A választások húzták a közbeszerzéseket

Tavaly 2008-hoz képest 69 százalékkal nőtt a lefolytatott közbeszerzési eljárások száma, és elérte a 6611 darabot. A hatalmas növekedésben egy technikai változás játszotta a legkomolyabb szerepet, ugyanis áprilistól az egyszerű eljárásokat – 2707 darab – is meg kellett hirdetni hivatalosan, így a statisztikában is számolni tudtak velük. A beszerzések értékében is megjelent ez a módosítás, de korántsem olyan markánsan, mint az eljárások számában.

Tavaly összességében 1809,8 milliárd forintnyi közbeszerzés valósult meg, ami 27,6 százalékkal több a 2008-asnál. Az egyszerű eljárásokat kivéve a növekedés 16,9 százalék volt –mondta Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke.

Tekintettel arra, hogy 2008 vége óta tart Magyarországon a recesszió, meglepő az előbb említett mértékű növekedés a közbeszerzésekben. Bakonyi József szerint sokat javított a számokon, hogy tavaly indultak be komolyabban az uniós pénzekből megvalósuló nagyobb fejlesztések, amelyeknél már közbeszerzést is le kell folytatni. Mint mondta, minden harmadik, összesen 2279 olyan eljárás volt, amely uniós forrással is támogatott beruházáshoz kapcsolódott. A másik, ami miatt a piacon nem fogott a válság, a választások közelsége volt. Hosszú évekre visszatekintve látszik, hogy négyévente felszökik a közbeszerzések lázgörbéje. Ahogyan

Bakonyi József fogalmazott, azt tapasztalták, hogy sok központi és önkormányzati intézmény 2010-ről előbbre hozta a közbeszerzéseit, és már tavaly lebonyolította. A központi költségvetés szervezetei annak ellenére is aktívak voltak, hogy komoly megszorításokat hajtott végre a kormány, illetve hogy a kiadások visszafogása volt az egyik legfontosabb cél. Miközben az említett körben 2008-ban 1270 közbeszerzési eljárás valósult meg, tavaly már 1577. Igaz, az így elköltött pénz egy év alatt mintegy 20 milliárd forinttal csökkent. Nem takarékoskodtak azonban a helyhatóságok: 3442 eljárás köthető hozzájuk, 584 milliárd forint értékben. Egy évvel korábban ezek a számok 1329 darab, illetve 263 milliárd forint voltak.

Az idei év eleje nem volt, és vélhetően nem is lesz anynyira aktív, mint ahogyan az a korábbi választások előtt lenni szokott. Pár héttel ezelőtt még attól lehetett tartani, hogy gyakorlatilag megbénul a piac. Egyrészt az uniós értékhatár feletti közbeszerzéseket január elsejétől csak elektronikusan lehetett volna bonyolítani, ám ehhez sem a technikai, sem a jogszabályi feltételek nem voltak adottak.

A köztársasági elnök azonban visszaküldte a parlamentnek azt a jogszabályt, amely módosította volna a bevezetés határidejét. Ez azt eredményezte, bárki, aki elindította a megadott körben a beszerzést, az jogszabályt sértett. A probléma megoldódni látszik, az elektronikus közbeszerzés bevezetését határozatlan időre kitolják –a módosítást is tartalmazó jogszabályt az Országgyűlés elnöke aláírta, és már csak Sólyom László szignójára vár. A másik probléma az volt, hogy január végétől a kormány moratóriumot hirdetett, és egészen a következő kabinet felállásáig letiltotta volna a közbeszerzésekről hozott döntéseket. Ez is változott, így például a már folyamatban levő uniós közbeszerzések folytatódhatnak.

A Közbeszerzések Tanácsa tavaly készíttetett egy kutatást a korrupcióról, a tanulmány legfőbb megállapítása az volt, hogy a hazai közbeszerzési eljárásoknak, időszakonként és eljárástípusonként változóan, mintegy kétharmadát-háromnegyedét, 65–75 százalékát befolyásolhatja a korrupció. Szinte mindenki érzi a korrupció jelenlétét, ám mindig a másik oldalon. Általános egyetértés van abban, hogy a párt- és kampányfinanszírozás homályos jogszabályai a magyar gazdaságban is gyökerei a korrupciónak, s gátolják a védekezést is. Arra a kérdésre, hogy kik a közbeszerzési korrupció kezdeményezői, a válaszolók 70 százaléka a politikusokat, 23 százaléka a szakmai vezetőket jelölte meg.

2009 számokban

- 6611 közbeszerzési eljárás

- 1809,8 milliárd forint összérték 403,9 millió forint egy eljárásra

- 40 százaléka a pénzeknek uniós fejlesztést érint

- 52,1 százalékkal több önkormányzati eljárás

- 365 jogsértés megállapítása

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.