Titokzatos százmilliárdos állami bevétel

A GDP 0,5 százalékával javíthatja az államháztartás idei egyenlegét az a rendkívüli bevétel, amelyről várhatóan jövő héten tesz bejelentést a kormány. A 120 milliárd forint körüli egyszeri tétel származásáról nem kívántak felvilágosítást adni kormányzati körökben, úgy tudjuk, az óvatosság oka, hogy még nem bólintott rá a Nemzetközi Valutaalap, addig pedig nem veszik figyelembe az idei költségvetési folyamatok előrejelzésekor.

A várható bevételről Oszkó Péter is említést tett blogjában, amiből kikövetkeztethető, hogy nem a már ismert, a magán-nyugdíjpénztári átlépők visszahozott felhalmozásáról van szó. Információink szerint a Magyar Nemzeti Bank is tud róla – ennek ellenére a napokban kiadott inflációs jelentés költségvetést taglaló részében nem tesznek említést róla. Az MNB hivatalos válasza szerint az inflációs jelentés készítésének szabálya szerint a jelentésben kizárólag a hivatalosan közzétett intézkedések hatásait veszik fi gyelembe a jegybank szakértői. Rákérdeztünk, hogy akkor miért szerepel benne például a közösségi közlekedési cégek nagyobb támogatása, mint lehetséges hiánynövelő tétel, de erre nem tért ki a válasz.

Oszkó Péter
Oszkó Péter az általa irányított Pénzügyminisztériumban – Nem dőlhetnek hátra a bankok, nincs még vége a szigorításoknak

Az egyszeri bevétel két és félszerese annak az összegnek, ami a lakásokra és üdülőkre vonatkozó vagyonadó alkotmánybírósági megsemmisítése miatt kiesett a költségvetésből, s még a családi pótlék adóalapba vonásának szintén alkotmánybírósági kiiktatása miatt keletkezett pár tízmilliárdos lyukat is betömi. Ez a tétel tehát egyértelműen javítja a költségvetés mérlegét.

Ha az MNB 4 százalékos idei hiány-előrejelzéséből indulunk ki, akkor ezzel a bevétellel 3,5 százalék közelébe sülylyedhet a mutató. A kormány kitart a 3,8 százalékos deficitcélja mellett, ebben az esetben 3,3 százalékra módosulhat a terv – amennyiben a 2010-es eredményszemléletű elszámolásban is figyelembe vehető az extra bevétel. Arról ugyanis nincs információ, hogy melyik évhez kapcsolható az ügylet, amiből származik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.