Mind több építőipari cég dől be

Februárban is emelkedett a felszámolások száma az építőiparban: 263 céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, szemben az egy évvel korábbi 228-cal. A tavalyi utolsó negyedév óta ismét emelkedik az új cégbejegyzések száma is az ágazatban, az Opten céginformációs szolgáltató szerint azonban ez nem annyira az optimizmus, mint inkább az „adósságszédelgők” aktivizálódásának jele. Holott a csökkenő megrendelésállomány mellett az lenne logikus, ha kevesebb cég alakulna, ami a gazdaság egészét nézve igaz is.

Míg az összes magyar céget vizsgálva az látható, hogy a felszámolások növekedési üteme jelentősen lelassult, addig az építőiparban februárban 15,3 százalékkal több céggel szemben indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban. Ebben a hónapban a tavalyinál 23 százalékkal több, összesen 205 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, míg az elmúlt három hónapot összevetve az egy évvel korábbi időszakkal, 35 százalékos az emelkedés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.