Röviden

Még nehezebben jutnak hitelhez a kisvállalatok

Az euróövezet kis- és középvállalatai még nehezebben jutottak hitelhez a tavalyi év második felében annak ellenére, hogy a fejlődés lassú beindulásával több tőkére lenne szükségük – áll az Európai Központi Bank (EKB) elemzésében. A megkérdezett több mint ötezer kis- és középvállalat vezetőjének 42 százaléka mondta azt, hogy romlottak hitelfelvételi lehetőségeik, 75 százalékuk a kért hitelt teljes egészében, vagy csak részben kapta meg. (MTI) A Barclays nyeresége 92 százalékkal nőtt tavaly A Barclays brit bankház a vártnál nagyobb mértékű, 92 százalékos éves szintű profitnövekedést jelentett 2009-ről. A társaság beszámolója szerint az adózás előtti nyereség tavaly 11,6 milliárd font – 3600 milliárd forint – volt. Az eredményt részben a befektetési banki ágazat teljesítményének tulajdonítják a cégnél, illetve a nyereséget növelte a vagyonkezelői üzletág, a Barclays Global Investors (BGI) értékesítése is. (MTI)

Négymilliárdos panelgyár épül Tamásiban

Négymilliárd forintos beruházással, a nemzeti fejlesztési terv 387 millió forintos támogatásával tervez panelgyártó üzemet építeni Tamásiban a Steinwand Bau Kft. A társaság könnyített betonpaneleket gyárt majd a háromezer négyzetméteres üzemben. A cég reményei szerint a beruházás még idén elkezdődik, és 2011-ben már 130 fő foglalkoztatásával, teljes kapacitással működik majd a gyár. (MTI) Többet költöttek lobbizásra a nagybankok A nyolc legnagyobb amerikai bank és pénzintézet 29,8 millió dollárt költött tavaly a washingtoni törvényhozásban való lobbizásra, 12 százalékkal többet, mint az előző évben – írta a Los Angeles Times. A legtöbbet, 6,2 millió dollárt a JP Morgan Chase fordította a kongresszusi folyamatok befolyásolására, a bank érdekeiben több mint 30 lobbista járt el a Capitoliumon. A Wells Fargo ilyen kiadásai 27 százalékkal növekedtek, a Morgan Stanley 16 százalékkal költött többet, mint 2008-ban. A lobbizás döntően a bankszféra szabályozásának tervezett szigorítása ellen folyt. (MTI)

Végrehajtás elkerülése székhelyváltoztatással

Székhelyváltoztatással akarta megúszni az adóhatóság által kirótt kilencszázmillió forint megfizetését egy vállalkozás, ám így sem kerülhette el a végrehajtást. A társaság árbevétele, eszköz- és hitelállománya egyik évről a másikra milliárdokkal növekedett, ez keltette fel az adóellenőrök figyelmét. A vizsgálat megállapította, hogy a cég több százmillió forint értékben fogadott be olyan számlákat, amely mögött tényleges teljesítés nem volt, illetve felépített egy 450 millió forint értékű ingatlanegyüttest, amelyet magáncélra használtak a tulajdonosok, de az építéssel kapcsolatos forgalmi adót viszszaigényelték. (MTI)

Román igen a Nabucco-egyezményre

A román képviselőház is jóváhagyta a Nabucco-egyezményt. A tervek szerint a Nabucco közép-ázsiai és közel-keleti földgázt juttat majd Európába, Oroszországot és Ukrajnát elkerülve. Az összesen 3296 kilométer hosszú vezeték évente 31 milliárd köbméter gáz szállítására lesz alkalmas. Az ötven évre szóló egyezményt aláírta Ausztria, Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország is. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.