Brüsszelben vizsgálják a Tokaj nevet

Az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított annak kiderítésére, vajon jogszerűen jegyeztette-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus nyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba.

Hazánk jogi lépésekre is készül. Mint korábban közöltük: Szlovákia elérte, hogy az oltalom alatt álló borok jegyzé kében eddig Tokajská Vinohradnícka Oblast néven futó borvidék ezentúl Vinohradnícka Oblast Tokaj néven is szerepelhessen, amivel jogot szereztek a Tokaj név használatára. Korábban ettől az unió eltiltotta északi szomszédunkat, mivel az egységes Tokaji Borvidék nem jött létre, s a Szlovákiával megkötött alapszerződésben is csak a Tokajské, Tokajská és Tokajsky elnevezések szerepeltek.

Gárdosi Péter, a földművelésügyi minisztérium agrárpiaci főosztályának vezetője tudósítónknak elmondta: hazánk kedden írásban adta át a bizottságnak a hazai szakemberek által megfogalmazott kérdéseket és aggályokat a szlovák bejegyzéssel kapcsolatban. A grémium írásban kérte a szlovák fél álláspontját az ügyben. Az eljárással párhuzamosan hazánk arra az esetre is felkészül, hogy az Európai Bíróságon folytatódik a két ország közötti névhasználati vita. A szakemberek már dolgoznak a jogi beadványon, amely a külügyi, valamint az igazságügyi tárcával történt egyeztetés után nyeri el végleges formáját. A peres anyag benyújtásához a kormány felhatalmazása is szükséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.