Negyedmillióan torkoskodhatnak

Az egy évvel korábbit valamelyest meghaladó, több mint 1300 név szerepel a Torkos Csütörtökben részt vevő éttermek listáján. Az ételek és italok árából 50 százalék engedményt jelentő akciózás célját a csatlakozók különbözően ítélik meg: vannak, akik visszatérő vendégeket, illetve vendégkörük bővülését remélik, míg mások be akarják mutatni a csúcsgasztronómiát, elérhető áron.

Az akciózó vendéglők körében több olyan is van, amely szerepel a hazai toplistákon. A többes szám nem véletlen, ugyanis a gasztrobiznisz felfutását jelzi, hogy folyamatosan szaporodnak a témában megjelenő kiadványok. Az immár több száz, egyes számítások szerint legalább hatszáz rendszeresen vezetett, nívós gasztroblog pedig azt mutatja, a műfaj rajongói félprofi szinten sincsenek kevesen. A Dining Guide portáljára gyűjtötte a hét legolvasottabb gasztroblogot, amelyekkel együtt éves letöltésük meghaladja a másfél milliót.

A Népszabadság, a Dining Guide vagy éppen az Alexandra kiadó saját éttermi toplistája után tegnap egy újabb rangsort hoztak nyilvánosságra, amely még nagyobb falatot, a teljes hazai gasztronómiai kínálatot igyekszik górcső alá venni. Mautner Zsófia, a Gasztronómia 2010 éves magazin főszerkesztője és csapata 33 kategóriában alkotott listát. Kérdés, hogy a honi éttermi toplisták sorrendjét megerősíti-e az április végére várt Michelin-kalauz rangsora, amiben a magyarországi csúcsgasztronómia képviselői már jó ideje szeretnének legalább egycsillagos magyar helyet látni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.