Eredetiségvizsgálat: méltányos megoldás kellene

Ma jelent meg az a miniszteri rendelet, amely megszünteti a 2006 előtt forgalomba helyezett autók kötelező eredetiségvizsgálatát a műszaki vizsga keretében. A január óta érvényes új rendszert a több tízezer érintett autós tiltakozására vonta vissza a tárca, így mától már ismét csak az autók eladásakor kell az eredetiségvizsgálatot elvégeztetni.

Szollár Domokos kormányszóvivő a Népszabadság érdeklődésére azt mondta: adataik szerint eddig 28 ezer 2006 előtt forgalomba helyezett autón végezték el a műszaki felülvizsgálat keretében az eredetiségvizsgálatot. Az érintett autósok a műszaki vizsgát, az eredetiségvizsgálatot és a környezetvédelmi felülvizsgálatot is magában foglaló integrált vizsgálatért összesen 513 millió forintot fizettek ki, amiből 350 millió forint az államkasszát gazdagította. A kormány még keresi a megoldást az érintettek kártalanítására, azaz, hogy az integrált vizsga díjának az eredetiségvizsgálatra jutó hányadát miképpen térítik vissza azoknak az érintett autósoknak.

Kárpótlást kaphatnak, akik feleslegesen fizettek az eredetiségvizsgálatért
Kárpótlást kaphatnak, akik feleslegesen fizettek az eredetiségvizsgálatért

Úgy tudjuk, a lehetőségek között felvetődött, hogy az eladáskor kötelező eredetiségvizsgálat díjának államot megillető hányadáról lemondana a költségvetés, de az sem zárható ki, hogy egyszerűen viszszafi zetik a vizsgálatra kifizetett összeget az érintetteknek. Szollár szerint nem pénzügyi okok miatt húzódik a döntés a kártalanítás módjáról, hanem azért, mert nem sikerült megtalálni a méltányos és egyszerű megoldást.

Az eredetiségvizsgálatot 1998-ban az autólopások visszaszorítására vezették be, a kívánt célt összességében az állam elérte. Tavaly 5500 autót loptak el Magyarországon, az ellenőrzések bevezetése előtt volt olyan év, amikor háromszor ennyit kötöttek el a közterületekről. A lopott autók nagy részét ma már inkábbmegkísérlik külföldre csempészni, vagy alkatrészeikre bontva értékesítik idehaza, az ismételt hazai forgalomba helyezéssel még a legfelkészültebb bűnszervezetek sem kísérleteznek. Jelenleg azonban még közel 300 ezer olyan gépkocsi fut a magyar utakon, amelyek még egyszer sem estek át eredetiségvizsgálaton. Ezek között vannak olyan autók, amelyeket még az első tulajdonosuk hajt, és olyanok is, amelyeket 1998 előtt helyeztek forgalomba, s azóta nem cseréltek gazdát.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a zöldkártyások, a szakvállalkozók egységbe tömörültek és megalapították a Zöldkártyások Érdekvédelmi Egyesületét. – Jogi útra tereljük a minket ért jogsértést – mondta lapunknak Somogyi Zsolt alapító. A szervezet nem a rendeletmódosítást vitatja, hanem a bevezetés módját: mindössze nyolc munkanapjuk volt arra, hogy megfeleljenek a személyi és tárgyi feltételeknek. A januártól élő új szabályok, vagyis a műszaki vizsga és a zöldkártya összevonásával több ezer vállalkozás léte kérdőjeleződött meg – állítja Somogyi. Magyarországon 2443 környezetvédelmi felülvizsgáló állomás működött tavaly év végén, a vállalkozások átlagosan két-három főt foglalkoztattak. (B. J.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.