A politika a banánhéj
– A bankok azt gondolják, nem bukhatnak meg, ami eleve torzítja döntéseiket, s tudják azt is, a kormányok abban érdekeltek, hogy felfelé kapaszkodjanak a részvényárfolyamok, mert így tudják majd részben visszakapni az adófizetők pénzét, amelyet a pénzintézetek megmentésére fordítottak – mondja Ros Altman, a London School of Economics tanácsadója. – Az Európai Unió szabályozási javaslatai nem kellően átgondoltak, smegfoszthatják rugalmasságuktól a piacokat, ami azzal a veszéllyel jár, hogy azok a bankok is sérülnek, amelyek átvészelték a válságot – teszi hozzá Sonja Lohse, a svéd Nordea egyik vezetője.
– A szabályozási elképzelések összessége az ágazat nyereségességét tartósan rombolhatja – aggódik John Hitchins, a PricewaterhouseCooper (PwC) brit banki ágazatának irányítója.
Az idézetek pedig a Pénzügyi Újítások Központja (CSFI) által készített, 2010-es Banki banánhéjak című jelentéséből valók, amelynek elkészítését a PricewaterhouseCoopers támogatta. A kilencvenes évek közepe óta rendszeresen közzétett jelentések arra keresik a választ, mire számítanak, vagy mitől tartanak leginkább a bankárok, a pénzintézeteket szabályozó hatóságok munkatársai, valamint az elemzők és egyetemi oktatók. Negyvenkilenc ország több mint négyszáz szakértőjének – köztük három magyarnak – a véleményét gyűjtötte össze David Lascelles, s azt találta, hogy a politikai beavatkozás izgatja most legjobban ezt a szakértői kört. Függetlenül attól, ki milyen pozícióban, s a világnak mely részében dolgozik. S minthogy az Egyesült Államokban és az Európai Unióban, s annak parlamentjében most vitatják az új szabályozásokat, ez a fordulat a vélekedésben egyáltalán nem meglepő.
A politikai beavatkozás azonban még sohasem jelent meg veszélyként, aminthogy a tőkehiány sem. Az utóbbi másfél évtizedben fel sem merült, hogy ilyen problémákkal szembe kellene néznie a bankszektornak. Ellenben 1996 óta vezető banánhéj volt az alacsony színvonalú vállalatirányítás, a gyenge kockázatkezelés, az értékpapírpiacok összeomlása, a hitelkockázat, a bonyolult pénzügyi termékek megjelenése, a túlszabályozás, s 2008 májusában feltűnt a semmiből a likviditás is. A korábbi vezető kockázatok listája a CSFI igazgatója, Andrew Hilton szerint arra utal, hogy a bankárok szinte könyörögtek, kapják el őket, s a regulációval foglalkozó hatóságok vegyék el kedvüket a túlzásoktól, amelyekre például a részvényesek, a tulajdonosok profitéhsége miatt kényszerültek.
Az idei nagy egyetértés hátterében azonban különböző megfontolások húzódnak meg, mint ahogy azt a fentebbi kiragadott idézetek is tükrözik. A bankárok úgy fogalmaztak, hogy a politikai beavatkozás felülírja a józan kereskedelmi ítéletalkotást, azaz kötelezik őket, hogy recesszióban is nyújtsanak hitelt. Ebből következik a félelem a túlszabályozástól. S aggódnak, hogy szaporodik a rossz hitelek állománya, miközben a piacon nincs elég tőke a pénzintézetek mérlegének javítására. A megkérdezett elemzők, professzorok arra számítanak, hogy újabb recesszió jön, hogy a bankok nem tudtak megszabadulni a rossz hitelektől, és ezért további veszteségekről kell beszámolniuk, miközben egyáltalán nem biztos, hogy a bankok levonták a pénzügyi válság tanulságait. A bankszabályozásban dolgozó szakemberek attól tartanak, hogy a rossz hitelek lelepleződésének újabb hulláma önti el a piacokat, minthogy az adósokat továbbra is nyomja a válság terhe. A politikai beavatkozás kockázatát azonban abban látják, hogy nem lehet pontosan tudni, a kormányok mikor és hogyan vonják vissza az állami költekezésben testet öltött gazdaságélénkítő intézkedéseket. A krízis a felszínre hozta a bankok irányításának gyengeségeit, s ez is aggasztja ezt a kört.
Az amerikai szakértőket az erőteljes állami beavatkozás foglalkoztatja, valamint a bizonytalan gazdasági növekedési kilátás. A tőkehiány miatt viszont kevésbé félnek, mint az európaiak, akik a bankszektorban lezajlott állami szerepvállalást nevezték a legcsúszósabb banánhéjnak, különösen Nagy-Britanniában. A brüsszeli túlszabályozási hajlam is borús hangulatot teremt, akárcsak a szerény ütemű gazdasági növekedés. Az ázsiaiak figyelmét is a gazdasági trend köti le, tartanak tőle, hogy a „kistigrisek” lendülete szétpattanó buborékokban válik semmivé.
Vajon felkészült-e a bankrendszer, hogy a felismert kockázatokat kezelje? Nos, mindössze kilenc százalék válaszolta azt, hogy „jól felkészült”, míg ugyanerre a kérdésre 2008-ban még huszonnégy százalék felelte ugyanezt. A három kérdezett csoportból a bankárok viszonylag elégedettek önmagukkal, az elemzők alig bíznak bennük, míg a szabályozók közül senki sem vélte úgy, hogy a pénzintézetek „jól” szembe tudnának nézni a veszélyekkel. Mint egy vezető bankár megfogalmazta a CSFI-nek: sok bank megtanulta a leckét, s megbarátkozik a kisebb profittal és megtérüléssel, de a pénzintézetek harmada azt hiszi, hogy semmi rosszat nem tett, s hogy az üzlet mehet tovább, mintha semmi sem történt volna.
