Támogatást kap a hétmilliárdos járműipari fejlesztés

Budapesten kezd gyártásba a Continental-csoport tagvállalata, a 2013-tól induló üzemben motorelektronikát, fékrendszereket állítanak elő.A Continental alkatrészgyártással, különleges tesztpályával van jelen Magyarországon, ahol több ezer új munkahelyet létesített.

A német tulajdonú Temic Telefunken Microelectronic Hungary hibrid hajtású motorelektronikák és ABS-fékrendszerek gyártását kezdi meg Budapesten 2013-ban – közölte hétfőn a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM). A beruházás állami támogatásban részesül: erről egyedi kormánydöntés alapján született döntés. A szerződést pénteken írták alá a felek, az összeget később hozzák nyilvánosságra a Magyar Közlönyben.

A hétmilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztő és eszközbeszerző beruházás megvalósítását az ITD Hungary Zrt. segíti. Kilián Csaba megbízott vezérigazgató lapunknak elmondta, hogy 2004 óta harminc autóipari beruházás keretében 11 ezer új munkahely létesült Magyarországon, többségében az elmúlt négy évben. A beruházások összértéke csaknem 750 milliárd forint volt.

A Temic Hungary Magyarországon eddig 1300 munkahelyet létesített. Az új beruházás keretében már elkezdték a gyártósorok telepítését, a fejlesztés 2012-ig tart. Az új termékek gyártása 2013-ban kezdődik: ekkorra 175 új munkahely létesül a budapesti gyárban, ahol hibridhajtású autókhoz készítenek majd részegységeket.

A Continental már tesztpályát is épített Magyarországon. A 3,7 millió eurós létesítményben különböző útfelületeken próbálhatják a Continental AG Chassis and Safety részlege által fejlesztett és gyártott blokkolásgátlókat, valamint elektronikus menetstabilizáló rendszereket. A veszprémi telephelyén a cég jelenleg ezer munkatársat és 180 mérnököt, a tesztpályán 18 embert foglalkoztat. A Continental Teves társaság a veszprémi telephelyet fejlesztőközponttá bővíti, ehhez kapcsolódóan a vállalat újabb infrastrukturális beruházásokat tervez, ami hetven további munkahelyet jelent 2012-ig. Közülük negyven a járműfejlesztés területéhez kapcsolódik.

A Temic Telefunken Microelectronic Hungary Kft. 2002 óta tagja a nemzetközi szinten vezető autóipari beszállító Continental-csoportnak, mely autóelektronikai termékeket, többek között műszerfalat, biztonsági rendszereket és hajtásláncokat gyárt. A Continental a világ harmadik autóipari beszállítója, harminchat ország kétszáz telephelyén 150 ezer embert foglalkoztat, éves forgalma 25 milliárd dollár.

A veszprémi tesztpálya tizennyolc embernek ad munkát
A veszprémi tesztpálya tizennyolc embernek ad munkát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.