Fellángolt a vita múltról, jelenről és jövőről. Németek és görögök szidalmazzák egymást, franciák vonják kérdőre a németeket, amit az érintett kikér magának.

A világgazdaság válsága váltotta ki az euróövezet válságát, s hozta felszínre mindazon gyengeségeket, amelyeket a közös valuta bevezetése óta eltelt bő tíz év nagy részében jól leplezett a globális környezet, a kínai fellendülés, az emiatt alacsony infláció és a pénzbőség kora. Most előkerültek a szabályokban megbúvó, s egyes szakértők által évek óta pedzegetett ellentmondások. A kamatpolitika közös, de nemzeti hatáskörben maradtak a költségvetési politikák. Röviden: valutaunió politikai unió nélkül.

Tévesnek bizonyult az a felfogás is, hogy a fizetési mérleggel, a tagországok külső egyensúlyával az eurózónán belül nem kell törődni. De az évek során nemcsak a görög hiány és adósság halmozódott fel úgy, hogy Brüsszel nem avatkozott be, hanem a belső egyensúly is a politikusok szeme láttára bomlott meg: Délen a kereskedelmi, folyó fizetési hiány duzzadt, Északon, főként Németországban a többlet. S ebbe a folyamatba sem avatkoztak be. Leértékelni nem lehetett, a reformokat meg halogatták.

A dolgok így nem mehetnek tovább, a kérdés az, akkor mégis hogyan érdemes folytatni. A ma kezdődő uniós csúcsnak ez a tétje. A megoldás kézenfekvő lenne. Ésszerűsíteni kell a szabályokat, szigorúan ellenőrizni őket a koordináció erősítésével, s megelőzni a versenyképességi pozíciók romlását, vagyis a leértékelés megszűnt eszköze helyett időben bevetni más megoldásokat, például a bérek és az adók igazítását.

A közös kiutat azonban nehéz lesz meglelni. Az euróval a háború utáni integrációs sikert akarták megfejelni, ehhez német–francia egyezség kellett, s az olaszokat sem lehetett kihagyni. A főszerepet Németország vállalta, az erős márkával és Bundesbankkal.

Az utóbbi évtizedben megszilárdította vezető helyét.

Európa motorja, mint exportőr, s fékje, mint importőr.

Előbbit mindenkinek dicsérni illik, utóbbit bírálni meg nem, mint ezt a francia pénzügyminiszter minapi kísérletének fogadtatása is érzékeltette. Berlin nem mulasztotta el a fegyelmezetlen görögök nevelő célzatú intését. Kevéssé hajlanak ez ügyben kompromisszumra. Inkább kiraknák Athént az eurózónából.

Ez a friss ötlet azonban az Európai Központi Bank francia elnöke szerint is abszurd, ellentmond az európai gondolatnak.

A görögök megsegítésének örve alatt a befolyásért folyik a küzdelem: ki érvényesüljön az eurózóna elkerülhetetlen korszerűsítésének folyamatában. Létrejön-e a válságkezelési mechanizmus, kialakul-e a versenyképesség mérésének intézményes kerete, s az egységes európai bankfelügyelet. A valutaunió első válsága jól tükrözi a múltbeli politikai kompromisszumokat. Persze a jövő felé vezető út is alkukkal lesz kikövezve. Nagyon időszerű, amit Almunia akkori pénzügyi biztos mondott 2008 októberében, a Lehman bankház csődjét követő borús hangulatban: „Az Európai Monetáris Unió befejezetlen mű. Tökéletesítésén még fáradozni kell”.