Uniós viták az IMF görög szerepéről
A tőzsdékre és az euróra is nyomasztóan hatott a görögök körül az Európai Unió hezitálása miatt ismét növekvő bizonytalanság. Arra az eddig tabuként kezelt kérdésre, hogy forduljon-e Athén a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), igen lett a válasz. Főként azután, hogy Angela Merkel német kancellár azt javasolta, az uniós alapszerződés módosítása révén tegyék lehetővé a rosszul teljesítő országok kitessékelését a valutaövezetből. A franciák viszont ezt élesen ellenzik. Christine Lagarde pénzügyminiszter csütörtökön Brüsszelben tárgyalt, s a maga részéről kizárta, hogy a nagy nehezen elfogadott lisszaboni szerződést máris átírják. Inkább arra célzott, hogy európai megoldást találjanak a görögök bajára, s ha szükséges, az állam- és kormányfők a jövő heti találkozójukon igenis feloldhatják az egyre növekvő feszültséget az IMF valutaövezeti szerepével kapcsolatban. Az Európai Központi Bank mindeddig szintén az IMF bevonása ellen beszélt. Az unió soros spanyol elnöksége nevében Elena Salgado pénzügyminiszter azt ajánlotta Berlinnek, hagyjon fel a kétértelmű üzenetekkel, s inkább a gazdaságpolitikai koordinációt ösztönözze, amire nagy szükség lenne.
Ám Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő szintén Brüszszelben jelezte: fogytán a türelme, s miközben az eurózóna tagországai joggal kritizálják az utóbbi évek athéni fiskális lazaságát, ő a frissen elhatározott, drámai mértékű, a GDP arányában négy százalékpontos idei deficitcsökkentésre hivatkozva megelégelte, hogy a közös pénzt bevezető országok retorikai gyakorlatokat mutatnak be, ahelyett, hogy hitelezési szándékukat demonstrálnák a piacoknak, amelyek hat százalék feletti gyilkos kamattal szívják a görögök vérét. A piaci hitelért fizetett kockázati felár olyan teher, ami persze megkérdőjelezi a deficitcsökkentés végrehajtását is hoszszabb távon.
Mint beszámoltunk róla, már szerdán este közölte José Manuel Barroso bizottsági elnökkel, hogy Athén nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy az IMF-hez forduljon hitelért, de inkább európai megoldást szeretne. Aztán csütörtökön az Európai Parlamentben még világosabbá tette álláspontját: szükség lenne az EU pénzügyi támogatási keretére –amiről napok óta szóvirágokba burkolva esik szó Brüsszelben –, hogy a piacok lássák az EU szándékát a segítségnyújtásra, s nem azért, hogy Görögország igénybe is vegye ezt a támogatást. Ám Barroso, majd csütörtökön Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője megismételte: a pénzügyminiszterek a héten tisztázták egy ilyen támogatási lehetőségnek a kereteit az uniós alapszerződésnek megfelelően, vagyis kétoldalú hitelek formájában, de még nem született döntés. Ráadásul a görögök nem kértek pénzt, s miután a deficitcsökkentés működik, nem is kell, hogy kérjenek.
De ha mégis, akkor az államés kormányfők később döntenek majd erről. Egy bizottsági bennfentes csütörtökön azt mondta: a retorikai patthelyzetet nem lehet feloldani, amíg Athén nem kér pénzt.
Az már keményebb dió, hogy az euróövezet szempontjából súlyos terhet nem jelentő görög gazdaság megsegítése nyomán mit tegyen az EU, ha esetleg Spanyolország és Portugália kerül a piacok céltáblájának középpontjába.
A piacok érzékelik a bizonytalanságot, s elemzők szerint csak idő kérdése, mikor lendülnek újra támadásba. Merkel kancellár belpolitikai okokból is határozottan ellenezte, hogy német pénzből is bármilyen segítséget kapjon Athén, miközben a pénzügyi stabilitás helyreállításának élharcosaként tünteti fel magát. Az IMF szerepvállalásának lebegtetésével pedig csatlakozott azon néhány eurózóna-tagországhoz, amelyek ezt a megoldást részesítették előnyben. Hollandia, Olaszország és Finnország kevéssé izgatja magát amiatt, hogy az IMF ilyenformán beleszólna valamely valutaövezeti állam gazdaságpolitikájába, s gyakorlati megfontolást követ: a nemzetközi pénzügyi szervezetben is végső soron az európaiak hoznák meg a döntést az oda befizetett kvótájuk alapján, vagyis nem kéne egy újabb alapot létrehozni a létező mellé. Papandreu azzal is érvelt, hogy kormánya lényegében IMF-programot teljesít, az IMF támogatása nélkül.
Bár az európai hitelkeret tényleges létrehozását a német vonakodás akadályozta, vita folyik arról, vajon lehetséges-e az alapszerződés szerint egyáltalán segíteni Görögországnak. A maastrichti szerződést magába fogadó Lisszaboni tiltja a valutaövezeten belül azt, hogy valamely tagállam egy másik adósságát átvállalja, de hagy kiskaput rendkívüli helyzetben hitelnyújtásra.
A görögök a felszínre hozták azonban a mélyebb ellentmondásokat. Lagarde a minap bírálta a versenyképességet a többi euróövezeti tag hátrányára helyreállító német gazdaságpolitikát, amit viszont Berlinben élesen elutasítottak. A franciák azért szorgalmazzák a gazdaságpolitikai koordinációt, hogy a németeket nagyobb fogyasztásra ösztönözzék, s ezért nem lelkes Merkel, amikor Párizsban „európai gazdasági irányításról” beszélnek. Az északi és déli euróövezeti államok régóta megfigyelhető, s a válság nyomán felerősödően széttartó érdekei miatt két, két és fél évet ad az eurózónának Jacques Sapir francia egyetemi tanár, befolyásos szaktekintély, aki szerint Athén egy év múlva már nem lesz benne a valutaövezetben. A fiskális kritériumok előtérbe tolása elfedte a minden egyéb szempontból táguló rést a versenyképességi mutatók között a közös pénz térségében. A belga Le Soirnak azt mondta: Németország nem fogta fel, mi lenne az érdeke, s ha felismeri is, meglehet, már késő lesz.
