Nehéz helyzetben a honi dizájnerek

– A művészet és a gazdaság kapcsolódási pontjait igyekszik kihasználni a havonta egyszer, Budapesten, a Gödör Klub és környékén tartandó Wasárnapi Művész Piac (WAMP).

Mi a formát, a dizájnt nemcsak mint művészeti ágat kezeljük, hanem mint a gazdaság egy fontos szegmensét. A tervezők öszszefogása mellett különböző cégeknek nyújtunk szolgáltatásokat, vagyis közvetítünk a tervezők és a gazdasági szféra szereplői között – mondja Matheidesz Réka, a „dizájnpiac” szervezője. Nyugat-Európában a formatervezés üzlet, nem is kicsi, nálunk ezt egyelőre kevesen ismerték fel – teszi hozzá. Pedig ennek szerepe egyre nagyobb, miután nagyon sok cég döbben rá, hogy egy használati tárgyból a vonzó vagy ötletes forma segítségével versenyképes, innovatív terméket tud piacra dobni. A WAMP célja éppen az lenne, hogy az ilyen vállalatokat és a művészeti szereplőket összekösse egymással. Az adatbázisukban a kezdeti 30 helyett ma már 500 tervező szerepel – jegyezte meg.

A WAMP a mellett, hogy összefogja, láthatóvá teszi a hazai tervezőket: képviseli őket külföldi vásárokon, kiállításokon, segít a kommunikációban, míg nemrég vállalkozásfejlesztési képzést is indítottak. Akad sok olyan tervező, aki valóban tehetséges, mégsem mondhatóak sikeresnek. Ennek egyszerű okai vannak: nincs kapacitásuk, hogy marketinggel foglalkozzanak, vagy ami tán roszszabb, egyszerűen nem is értenek hozzá. Ez azzal magyarázható, hogy a hazai művészeti képzés nem nagyon terjed ki az önmenedzselésre – mondja.

Egy másik körülmény is nyomasztja a piacot. Hiába egy magyar tervező nemzetközi sikere, Magyarországon nincsen komoly ipar, ahol az ipari formatervezők kiteljesedhetnének. Emiatt sokan külföldön vállalnak munkát – vagy egyedi készítésű, kisszériás termékekre állnak át. Ezekre ugyanis a tömegtermékek túlkínálata miatt Matheidesz Réka szerint egyre nagyobb a kereslet.

Pénzre váltható dizájn
Pénzre váltható dizájn
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.