
Így az ember érdekei ,mindig a profit érdekei mögé szorul.
És ebben a keretrendszerben egy párt sem lesz képes olyan dolgokra melyek valóban az emberek érdekeit szolgálná,mindig ott lesz a profit,a kamat,a pénz.
És ezért normális már az is ha a tejet az utcára öntik.
3.14159265 | 2010. március 26. | 13:57:03
Az a legbosszantóbb, hogy ígyis-úgyis amerikai ügyvédek fognak gazdagodni a magyar adófizetők kárára.
Akik meg majd azokon a magyar zsidókon fogják számonkérni dolgot, akik nem is részesei ennek a gusztustalan nyerészkedésen.
adamant | 2010. március 26. | 13:52:33
Talán egy teljes mértékü helyszíni szemlével lehetne rekonstruálni az eseményeket, az összes szereplö részvételével, empírikusan...
Végigjárni a vitatott útvonalat.
robi72 | 2010. március 26. | 13:50:42
Moderálási alapelvek- komment törölve -
robi72 | 2010. március 26. | 13:46:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
csaszi/2 | 2010. március 26. | 13:43:23
A Jobbik hatalomra kerulese eseten ugyanazt a politikat fogja folytatni amig a szamonkeres el nem zavarja oket, mint elodeik a nyilasok.
Unokaitok tehat ugyanazokkal a perekkel, jovateteki kovetelesekkel fogjak szemben talalni magukat min most ti/mi.
Szavazzatok a Jobbikra!
3.14159265 | 2010. március 26. | 13:42:27
A költségeket a németeknek kellene állnia.
Ha ők nem hagytak volna túlélőt, akkor most ez a per sem lenne.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:40:56
Összegezve tehát azok a cégek, amelyek megtartották németországi pozícióikat, az összes lehetséges bőrt lehúzták a háborúról. A háború előtt aktív részesei voltak a náci hadigépezet kiépítésének. A háborúban gátlástalanul kiszolgálták az ellenséget, s közben az amerikai hadügyminisztérium partnereként kivették részüket Németország lerombolásából is, hogy a háború után az amerikai hadsereg megbízásából visszatérhessenek felügyelni a német ipart.
Ugyanezek a cégek ma is aktív részesei a világgazdaságnak és így mindennapjainknak, csak tán még erősebbek, mint akkoriban. Abban viszont biztosak lehetünk, erkölcsösebbé azóta sem váltak. Igaz, néhány hónapja megtudtuk, az erkölcsnek számtalan kategóriája létezik.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:38:55
http://www.ttfk.hu/hetiokopol/rovat/szemle/06.11.30/hitler.html
Ezeket rengeteg forrásból,ma már mindenki tudja(aki akarja)
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:37:37
De ezek meg sem történtek.
Vagy ha igen ők CSAK üzletemberek. ?!
Álljon már meg a menet!
Ennyire álszent nem lehet.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:35:24
A világ gazdasági gyarmatosításán munkálkodó amerikai vállalatok közül jó néhánynak érdekeltségei voltak Németországban. A háború kezdetén 553 ilyen céget számláló német birodalmi statisztikában nem egy ma is jól � vagy legalábbis ismerten � csengő név szerepelt, például a Kodak, a Coca-Cola, vagy az American Express. Volt azonban négy nagyvállalat is, melyek olyan szoros szálakkal kötődtek a birodalmi Németországhoz, hogy az élükön álló szupermenedzserek Hitler baráti körébe számítottak. Hogy kötődésük mennyire szólt a náci vezető személyes �varázsának� és mennyire a remélt haszonnak, azt az esetek többségében nem nehéz elképzelni. E cégek a vezetői mindenesetre úgy gondolták, Hitler az az ember(?), akinek kegyeiért rövidesen egész Európa sorban áll majd. Így aztán nem sokat teketóriáztak, megpróbáltak a sor elejére kerülni. Mint később beigazolódott, számításuk lényegében bevált.
Az első a sorban a Rockefeller-birodalom részét képező Standard Oil (S.O.) � a későbbi ESSO. A harmincas években a világ vezető olajcégének számított. Célja egyértelműen a földrészeket behálózó monopóliumok létrehozása volt. Ennek megvalósítását, semmilyen erkölcsi gát nem akadályozta, mozgásterük pedig magasan az államérdekek fölött húzódott. Az óriáscég élén álló Walter C. Teagle igazi világhódító módjára viselkedett. Európai pozícióinak megerősítése érdekében tárgyalásokat kezdeményezett a német I.G. Farben vegyipari konszern főnökével, Hermann Schmitz-el. Tette ezt főleg azért, mert a
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:34:01
Látni kell,ha pénzről és profitról van szó a tőkés még a sajátjai élete árán is megszerzi azt.
Nagyon naívnak kell lenni ahhoz,hogy ezeket az összefüggéseket ne vegye észre.
Vagy csak egyszerűen nem akarja észrevenni.
Mert könnyebb csak antiszemitázni.
Már odáig jutottunk,hogy nem lehet az ilyen összefüggéseket kutatni sem mert azonnal megbélyegeznek az antiszemitizmussal.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:26:37
http://mek.oszk.hu/06800/06897/html/0900.htm
Például
Kaczor király | 2010. március 26. | 13:26:25
Ezek után tekintsen rájuk ugyanúgy, mint a szlovák, sváb, horvát stb kisebbségre! Tönkre akarják tenni ezzel a perrel az országunkat!
Le lehetne már szállni Magyarországról, "megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt", nincs már se hegyünk, se tavaink, se erdők, se tengerünk, mi kell még???
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:25:15
Henry Makow szerint jó üzletnek bizonyult a Holocaust is. Az 1930-as években a Wall Street beruházó bankjai kivették részüket az úgynevezett árjásításban, ami azt jelentette, hogy a zsidó tulajdonban lévő üzemeket, üzleteket, sörfőzdéket, bankokat, áruházakat valódi értékük töredékéért: 20-30%-áért vásárolták meg. A Holocaust áldozatoktól származó arany is ezeknek a bankoknak a páncélszekrényeiben kötött ki. Semmi túlzás nincs abban, ha azt állítjuk, hogy a náci háborús előkészületek jelentős részét a Bank of England finanszírozta, amikor például a cseh állam aranytartalékát átadta a nemzetiszocialista német kormányzatnak. A Wall Street részéről Prescott Bush, a jelenlegi elnök nagyapja, játszott vezető szerepet a náci fegyverkezés finanszírozásában és a zsidó vagyonok olcsó megszerzésében. E "business" tevékenység jogi munkálatait az a John Foster Dulles végezte el, aki már ekkor is a nemzetközi korporációs hatalom egyik irányító szervének számító Council on Foreign Relations nevű zárt szervezet tagja volt, később pedig az Egyesült Államok külügyminisztere lett.
A II. Világháború után a Wall Street a saját embereit helyezte el kulcspozícióban a megszállt Németországban. Az ő feladatuk lett volna a német ipar lebontása és a szövetségesek közötti szétosztása. Ezt a feladatot végül azért nem hajtották végre, mert a Wall Street döntéshozói - vagyis megbízóik - túlságosan sok németországi vagyonnal rendelkeztek. A náci "big business" irányítói megtarthatták pozícióikat, a hábo
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:24:21
Richard Sasuly, a német finánctőke és korporációs oligarchia történetének kutatója, állapítja meg "I.G. Farben" című könyvében, hogy a II. Világháború nyújtott a német nagytőke és fináncoligarchia számára lehetőséget a történelemben eddig nem ismert méretű gazdasági hódításra és terjeszkedésre. A háborút elsősorban nem Hitler barnaingesei készítették elő, hanem sokkal inkább olyan tiszteletre méltó személyiségek, mint Hjalmar Schaht - a Wall Street és a Bank of England bizalmi embere, a Reichsbank elnöke és a Harmadik Birodalom gazdasági csúcsminisztere - vagy, pl. Herman Schmitz, az I.G. Farben elnöke. Az ő, valamint a köreikhez tartozó személyek feladata volt beindítani a német korporációk gépezetét egy újabb világháború kirobbantása érdekében. Ők és a mögöttük álló érdekcsoportok biztosították Hitler hatalomra kerülését 1933-ban, és ők voltak azok, akik kirabolták Európát a háború első éveiben, amikor még a Wermacht egymás után hódította meg az európai országokat.
A jelenlegi globális hatalmi-gazdaság megértésének kulcsa az azt létrehozó és irányító pénz és korporációs oligarchia tanulmányozásában van. A világdemokratúra abban az irányban halad, amit a multinacionális kartellek és korporációk jelöltek ki, és abban az ütemben, amit ezek a vállalatbirodalmak diktálnak. A kartell elnevezés eleve összeesküvésre utal, állapítja meg Henry Makow. A kartellek azért jönnek létre, hogy titkos megállapodásokat kössenek: az árak magasan tartásával becsapják a lakosságot és átverjék
nemistudom | 2010. március 26. | 13:21:34
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:16:55
Várom a finanszírozók felsorolását.
Hogyan történhetett meg? Igen, hogyan?
nem idézem Radnótit, mert egy olyan szöveggel, amelyet maga írt, nem szabad egyoldalon ilyet.
De várom a névsort és az azonosítás alapját is.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:19:11
nemistudom | 2010. március 26. | 13:12:16
Halvaszületettet kérem, mondjon néhány izraelita tulajdonban levő amerikai céget, amely 1939 után finanszírozta Hitlert.
Köszönöm. Ja, érdekelne, hogyan azonosította a tulajdonosokat.
A cégek: Ford, GM, IBM, STANDARD OIL,
A tulajdonosaik pedig a Rotchild, Rockefeller, Wartburg, J.P Morgan, etc.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:16:55
nemistudom | 2010. március 26. | 13:08:57
Ez egyértelmű.Ha nem születek meg nem mondok semmit.
Ezzel azt akarod mondani,hogy az a tény nem érdekes,hogy kik finanszírozták ezt a szörnyűséget?
A legfontosabb kérdés,hogy hogyan történhetett meg? Nem?
Kettős mérce csak a résztvevőket perbe fogni,és a finanszírozókat nem!
Bello | 2010. március 26. | 13:14:07
Azért írtam mert tudom, hogy voltak. A nagyfateromnak meg a bátyjának, aki sosme sosem jött haza az orosz front sem volt leányálom, elhiheti. De mint írtam nem erről van szó. Hanem a kimondottan nyereségvágy alapú perről.
nemistudom | 2010. március 26. | 13:12:16
Halvaszületettet kérem, mondjon néhány izraelita tulajdonban levő amerikai céget, amely 1939 után finanszírozta Hitlert.
Köszönöm. Ja, érdekelne, hogyan azonosította a tulajdonosokat.
nemistudom | 2010. március 26. | 13:08:57
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:03:35
És ha mag nem születik meg, akkor nem mond ilyet.
Conditio sine qua non.
Sőt, ha annak idején nincs Jézus, akkor keresténység sincsen.
robi72 | 2010. március 26. | 12:58:16
És magának mi kell ?
Bello | 2010. március 26. | 12:47:33
Először mondani kell valamit. Így kezdődik a dolog.
Azért nem árt, ha tudja: a gettókat mi, magyarok hoztuk lárte. És ha nagyon érdekli - feltételezem: nem -, akkor kedvére találhat irodalmat arra vonatkozóan, milyen volt a mi csendőreink uralma alatt a gettó-élet.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 13:03:35
Bello | 2010. március 26. | 12:47:33
Ugyan mit lehetne erre az egészre mondani? Nem erről van szó. Véleményem szerint a MÁV-ot perelni semmi másról nem szól, mint lehúzni a Magyar Államot.
Személyesn úgy gondolom (bár ennek semmilyen jelentősége nincsen), hogy ha nincs német megszállás, akkor a sok százezer honfitársunk megúszhatta volna a háború végéig a gettókban.
Akkor menjünk tovább: Ha Amerikai izraelita tulajdonban lévő cégek nem finanszírozzák Hitler ámokfutását akkor még a megszállás sem történhetett volna meg ergo a holocaust SEM!!
robi72 | 2010. március 26. | 12:58:16
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Bello | 2010. március 26. | 12:47:33
Ugyan mit lehetne erre az egészre mondani? Nem erről van szó. Véleményem szerint a MÁV-ot perelni semmi másról nem szól, mint lehúzni a Magyar Államot.
Személyesn úgy gondolom (bár ennek semmilyen jelentősége nincsen), hogy ha nincs német megszállás, akkor a sok százezer honfitársunk megúszhatta volna a háború végéig a gettókban.
Halvaszületett | 2010. március 26. | 12:42:12
robi72 | 2010. március 26. | 12:29:02
Piti Palkó | 2010. március 26. | 12:21:14
"Jaaa,.
Akkor már az első generációs palesztinok perelhetnének is."
Meg fogsz lepődni. A palesztinonk pert indítottak a Hágai Nemzetközi Bíróságon és a pert megnyerték 2004. július 24-én.
Jogerős bírósági döntés kötelezi a Izraelt az apartheid fal miatti kárpotlásra.
Izrael semmibeveszi a nemzetközi jogot, mondván, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nem kötelező rá nézve.
http://www.youtube.com/watch?v=kfTf6rroeJk
A video végén van szó a bíróság döntéséről.
De amit megtehet Izrael, azt nem teheti meg a MÁV.
Igen.De a Palesztínoknak nem a Hágai Nemzetkőzi Bíróságon kellene perelni,hanem Chicagóban polgári peres eljárást alkalmazni.
És akkor a kártérítést mint az előttünk szóló mondta a határaikon kívül eső érdekeltségeiket lefoglalva be lehetne hajtani.
nemistudom | 2010. március 26. | 12:40:33
Bello | 2010. március 26. | 12:35:07
Biztos lehet, mert ezek tények. És voltak, akik ellenálltak, akár passzívan is.
A németek tényleg nem vártak a megtorlással: Lidice a példa, vagy Oradour. Vagy minden megsebesített-megölt németért 10 ártatlan kivégzése. Ez azonban nem gátolta az oroszokat, a lengyeleket, a cseheket - tetszik tudni, a remek humorú kolléga által említett Heydrichet cseh hatafiak ölték meg -, a franciákat, a hollandokat, az olaszokat, a jugókat.
Nálunk inkább fogták magukat és engedelmeskedtek, majd azt mondták: parancsra cselekdtem, erőszak hatására.
Erőszak hatására nyúlt a jó magyar csendőr az asszonyok legkélnyesebb szervébe, hogy elrejtett kincset keressen? Lehet erre bármit is mondani?
nemistudom | 2010. március 26. | 12:35:17
SzGUTD | 2010. március 26. | 12:30:48
Köszönöm, kedves antiszemita magyar úr. De nem lehetséges, hogy inkább magát finanszírozza egy "menjük a fenébe" tipusú utazásnál?
Na, de a lényeg: a magfajtának, aki nem maga, az mind zsidó. Helyes, ez nem engem, hanem a magafjtát jellemzi. Ilen a mi valóságunk, ilyenekkel vagyunk tele, mint maga.
Bello | 2010. március 26. | 12:35:07
Biztos vagyok benne, hogy voltak akik lelkesen segítettek a németeknek. De abban is biztos vagyok, hogy bármilyen ellenállás esetén nem hezitáltak volna a németek a megtorlással. Mert, mint tudjuk nem 100-200 voltak az országban...
nemistudom | 2010. március 26. | 12:32:11
robi72 | 2010. március 26. | 12:22:03
Folytassa, de ne hagyjon ki senkit sem. Molnár Ferencet, Karinthyt és másokat.
robi72 | 2010. március 26. | 12:29:02
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nemistudom | 2010. március 26. | 12:26:23
A valós szervezési feladatokban Eichmann legfeljebb egy tucat tisztre és néhány altisztre számíthatott, az alakulat teljes létszáma a sofőrökkel és az őrszemélyzettel együtt sem érte el a 150-200 főt. Eichmann 1961-es jeruzsálemi perében így emlékezett: "Amikor Budapestre érkeztem, csupán 15-20 emberem maradt, beleértve a sofőrt és az őrt is."
idézet a Bello által idézett helyről.
Bello | 2010. március 26. | 12:25:19
A tény akkor is tény, hogy megszállt ország voltunk.
Ezzel együtt elítélem és szörnyű dolognak tartom az egészet.
Gesztenye7 | 2010. március 26. | 12:24:04
nemistudom:Andropovot, hagyjuk ki ebből a téméból és sok minden másból. Szép Napot!
robi72 | 2010. március 26. | 12:22:03
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Piti Palkó | 2010. március 26. | 12:21:14
Jaaa,.
Akkor már az első generációs palesztinok perelhetnének is.
Hiszen azok MA vannak falakközé zárva egy 21.századi gettóban.
Amit ugyan az egész világ elítél(ENSZ,etc.)
És megállapítják hogy szörnyű embertelen körülmények közé szorították őket.
nemistudom | 2010. március 26. | 12:21:12
Bello | 2010. március 26. | 12:16:59
És hányan vettek részt a deportálásban a németek részéről? Ezt talán szíveskedjék még odabiggyeszteni szövegéhez.
Száz. És hány magyar csendőr, rendőr, jegyző?
Bello | 2010. március 26. | 12:19:10
Zsidó holokauszt Magyarországon
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=content&chapter=2_3_1
nemistudom | 2010. március 26. | 12:18:53
robi72 | 2010. március 26. | 12:15:37
A magyar törvényeket lehet változtani, változtatják is, keves antiszemita.
Az amerikait viszont nem nagyon lhet hazulról.
Én majd futok a pénzem után. Rohanni fogok.
Bello | 2010. március 26. | 12:16:59
Március 19-én hajnalban a Wehrmacht és az SS-alakulatok több irányból átlépték a határt. A nagyobb létszámú, de szétszórt és gyengén felszerelt magyar csapatok a vezérkari főnök parancsának megfelelően nem tanúsítottak ellenállást. A németek néhány óra alatt megszállták a stratégiai jelentőségű településeket, repülőtereket, hidakat, és körülvették a laktanyákat. Vasárnap reggel a budapestiek a német páncélosok motorzajára ébredtek. Az első tömeges zsidó deportálások 1944. május 15-én kezdődtek el. Május 15-e és július 8-a között 435 ezer személyt szállítottak ki az országból.
nemistudom | 2010. március 26. | 12:16:37
dr.oid | 2010. március 26. | 12:13:12
Ez ám a kedves és figyelmes úriember. És miylen vicces. Ha az ő esetében mondjuk a Andropov és Kádár céget említeném, biztos kikérné magának. De amit írt, azt olyan jópofának tartja.
robi72 | 2010. március 26. | 12:15:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Piti Palkó | 2010. március 26. | 12:14:04
nemistudom | 2010. március 26. | 12:04:30
Azt ma már mindenki tudja,hogy A.Hitler a Szudétavidékre sem jutott volna el azok nélkül a cégek nélkül amelyek teherautókat,motorokat,üzemanyagot,és adalékanyagokat,Holorith lyukkártyákat gyártottak és adtak el a náciknak.
Ezek a cégek köztudotan a mai napig Zsidó kézekben vannak.
A háború után még ezek a cégek kártérítést is kaptak mert lebombázták (végül)a gyáraikat.
Tehát:Ha Zsidó pénz és profit érdekek nélkül nem jöhetettt volna létre a 20.század nagy szégyene.
Akkor miért is mások a felelősek első helyen ezért?
tiszavirág12 | 2010. március 26. | 12:13:53
Ha megnyerik a zsidók a pert., ez a kereset 50 ezer forint kiadást jelent minden magyar adófizetönek. Mivel a MÁV nem magáncég mi fogjuk állni a cehhet. Lehet gyüjteni a pénzt a malacpersejbe a kapzsi zsidók részére (mer ez erröl szól).
Még mielött bárki le antiszemitázna, jó barátaim, kollégáim vannak Izraelben, többször is jártam ott, semmi bajom a rendes emberekkel. De ez a kereset egy pénzéhes banda akciója...
nemistudom | 2010. március 26. | 12:13:22
Mi van? Senki nem akarja elmondani, hogy nem tudtam leírni Horthy nevét rendesen. Lassulnak a kollégák.
dr.oid | 2010. március 26. | 12:13:12
Eichmann&Heydrich LLP tökéletesen látná el a perbeli képviseletet:D
nemistudom | 2010. március 26. | 12:07:00
alterego56 | 2010. március 26. | 11:47:14
Pereljen!
nemistudom | 2010. március 26. | 12:04:30
alterego56 | 2010. március 26. | 11:57:44
Köszönjük a szíves felvilágosítást. Tessék mondani: volt akkor magyar kormány? fennmaradtak az erőszakszervezetek, Hoztak önállóan jogszabályokat a magyar állami szervek? Működött a csendőrség? Ki nevezte ki az első, németek követelte kormányt? Horty.
Azért még egy kicsit tessék töprengeni ezen a "mi nem vagyunk felelősek azért, ami itt történt, mi nem ezt akartuk, bennünket kényszerítettek".
nemistudom | 2010. március 26. | 12:01:38
robi72 | 2010. március 26. | 11:51:57
Ez eméletileg jó ötlet, kedves nem antiszemita ( mert ugye nem az, csak bibsizik egy kicsit?).
Sajnos, az ön találmánya a most éppen alkalmazásra kerülő felszámolási jogszabályok miatt kicsit bibis. Ugyanis, ha hiszi, ha nem, a hitelezők kérhetik azt, hogy a vezetők és a tulajdonosok fizessék meg azt, amit a cég maga a vagyonával nem tud kiegyenlíteni.
Foglalkoztasson legközelebb ügyvédet!
Gesztenye7 | 2010. március 26. | 12:01:02
robi72:Gondolkozzunk.
Gesztenye7 | 2010. március 26. | 11:58:30
Ez nem oké. Szé pnapot! Rendicsek.
alterego56 | 2010. március 26. | 11:57:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
robi72 | 2010. március 26. | 11:51:57
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Gesztenye7 | 2010. március 26. | 11:47:55
wesz:Gondolkozunk. Rendicsek. Szép napot!
alterego56 | 2010. március 26. | 11:47:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nemistudom | 2010. március 26. | 11:47:04
wesz | 2010. március 26. | 11:38:19
Kérdezzen meg egy ügyvédet, mi van? Ha nem is védekezik, már vesztett. Ha vesztett, a világon levő összes érdekeltségétől be lehet hajtani a követelést.
Kiváncsi vagyok, maga volt-e már távollétében pert vesztő?
nemistudom | 2010. március 26. | 11:45:08
robi72 | 2010. március 26. | 11:33:30
Íme, a Magyar Ember. Aki már most tudja, sőt. mindig is tudta. Akinek az élet azért nem egész, azért nem bontakozott ki, mert másutt határozzák meg a kereteit. Ő soha és semmiről nem tehet. Ő csak vissza üt.
Hogy nem annak, aki valamit elkövetett? Nem baj, csak nagyot szóljon, hatszázezret.
Az iylen urak magatartásához a következőkben egy Márai napló-idézetet írok. Hadd tudják meg: még akkor is voltak normálisan gondolkodó emberek. Ha az üvöltő kórusban - ahogyan most is - csak nehezen hallatszik a hangjuk.
Gesztenye7 | 2010. március 26. | 11:43:52
wesz:A MÁV-nak mint miden magyar állapogárnak joga van ügyvédet fogadni/megbízni és védeni az érdekit.
Cenzur | 2010. március 26. | 11:38:33
A magukat "második generációs holokausszt túlélőknek" nevező felperesek a Tel Aviv-i bíróságon beadott keresetlevelükben azt állítják, hogy az úgynevezett holokausszt puszta ténye és a szülőknek a haláltáborokban átélt fizikai gyötrelmeit követő lelki sérülések náluk is megtalálhatóak, mert a lelki fájdalmak generációról generációra szállnak, így a holokauszt a pszichikai sérülésekből eredő maradandó fizikai egészségkárosodást okozott a később született utódoknak is.
Szüleikhez hasonlóan a "második generációs holokausszt túlélőknek" is irracionális félelmük van az éhezéstől, nem tudnak munkát vállalni vagy rendszeresen dolgozni, mert a koncentrácciós táborokra gondolva a mindennapi munkájukat lehetetlenné tevő depressziós állapotba kerülnek, az autóbuszokon nem mernek utazni, mert halálfélelmük van, hogy a buszsofőr a halláltáborba viszi őket, és a kutyáktól is félnek, mert minden kutya a szüleik elbeszéléseiben szereplő nácci őrök farkaskutyáira emlékezteti őket.
Gideon Fisher izraelii ügyvéd ezért most azt követeli a német kormánytól, hogy Berlin fizesse meg a két hetente pszihológushoz járó zsid0 ügyfeleinek az anyagi kiadásait a holokauszt dráma lelki feldolgozásából fakadó egyéb fizikai egészségkárosodás gyógyításával járó többi kórházi és orvosi költségekkel együtt - vagy utaljon át az ügyfelei részére 30 millió dollárt. Fisher ügyvéd véleménye szerint az egész világon 20 ezer körülire tehető a szülőktől örökölt holokausszt betegségben szenvedők száma.
Fisher még a
wesz | 2010. március 26. | 11:38:19
A MAV-nak teljesen elment az esze? Minek kolt ilyen hulyesegekre. Ha tavolletukben elvesztik a pert, akkor mi van? Nyasgem.
Bar azert tenyleg sulyos lehet, ha a MAV szerelvenyeket nem engedik be amerikaba.
Kivancsi lennek a magyar perlokre is, nem akarnak Chicagoba koltozni?
robi72 | 2010. március 26. | 11:33:30
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nemistudom | 2010. március 26. | 11:29:30
New Power Generation | 2010. március 26. | 10:53:24
Kedves, hogy megszólított. Nem vagyok a MÁV, s adózni itthon adózom, s ha a MÁV veszít ( amit, mint említettem, nem hiszek ), akkor ki fogom fizetni, amit a kormány ( az épen adott ) rámver.
Uszítani, pedig kedves Hölgyem/Uram maga uszít. Csak - mint mostanában oly szépen mondják - "nem lát ki a fejéből", s azt gondolja normálisnak, ami abnormális.
nemistudom | 2010. március 26. | 11:25:59
New Power Generation | 2010. március 26. | 10:59:07
Ez is jó! Koestler Artúr üdvözli a sírjából!
Virág elvtárs s.k. | 2010. március 26. | 11:24:53
Valaki már jól járt ebben az ügyben.
nemistudom | 2010. március 26. | 11:24:15
nemecsekerno | 2010. március 26. | 11:22:31
Az Ön antiszemita nem érv ( mire is lenne az? ), hanem megállapítás. Következtetés.
nemistudom | 2010. március 26. | 11:22:50
mikes75 | 2010. március 26. | 11:10:37
Maga viszont nyilvánvalóan telejsen elfogulatlan, hogy már most elfogultnak nevezi a bíróságot ( nem is tudván milyen eljárásban és ki ítél ).
Ez a Magyar Ember elfogulatlansági nyilatkozata.
nemecsekerno | 2010. március 26. | 11:22:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
robi72 | 2010. március 26. | 11:21:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nemistudom | 2010. március 26. | 11:20:53
New Power Generation | 2010. március 26. | 11:04:42
Ez bizonyára így lehet, ha maga mondja. de mert csak Maga és nem más, így hiteles.
Azt azért a magafajta is tudja, hogy Líbia 5 milliárd dollárt vont ki a svájci bankokból, emrt megsértődött Svájcra.
Mit csinálnak ezek a pénzüket féltő svájciak: Kártérítést szeretnének fizetni Kadhafinak. Csak hozza vissza a pénzt.
|