A közgazdász – valamint Jean Pisani-Ferry igazgató és Benedicta Marzinotto kutató –arra vállalkozott, hogy rendet tegyen a zűrzavarban, s tanácsot adjon, mi lehet a megoldás. Már ha a tagországok képesek politikai egyezségre jutni a válságkezelés módozatairól. Erről egyébként a lisszaboni szerződés sem tartalmaz útmutatást.

A kaotikus helyzetre jellemző, hogy a bizottsági szóvivők hétfőn azt hangoztatták: „Barroso nem csalódott, inkább reménykedő” az eheti csúcs lehetséges végkifejletét illetően. A kérdés Barroso hangulatát illetően azért vetődött fel, mert Merkel német kancellár a hétvégén azt mondta, a görögök támogatása nincs a csúcs napirendjén, Athén nem szorul segítségre, hiszen a piacon hitelhez jut. E nyilatkozat előtt Barroso viszont gyors európai egyezséget sürgetett.

A koordinált, kétoldalú hiteleken alapuló pénzügyi támogatásnak a lisszaboni szerződésbe illeszkedő módozatait elvileg kidolgozták Brüsszelben, igaz, nyilvánosságra nem hozták, mert nincs az alkuhoz elegendő politikai akarat. A szóvivők azt hangsúlyozták: a csúcson meg lehetne egyezni a mechanizmusról, amit azonban most nem kellene alkalmazni. Majd ha szükség lesz rá, amikor a görögök piaci finanszírozása ellehetetlenülne: akkor újabb döntéssel megnyílna az út a kölcsön előtt. Ám lapunknak brüsszeli források azt is mondták: egyelőre nem világos, hogy az eurózónán kívüli uniós országok ehhez hogy járulnának hozzá.

A Bruegel kutatói úgy látják: a görög helyzet eszkalálódása a felelőtlen athéni költségvetési politikának, valamint az Európai Bizottság és az eurózóna mulasztásának a következménye, mert az uniós intézmények a rendelkezésre álló eszközöket nem vetették be a túlzott defi cit kialakulása ellen.

– Görögország süllyedő hajóhoz hasonlít: lapátolják ki a vizet belőle a megszorító intézkedések révén, miközben egyre több víz ömlik be a piac által elvárt rendkívül magas hozam miatt, amely a deficitcsökkentést szinte lehetetlenné teszi – mondja Sapir.

A görögök megsegítésének jogi akadályai egyelőre nyilvánvalóbbak, mint a kiskapuk: a 125-ös cikkely ugyanis leszögezi, hogy sem az EU, sem tagjai nem vállalhatják át valamely tagállam adósságát. A 143-as cikkely alapján fizetésimérlegproblémák kezelésére lehet pénzügyi támogatást, kölcsönöket szervezni, de csak a zónán kívüli uniós országok számára. Erre példa a Magyarországnak, Romániának és Lettországnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) karöltve nyújtott hitel.

A kutatók szerint ez a cikkely mára elavult, elméleti háttere tévesnek bizonyult. A 122-es cikkely természeti katasztrófa vagy az országon kívül álló okok esetén ad lehetőséget támogatásra, ám Görögország esetében e feltétel fennállása is megkérdőjelezhető. A Bruegel azt ajánlja, hogy a 143-as cikkelyt – szintén egyébként az alapszerződés módosításával – terjesszék ki az eurózónára, s fogalmazzák meg pontosan, milyen szerepet játszhat az IMF, amelynek minden valutaövezeti ország a tagja. Az IMF bevonása ellen ágál azonban az Európai Központi Bank, mert attól fél, hogy korlátoznák a befolyását.

Spanyolország ugyan karbantartotta a költségvetést, de romló versenyképességgel néz szembe. Egyre többen mondják, hogy szükség van a versenyképességi folyamatok áttekintésének rendszerére, nagy figyelemmel a reálárfolyamra, s a megelőző mechanizmusok (például adók és bérek) alkalmazására.