Adókedvezmény kell a hoteleknek

Nagy bajban van a hazai szállodaipar, azon belül is elsősorban a budapesti és a wellnesshotelek. A Magyar Szállodaszövetség az összes parlamenti párthoz eljuttatja lobbianyagát, amelyben elsősorban áfacsökkentést és az üdülési csekkek adóztatásának eltörlését kérik.

Egyelőre nem publikusak azok az adatok, amelyek az év eleji forgalomról szólnak, csak anynyit közöltek a Magyar Szállodaszövetség vezetői, hogy a lejtmenet stagnálásba váltott, de a megerősödött forint miatti árfolyamveszteség tovább rontotta a hotelek eredményét. Erdei János, a szövetség elnöke hangsúlyozta: mindenek előtt Budapest turizmusát kell fellendíteni, anélkül vidéken sem javulhat a helyzet.

A gördülő lobbianyagnak nevezett kilábalási javaslatcsomag készítői szerint nyolc év alatt harmadára csökkent a nemzeti marketingkeret, ezért 500 millió forintos pótköltségvetés kellene várospromócióra, ami a számítások szerint 3 milliárd forintos forgalmat hozna.

Neuralgikus pont az üdülési csekk megadóztatása, ami öngól lehet: a zömmel belföldi, csekkes vendégekből élő vidéki hotelek vesztesége ugyanis hamarosan meghaladhatja a csekkeladásból származó adóbevételt.

A Béccsel és Prágával egyelőre reménytelenül versengő budapesti szállodák pozícióját alapvetően javítaná, ha a 18 százalékos áfakulcsot 10 százalékra csökkentenék, ami nagyjából az uniós átlagnak felel meg. Ráadásul lélegzetvételhez juttatná a csődközelben egyensúlyozó cégeket.

A csődbe jutott debreceni, és a pár napja bezárt siófoki szálloda sorsára juthat számos másik is: hogy mikor, az leginkább azon múlik, meddig maradnak türelmesek a hitelező bankok. A pénzük után futó pénzintézeteknek amúgy nem érdeke a szállodák bezárása, ezért gyakorlattá vált, hogy a korábbi tulajdonos bérlőként működtetheti tovább a házat, ami így legalább bevételt termel.

Nyolc százalékkal kevesebb volt a vendégek és a vendégéjszakák száma
Margitsziget szálloda

Az erős forint miatt 15-18 százalékos árfolyamveszteséggel küzdő szállodák kisegítése a foglalkoztatás miatt is fontos lenne: az ágazatban már 10 százalékkal csökkent a létszám, miközben újabb házak nyitnak meg, fejlesztési kényszerből. Mindezek ellenére a szövetség elnöke bízik abban, hogy sikerül megállni a lejtőn, de a kilábaláshoz három éven belül 7-9 százalékpontos forgalomnövekedés, vagyis átlagosan legalább félházas működés kellene. A jelenlegi adórendszer megváltoztatása nélkül azonban erre aligha van esély.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.