Az árvízvédelem módszerei lényegében az új kihívások ellenére sem változtak: a töltések emelése és a víz gyors elvezetése hamis megoldást jelent az árvizek kezelésére – állítja Ungvári Gábor közgazdász, a Corvinus Egyetem Energiagazdálkodási Kutatóközpontjának kutatója, a szelidvizorszag.hu szerkesztője.

Az igazi megoldás a megfelelő tájhasználat kialakítása lenne . Erdősíteni kell, mert a vegetáció megtartja a vizet a tájban. A régi medreket, ereket fel kell éleszteni, hogy azok feléleszthessék a tájat, és hoszszú távon fenntartható megélhetést biztosíthassanak az embereknek.

Amodern iparszerű tájhasználat következtében megnövekedtek az árvízi vízhozamok, a folyók, patakok vízjárása szélsőségesebbé vált. Mindez tavasszal újratermeli a költséges árvízi katasztrófahelyzeteket. Ez a szemlélet egyszerre okoz árvízi és aszálykárokat, mert kiiktatja a rendszer kiegyensúlyozó, szabályozó egységeit.

Van alternatíva

A jelenlegi, jellemzően a víz elvezetésére irányuló vízügyi technológiának van alternatívája. A cél az lenne, hogy minél nagyobb területet vissza tudjanak adni a vizet hasznosító, megőrző, helyben keringető természeti rendszereknek.

A Vásárhelyi-terv eredetileg jelentős vidékfejlesztési programként indult, de mindinkább szűken értelmezett árvízvédelmi beruházássá vált. Nem árvízvédelmi, hanem átfogó vidék- és infrastruktúrafejlesztési programmá kellene visszaalakítani a Vásárhelyitervet, mondja Ungvári Gábor. A hazai víz- és tájhasználat problémáinak meghaladására másféle kezdeményezések is születtek.

A Palocsa projekt

Amagyarországi kísérletek közül az egyik elsőt ama isműködő Palocsa Egyesület tagjainak gazdaságai jelentik. (A palocsa szó időszakosan vízzel borított területet jelent.) A Palocsa kezdeményezéséhez később a Bioszféra Akadémia is társult. A közös cél az élő környezet helyreállítása volt, és az egyesület tagjai és támogatói alapvető feladatuknak tekintették, hogy a tájgazdagítás a túlélést jelenti az ott gazdálkodók számára. A program kidolgozásában erdészek, mérnökök, sőt a vízgazdálkodással foglalkozó egyetemi tanárok is közreműködtek. A munkában részt vettek a helyi önkormányzatok, a lakosság, a gazdálkodó szervezetek. Ezek a kezdeményezések reményt adhatnak a borús képpel szemben, amelyet előzőleg a helyi polgármesterek festettek: lassan nem lesz kit megvédeni az árvíztől, ha a lakosság nem boldogul.

A félbemaradt Bokartisz-terv

Mintaprojektet próbált megvalósítani a 2002-ben alakult Bokartisz Kht. is a Bodrogközben. A társaság szintén új tájés földhasználati terveket próbált megvalósítani. A gazdálkodók érdekeltségét az EU agrárfejlesztési programjainak felhasználásával teremtették meg. Ennek az új szemléletű térségfejlesztési stratégiának a megvalósítása lett volna az indoka az árvízvédelmi szempontból egyébként kis jelentőségű cigándi tározó megépítésének.

A Vásárhelyi-tervből azonban időközben kimaradtak az agrárintegrációt igénylő elemek. Ennek következtében elhalt az a társadalmi összefogás, amely korábban a Bokartisz koncepcióját segítette, holott eredetileg tucatnyi önkormányzat és három civil szervezet is támogatta a programot. Az új táj- és földhasználati tervek készen állnak, de a megvalósítás előreláthatólag hosszabb időre abbamaradt.

Szövetség az Élő Tiszáért

Az ártéri tájgazdálkodás ügyét ma a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (Szövet) képviseli. Szabadkai Andrea, az egyesület piacépítési programvezetője elmondta, hogy a szövetség azon az állásponton van: olyan vízkészlet-gazdálkodási program jöjjön létre, amely a vízvisszatartásra, fokgazdálkodási stratégiára épül. Így a településeknek egy a természetes ritmusban „élő” kis léptékű, a tájgazdálkodást segítő, kis beruházásokkal megvalósítható, így kis költség mellett is fenntartható, helyi fennhatóság alatt lévő vízgazdálkodásuk lehetne. Ez áradás idején képes a vízkivezetésre, míg az ár levonulta után képes a vízvisszatartásra, az aszályos időszakokra víztartalék vízbázisául szolgálva. Nagykörű környéke ilyen vízgazdálkodási mintaterület, a víz hasznosításával és ártéri tájgazdálkodással.

A tájtermék védjegy

A Szövetnek sikerült már a magas minőségű termékek piacra jutását elősegíteni, összekapcsolni a lakosság keresletét és a helybeli vállalkozók kínálatát. Mindehhez megfelelő marketingre is szükség van. Ennek jegyében találták ki az „ Élő Tisza táj-termék” védjegyet. Egyes multinacionális üzlethálózatok külön polcokat létesítettek „helyi ízek” elnevezéssel a „tájtermék” élelmiszereknek.

A helyi, termelői termékek piacra jutásának segítését, a kis léptékű élelmiszer-termelés és -értékesítés érdekképviseletét 52 civil szervezet társadalmi összefogásban vállalta, melynek mérföldköve lesz a nemsokára hatályossá váló kistermelői rendeletmódosító javaslatuk, mely kellő motivációt biztosít a gazdálkodóknak a program folytatásához.

Az egykori Vásárhelyi-terv és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) jellemzően a víz elvezetésére irányuló technológián alapul, és ezen nem változtat a megkezdett vésztározók befejezése. Eddig két ilyen tározót adtak át. 2009 decemberében újabb két nagy projekt támogatásáról döntött a kormány, csakhogy ez a közel 12 milliárd forintos beruházás megint csak arra irányul, hogy olyan tározókat alakítsanak ki, amelyekbe a nagy árvizek idején kivezetik a vizet a folyókból, ami utána visszakerül a mederbe.

Vízpótlás aszályban

A vízmegtartó tájgazdálkodás kialakításához, a szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez ezek a tervek semmit nem tesznek hozzá, és nem szolgálják a fenntartható agrárgazdálkodás kifejlesztését. Pedig az ártéri területek új tájhasználata egyszerre tudná megoldani az árvízi víztöbblet biztonságos elhelyezését és az aszályos nyári időszakok vízpótlását.

A két ágazat azonban nem talál egymásra a megoldásban, úgyhogy VTT-vel vagy anélkül, de folytatódik a harc a vizekkel és a keveseknek profitot termelő tájpusztító tájhasználat fenntartása.