Közbeszerzési gondok miatt leáll a metróépítés?

Áprilistól leállhatnak a 4-es metró építési munkái, a kivitelezők számláit igazoló és jóváhagyó Eurometró szerződése ugyanis a földalatti első szakaszára akkor lejár.

2006-ban még úgy terveztek, hogy a metró első szakasza 2010 közepéig elkészül, a projekt elhúzódása és a közben felmerült többletköltségek miatt azonban a szerződésben szereplő, nagyjából hétmilliárd forintos keret kimerült. A legújabb, 2012-es újabb határidőig még további 3,5 milliárddal kellene ezt a keretet megnövelni – erre meg is volna a fedezet, de jogcím jelenleg nincsen.

Az Eurometró szerződését egyelőre nem tudja meghosszabbítani a DBR Metró Projekt Igazgatóság. A feladatra ugyanis a Közbeszerzési Döntőbizottság állásfoglalása szerint újból közbeszerzési eljárást kell kiírni. A DBR tegnapi közleménye szerint ez műszakilag ésszerűtlen volna, a beruházás jelenlegi, hatvanszázalékos készültségénél elképzelhetetlen, hogy „jön valahonnan egy új lebonyolító mérnökcsapat, amely egyik napról a másikra átveszi a több ezer munkafolyamatot”.

A tendereztetés lebonyolítására ráadásul az Eurometró-szerződés lejártáig nem is volna elég idő. A közlemény szerint sürgős döntésre van szükség, mert a DBR tehetetlen, vagy törvényt sért, vagy szerződést szeg. A főváros és a kormány tárgyal az uniós beruházás folytatásának megoldásáról. Városházi információink szerint kicsi a valószínűsége, hogy jövő hónapban leálljon az építkezés amiatt, hogy nincs, aki a kivitelezők számláit igazolja, mindenképp találnak valamilyen jogi megoldást a hosszabbításra.

A 4-es metró épülő alagútja a Tétényi útnál
A 4-es metró épülő alagútja a Tétényi útnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.