Lebontatnák az energianád-termesztő fantomüzemet

Bátonyterenyén lassan három éve csak az enyészet dolgozik egy félkész, eddig félmilliárd forintot felemésztő, 5500 négyzetméteres csarnoksoron. Lavajné Dóka Éva, Bátonyterenye polgármestere lapunknak elmondta: mostanra biztossá vált, hogy az energianád termesztésére tervezett mikroszaporító üzem soha nem készül el. Ezért döntött úgy a város testülete, hogy azonnali hatállyal felbontja a Nád MPS-H Kft. projektcéggel a közel hathektárnyi területre 2007 elején megkötött bérleti szerződést.

Az építkezés több mint két éve elakadt, és azóta a szerkezetkész üzem annyira leamortizálódott, hogy már semmire nem alkalmas – fogalmazott a polgármester. A befektetőt többször felszólították, hogy teljesítse a bérleti szerződését, amely szerint 2008. június 30-ig működési engedéllyel kellett volna rendelkeznie az üzemnek, közel ötszáz munkahelyet teremtve, de azóta sem történt semmi. A polgármester állítása szerint a város ipari övezetében, frekventált részen lévő terület iránt több befektető is érdeklődik. Ha nem sikerül még a héten megállapodni a befektetővel, peres úton szereznek érvényt az igényüknek, miszerint tehermentesen, felépítmények nélkül kérik vissza a területet.

A Nád Kft. – neve mellőzését kérő – jogi képviselője szerint a cég a bátonyterenyei beruházást is érintő kártérítési pert indított a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) ellen szerződésszegés miatt. Első körben ötmilliárd forintot követelnek, de összességében 23,75 milliárd forintnyi kártérítésre tartanak igényt. A jogi képviselő szerint az MVM energianád-programban lévő szerepvállalására több bizonyíték is rendelkezésére áll. Mint kifejtette: azért keltette fel a program az áramtársaság figyelmét, mert az magyar szabadalmú, nemesített energianádon alapul, és óriási jelentősége lehet az olcsó alternatív energia, a tömeges munkahelyteremtés és az ország energiafüggetlenedése miatt. Az MVM közreműködése kormányzati szerepvállalást ígért és garanciát jelentett a mielőbbi megvalósulásra, azonban félmilliárd forintnyi forrás biztosítása után megszűnt a támogatás, elakasztva a programot. A cégtől kapott információk szerint az MVM a bécsi Meinl Bankon és az áramtársaság szorgalmazására a Nád Kft.-ben tulajdont szerző ciprusi Aquifex Limited nevű cégen keresztül biztosította azt a forrást, amelyből beindulhatott a bátonyterenyei üzem építése, és azért akadt el a fi nanszírozás, mert a nádprogram tulajdonosi viszonyai nem az MVM vezetőinek igénye szerint alakultak.

Tringer Ágoston, az áramtársaság szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta: az MVM jelenlegi vezetésének nincs a birtokában olyan dokumentum, mely alátámasztaná az MVM és a Nád Kft. közötti esetleges szerződéses jogviszonyt, tehát továbbra is úgy vélik, hogy az MVM-nek nem áll fenn szerződésből fakadó kötelezettsége a tárasággal szemben. Az Aquifex-tranzakció egyike azon, az MVM korábbi vezetésének időszakához köthető ügyleteknek, melyek tárgyában azMVM igazgatósága – a felügyelőbizottság vizsgálata alapján – 2009. április 9-én büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI).

Az NNI-től kapott tájékoztatás szerint hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt folyik jelenleg is a nyomozás az Aquifexet is érintő ügyben. Információink szerint a nyomozásnak egyebek közt azt kell kiderítenie, milyen felhatalmazásra és mi célból utalt át az MVM előző vezetése több részletben összesen 6,35 millió eurót az Aquifexnek, amely a feltételezések szerint forrásként szolgálhatott a nádprojekt finanszírozására.

A Nád MPS-H Kft. meghatározó többségi tulajdonosa Sári Noémi. Őt követi 33 százalékos részesedéssel a ciprusi Aquifex Limited nevű társaság, majd Galambos Lajosné, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának felesége, aki a többségi tulajdonos rokona. Kisebb érdekeltséggel rendelkezik a társaságban Gerzson László egyetemi tanár, a többségi tulajdonos rokona, valamint Marosvölgyi Béla profeszszor, a Magyar Biomassza Társaság elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.