Zuhanó piac, öregedő autópark

Az újkori magyar járműipar és kereskedelem történetében először csökkent jelentősen a magyarországi autópark, amely a piac szűkülése miatt korosodik.

Az elmúlt fél évtizedben egyre kevesebb új autót helyeztek forgalomba, aminek következménye már látszik: 2009-ben először csökkent mind a személyautó-, mind pedig a teherkocsi-állomány Magyarországon. Utóbbiból jelenleg 419 ezer szerepel a nyilvántartásban. A haszonjárművek átlagkora egy év alatt 9,7 évről 10,2 évre nőtt.

Egyre lassabban kopnak ki a régi márkák a magyar autóparkból A szerző felvétele
Egyre lassabban kopnak ki a régi márkák a magyar autóparkból A szerző felvétele

Öregedett a magyarországi személyautópark is, amely a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010 elején átlagosan10,8 éves volt. A 3,013 milliós állomány pedig közel negyvenkétezer darabos csökkenést jelent.

Az újkori magyar autópiac és hazai járműipar fejlődésének, nem utolsósorban a szentgotthárdi Opel, valamint az esztergomi Suzuki megjelenésének egyik nagy eredménye volt, hogy a füstös, lestrapált és 16 évesnél öregebb személyautópark átlagkora 2006-ra 10,3 évre csökkent – ám tavaly megfordult a folyamat. A JATO Dynamics adatai szerint Magyarországon 2009-ben 61 ezer új személyautót (60 százalékos esés), 10,7 ezer új kishaszonjárművet (50 százalékos zsugorodás) helyeztek forgalomba. Az újautó-vásárlások tavalyi zuhanása tovább folytatódik, mert az idei első két hónapban is hatvan százalékkal zuhant a piac, így várhatóan tovább öregszik majd az állomány.

A legfrissebb KSH-összeállításból kikövetkeztethető, hogy korábban nagyjából annyival gyarapodott évente a gépkocsiállomány, mint amennyivel most csökkent. Az állomány összetétele jelentősen átalakult: a korábbi évek tempójánál lassabban vonulnak nyugdíjba az egykori keletnémet népautók. Trabantokból, Wartburgokból és Barkasokból 2008-ban még 25 ezret vontak ki a forgalomból, tavaly már csak tízezerrel kevesebbet. A kétütemű állomány jelenleg 47,5 ezer Trabantból, 31,8 ezer Wartburgból és kétezer Barkasból áll.

Harmincegy éve még a 666 ezres személyautópark negyede Zsiguli, illetve Lada volt, Trabantból 120 ezret, Skodából százezret, Wartburgból 83 ezret, Moszkvicsból 44 ezret, Fiatból 20 ezret, Volkswagenből 14 ezret, napjaink listavezetőjéből, az Opelből nyolcezret tartottak nyilván. A rendszerváltás itt is érezhető változásokat hozott, s az újkori magyar autóipar úttörő márkái mostanáig a legnépszerűbbek Magyarországon. Az 1992-től hét éven át szentgotthárdi összeszerelő üzemet működtető Opelből 431 ezer, az esztergomi Suzuki modelljeiből 405 ezer, Volkswagenből 262 ezer, Fordból 234 ezer, Renault-ból 189 ezer, Skodából 164 ezer, Ladából 131 ezer, Peugeot-ból 121 ezer, Toyotából 120 ezer szerepel a KSH nyilvántartásában. A tízezernél nagyobb darabszámban eladottak közül a hazai személyautópark legfiatalabb márkája a 3,6 éves átlagéletkorú Chevrolet, majd a 4,4 éves KIA, a 7,9 éves Suzuki következik.

A KSH személyautó listáján a legöregebb állomány az 1460 darabos Moszkvicsoké, melyeknek átlagkora közel 27 év. Az évtizedeken át egyeduralkodó kelet-európai márkák autói rohamosan fogynak: napjainkban már kétszer anynyi a Mercedes, mint a Wartburg vagy Polski Fiat. A népszerűségi listát korábban évtizedekig vezető, de immár csak hetedik helyezett Ladákból egy év alatt tizennyolcezret vontak ki a forgalomból, a maradék átlagkora 21,8 év, a Trabantoké 23,3, a Wartburg állományé 22,9 év.

Az 1910-ben még ezernél kevesebb, ötven éve 12,7 ezer darabos személyautó-állomány 1981-ben lépte át a milliós határt. Igazán 1990 óta gyorsan bővült és fiatalodott az autópark: akkor az 1,995 millió kocsi átlagkora 16 év volt.

Fél évvel öregedett, és ötezer darabbal csökkent az immár 10,2 éves és 419 ezer darabos tehergépkocsi-állomány, melyben negyvenezernél több autóval a Volkswagen vezet, majd a 38 ezer darabos Ford és 37 ezer darabos Mercedes következik. A haszonjárműveknél a közel negyedszázados Barkasok után a 24,5 éves lengyel Zsukok a legöregebbek, és a 7,2 éves Citroenek a legfiatalabbak, utóbbiból közel húszezer szerepel a KSH nyilvántartásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.