Az Európai Valutaalap (EMF) német ötletéhez csatlakozott Jean-Claude Trichet, az eurózóna központi bankjának (EKB) elnöke is, aki persze csak általánosságban foglalt állást, hiszen a javaslat részletei nem ismertek. Ezért egyes brüsszeli elemzők azt sem zárják ki, hogy Schäuble német pénzügyminiszter csak a görög válságról akarta elterelni a fi gyelmet abban a reményben, hogy gyengül az Athénra nehezedő piaci nyomás. E vélekedésnek azonban ellentmond, hogy Trichet két kollégája, a német Bundesbank elnöke, Axel Weber és Jürgen Stark, az EKB igazgatósági tagja komolyan vette az indítványt, és élesen kikelt ellene. Angela Merkel német kancellár – aki kiállt az EMF létrehozása mellett, miközben elismerte, ehhez meg kell változtatni az éppen elfogadott uniós alapszerződést – csütörtökön Hágában már arról beszélt: a stabilitási és növekedési paktum hiányossága, hogy nem ró ki kellő büntetést a felelőtlenül költekező kormányokra. Az ilyen értelmű megjegyzésekre a napokban úgy reagáltak elemzők, hogy 2005-ben, a paktum reformjakor éppen a németek és a franciák gyengítették a büntethetőség kritériumait.

Brüsszeli forrásaink szerint nem illogikus a német felvetés, aminek következménye ugyanakkor az Európai Bizottság azon hatáskörének gyengítése lenne, hogy maga veszi górcső alá az egyes tagországok költségvetését, stabilitási és konvergenciaprogramjait. Ha az IMF-hez hasonló intézmény létrejönne – amelynek politikai függetlenségét persze garantálni kéne, hogy valóban kiszabja a büntetést, vagy előírja a gyógymódot –, az nem mentőövet nyújtana, nem támogatást adna, hanem hitelt, amely kedvezőbb, mint a piac által kínált. Ha egy ország ezt nem fogadja el, mehet a befektetőkhöz drágább hitelért.

Ha az EMF az IMF-hez hasonlóan működne, akkor nyereséget is termelhetne. Finanszírozásáról persze egyelőre mendemondák keringenek, egyes javaslatok szerint a túlzott deficitet és adósságot felhalmozó országokra rónák ki ezt a terhet is, vagyis jelenleg az eurózónatagok zöme hozzájárulásra kényszerülne.