Menedzserútlevéllel állásinterjúra

Csapatjáték, hatékony kommunikáció, elkötelezettség a tanulásra, lojalitás, problémamegoldó képesség és alkalmazkodókészség – ezekről a kompetenciákról kapnak majd egy szöveges értékelést azok a végzős hallgatók, akik a Dunaújvárosi Főiskola által indított féléves tréning elvégzésével megkapják az úgynevezett menedzserútlevelet.

A főiskola Vezetési- és Vállalkozástudományi Intézete egy pályakezdőknek szóló kompetenciafejlesztő és -értékelő programot dolgozott ki, együttműködésben hét cég – a Hankook, a Ghilbi, a Dunaferr, a Legrand, a Rába, a Paksi Atomerőmű és a Bombardier – humánerőforrás vezetőivel. A tréning kísérleti jelleggel indul, és csak a műszaki menedzserek vehetnek részt rajta. Az elvégzését igazoló dokumentumot tanárok, pszichológusok és humánerőforrásért felelős szakemberek állítják ki.

– A végzős hallgatók féléves tréning keretében kompetenciamérésen és -fejlesztésen vehetnek részt, amelyről a program végén szöveges értékelést kapnak. Ez az úgynevezett menedzserútlevél, amelyet az önéletrajzukkal és motivációs levelükkel együtt elküldhetnek majd a munkaadónak, ha megpályáznak egy állást – mondta Mandják Tibor, a Dunaújvárosi Főiskola Vezetési és Vállalkozástudományi Intézetének vezetője, a program koordinátora.

Szabó Zoltán a Ghibli Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja: a felsőoktatási intézmények sajnálatos módon nem foglalkoznak személyiség- és készségfejlesztéssel, pedig a szakmai felkészültség mellett a személyes kompetenciák, tulajdonjegyek és készségek azok, amelyek alapján a kiválasztás történik. – Ez a hiányjelenség adta az ötletet ahhoz, hogy egy pilot projekt keretében maga a felsőoktatási intézmény tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a végzősök, pályaalkalmas kompetenciákkal érkezzenek meg a munkaerőpiacra.

– A menedzserútlevél egy objektív értékelőlap – mutatott rá Bányai Tibor, a Hankook Tire humánerőforrás-igazgatója. Multinacionális cégeknél egyre kedveltebb az Europass típusú önéletrajz: ebben a pályázónak lehetősége van értékelni a saját kompetenciáit. E mellé jól jön az objektív szakvélemény –véli. A Hankooknál előnyt élvez majd az a pályázó, aki önéletrajza és motivációs levele mellé menedzserútlevelet is csatol majd – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.