Bevetésen a sonkakommandó

Közeledik a húsvét és vele együtt a nagyobb családi étkezések időszaka is. Nem véletlenül időzíti ilyenkorra a hatóság a kiemelt élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseit. Az első idei nagyobb kampány március 16-tól április 4-ig tart. Az utóbbi évekhez hasonlóan most is a húsfeldolgozókat, édességgyártókat, szállítókat és árusítóhelyeket vizsgálják a hatósági állatorvosok, közösen a rendőrökkel, adó-, munkavédelmi- és a munkaügyi ellenőrökkel.

Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára tapasztalatai szerint évről évre egyre kevesebb szabálytalanságot találnak.

Sőt most már nincsenek botrányos ügyek sem, tavaly például csak két esetben kellett a húsfeldolgozó tevékenységét felfüggeszteni. Tegnapi tájékoztatóján Süth beszámolt arról, hogy 2009-ben például 434 húsfeldolgozót vizsgáltak ésmindöszsze 58 esetben volt szükség – a szankciók tekintetében legenyhébbnek számító – figyelmeztetésre, az ellenőrök 51-szer intézkedtek, ami azt jelenti, hogy a gyártónak el kellett hárítani a hibát, és kilenc esetben róttak ki bírságot.

A húsipari kategóriába sorolt élelmiszerek közül 44 ezer elárusítóhelyen 70 090 tételt vizsgáltak meg tavaly, s mindössze 438-nál nem találtak mindent rendben. Ezt az eredményt tovább elemezve kiderül az is, hogy a hazai 58 156 készítmény közül 330 (0,56 százalék) esetében volt valamilyen kifogás, az Európai Unióból származó 11 853 termékből pedig 101 (0,85 százalék) volt hibás. A legtöbb baj a harmadik országból érkező termékkel volt, számuk ugyan csupán 81, viszont 8,6 százalékos a kifogásolási arányuk. Elhangzott az is, hogy az esetek többségénél a jelölés volt hiányos, és nem élelmiszer-biztonsági okok miatt akadtak fenn a vizsgálaton.

Tavaly 3089 húsipari termék mikrobiológiai vizsgálatát is elvégezték, 64 esetben állapítottak meg valamilyen hiányosságot. Keresték a génmódosított szervezetek nyomait is, 94 mintából egyetlen esetben találtak hibát. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a génmódosított alapanyagok használatát nem tiltják Magyarországon, de a csomagoláson fel kell tüntetni, ha ilyet is tartalmaz a termék.

A húsvét a hagyományos füstölt termékek főszezonja, szinte nincs olyan feldolgozó, amelyik ne jelenne meg ebben a kategóriában. Éder Tamás, a nagyobb feldolgozókat tömörítő Hússzövetség elnöke szerint a húsvéti füstölt áruk kategóriában nagyon széles a választék. Azt tanácsolja a vásárlóknak: lehetőleg olyan termeket válasszanak, amelyik csomagolásán feltüntették, mit tartalmaz és ki gyártotta. Mindezt fontos tudni, hiszen a a gyorsérlelőből, gyorspácolóból kikerült kilónként 600 forintos tarjától a 2000 forintos hagyományos parasztsonkáig többtucatnyi füstölt húsfélét próbálnak ilyenkor a kereskedők eladni.

Éder Tamás szerint a húsos vállalkozások többsége tavaly veszteséggel zárt, ennek okát a csökkenő keresletben és átvételi árakban látta. A kereskedők 7,5 százalékkal emelték a fogyasztói árakat, ám ebből a feldolgozók egy forintot sem láttak. Az idén gyárbezárások és összeolvadások várhatóak, hiszen a szűkülő piacon már nincs annyi feldolgozónak helye, mint amennyi most küzd a túléléséért.

A minőséggel ma már általában nincs probléma
A minőséggel ma már általában nincs probléma
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.