Belehúztak a tőzsdeindexek

A nemzetközi hangulat javulása, a befektetők kockázatvállalási étvágyának növekedése egyaránt kedvezően hat a feltörekvő piaci devizákra, köztük a forintra.

A jókedv a parkettre is átragadt, a tőzsdéken egymást érik az árfolyamcsúcsok. Az optimizmust jelenleg két fő tényező táplálja. Egyfelől a még mindig siralmas görög költségvetési helyzet, amelynek megítélése a beígért megszorítások és reformok következtében sokat javult. Ebben az euróövezet tagállamai és az unió egészének a segítőkész hozzáállása is szerepet játszott. Még akkor is, ha a görögök kisegítésének módozatairól még nem jutottak egyezségre Brüsszelben. A Standard & Poor’s ettől függetlenül úgy döntött, hogy leveszi a december óta érvényben tartott, negatív kihatású figyelőlistáról Görögország szuverén adósbesorolásait. A hitelminősítő ezt azzal indokolta, hogy a görög kormány költségvetési reformja megalapozott és előremutató. Ezt is pozitívan értékelte a piac.

A legjobb hír azonban a tengerentúlról érkezett: az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) ugyanis úgy döntött, nem emeli a rekordalacsony szinten, nulla százalék közelében tartott alapkamatot, mert úgy látja, a gazdaság egyelőre nem elég erős ahhoz, hogy a magasabb kölcsönzési terheket is ki tudja termelni, és az infláció alakulása sem indokolja a hitelek megdrágítását.

A tegnap közölt februári ipari termelői árak is a keddi döntés helyességét támasztották alá, miután a várt 0,2 százalék háromszorosával csökkentek az árak a januárhoz képest. Az év nyitó hónapjában még 1,4 százalékos emelkedést mértek a decemberihez viszonyítva. A visszaesést az ottani energiaárak 2,9 százalékos mérséklődése váltotta ki. Az energia- és élelmiszerárak nélkül mért termelői árindex viszont 0,1 százalékkal növekedett.

A Fed kamattartó döntése mellett annak indokolása is iránymutatást adott a befektetőknek, mivel a pénzintézet jelezte: „hogy hosszabb időszakon belül” nem kívánja feljebb srófolni a kamatszintet. Ez az elemzők szerint bő fél évet jelent. A Fedhez hasonlóan a japán jegybank sem változtatott alapkamatán, miközben megduplázta, 222 milliárd dollárra növelte a bankok számára elérhető friss forrást, amelyből a gazdasági fellendüléshez vezető beruházásokat lehet finanszírozni.

Most tehát nem éri meg bankban lekötni a pénzt, mert alig fial valamit, ezzel szemben a tőzsdéken sokkal könnyebb vonzó befektetési célpontokat találni. Ennek megfelelően világszerte a megindultak felfelé az indexek. A legnagyobb amerikai tőzsdecégek papírjait tartalmazó S & P 500-as index 17 havi csúcsra ért, 1160 ponton zárt kedden. A vezető indexek szerdán 0,5–1,5 százalékot erősödtek. Apró, de hangulatjavító gazdasági hírből is egyre több érkezik. Ilyen például a legnagyobb olasz bank, az UniCredit tavalyi 1,7 milliárd eurós nyeresége, ami 6 százalékos árfolyamemelkedést váltott ki a milánói börzén, illetve a világ legnagyobb ruházaticikk-kereskedője, a spanyol Inditex 1,31 milliárd eurós éves profitja, ami 4,6 százalékos emelkedéshez segítette a cég részvényárfolyamát Madridban. Ha vállalati eredmények nem is, de a kiváló nemzetközi hangulat éreztették hatásukat a Budapesti Értéktőzsdén is, amelynek vezető indexe, a BUX a keddi 3,3 százalékos gyarapodás után szerdán egy időre átlépte a 24 ezres határt, igaz később korrigált, s visszapattant onnan. Legutóbb 2008 februárjában járt ilyen magasan a BUX, amely végül minimális, 0,65 százalékos veszteséggel zárta a kereskedést. Az elemzők egyelőre nem látnak olyan fejleményeket, amelyek az árfolyamok látványos és gyors esését válthatnák ki, a következő napok a 24 ezres küszöb kitartó ostromlásával telnek majd el.

Továbbtanulnak a brit munkanélküliek

Jelentősen csökkent a munkanélküliség Nagy-Britanniában. A januárral zárult negyedévben 33 ezerrel 2,45 millióra esett a bejegyzett állástalanok száma – ez 7,8 százalékos munkanélküliséget jelent. Az aktívan munkát kereső, és ehhez állami segélyt igénylő 18 éven felüli britek száma pedig a várt növekedés helyett több mint 32 ezerrel – 1997 óta a legnagyobb havi ütemben – 1,59 millióra csökkent februárban. Független londoni elemzők szerint azonban egyelőre indokolt az óvatosság. A CEBR szerint például az állástalanok számának csökkenésével együtt a foglalkoztatás is visszaesett. Ez arra utal, hogy a nyilvántartott munkanélküliek számának esését jelentős részben a gazdaságilag inaktívvá válók számának emelkedése okozta, sokan például visszaültek az iskolapadba. (MTI)

Sanghajban ünnep volt: a tőzsdeindex átlépte a 3000 pontos lélektani határt
Sanghajban ünnep volt: a tőzsdeindex átlépte a 3000 pontos lélektani határt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.