Szlovákia is hosszabbítana

Egyre-másra eszmélnek az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott államok, hogy vészesen közel járnak a földvásárlási moratórium lejártához. Magyarország után Szlovákia is jelezte, hosszabbítani akar, legalább addig, amíg a támogatásokban meglévő különbségek nem mérséklődnek.

Szlovákia a külföldiek termőföld-vásárlási moratóriumának meghosszabbítását kéri az illetékes uniós szervektől. Ennek érdekében további egyeztetést javasol a hasonló gondokkal szembesülő új tagállamokkal – jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Vladimír Chovan szlovák agrárminiszter. A tárcavezető elképzelése szerint az ország termőföldpiacát csak két évvel azután kell megnyitni a külföldiek előtt, ha majd a régi és az új tagországok közötti, jelenlegi lényeges támogatásbeli különbség kiegyenlítődött.

– Az Európai Unió mostani mezőgazdasági politikája nagy tévedés, ezért mielőbb alapos átvilágítást és gyógyítást igényel – érvelt a miniszter. Szlovákia jelenleg a számára megállapított agrártámogatások plafonjának 70 százalékát kapja. Ha a maximumot utalják, az összeg még akkor is hektáronként 70 euróval lesz kevesebb, mint amennyit az osztrákok kapnak, a hollandokéhoz képest pedig 270 euró a különbség. A tárcavezető szerint ez tarthatatlan és teljes csőddel fenyegeti a szlovák mezőgazdaságot, amelynek tavalyi bevétele 280 millió euróval csökkent. Ráadásul az állami támogatások is különbözőek: Szlovákia saját forrásból hektáronként 150 euróval támogatja az agráriumot, míg Ausztria 350-nel, Hollandia pedig 450-nel, miközben különböző átláthatatlan csatornákon és lobbizások révén is szereznek pénzt, ami tovább növeli a különbséget Megemlítette azt is, hogy a régi tagállamok 2013 után is szeretnék fenntartani a jelenlegi igazságtalan és kusza támogatási rendszert, s az ilyen törekvések ellen határozottan fel kell lépni.

A továbbiakban beszámolt arról, hogy az új tagállamok agrárminiszterei nemrég Varsóban közös nyilatkozatban követelték az egységes támogatási elv mielőbbi meghonosítását. A dokumentumot csak Csehország nem írta alá.

Szlovákiában a csatlakozási szerződés szerint 2011-ben jár le a termőföld-vásárlási moratórium más tagállamok polgárai számára. Az egyezségben szerepel olyan kitétel is, miszerint ez a tiltás további három évvel megtoldható, ha a nyitás veszélyezteti a hazai piac működését. Ennek ellenére a Csallóközben, de más délszlovákiai térségben is jelentős területeket művelnek meg olyan vegyes vállalatok, amelyeket szlovákiai vállalkozók és üzemek elsősorban dán és holland cégekkel alapítottak közösen. Amióta megvetették a lábukat, lényegesen visszaesett az állattenyésztés s jelentős mértékben növekedett a sertés- és a szarvasmarhahús behozatala.

Korábban Magyarország is jelezte, hogy szükségesnek tartja a jövőre lejáró földvásárlási moratórium meghoszszabbítását, ez ügyben a magyar kormány felvette a kapcsolatot Brüsszellel.

Termőföld a Csallóközben
Termőföld a Csallóközben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.