Az elektronikus önkormányzatoké a jövő

A közigazgatás és a közszolgáltatások színvonalának javítása, valamint az erre fordítandó állami kiadások csökkentése csakis a munkafolyamatok informatikai támogatásával képzelhető el. Régiónként másfél milliárd forint uniós támogatás szolgálja a térségi szolgáltató központok létrehozását és a települések csatlakozását.

Az e-önkormányzati szolgáltatások széles körű bevezetése nemcsak a jogszabályok által előírt kötelezettség, hanem a közigazgatás hatékonyabbá tételének feltétele. A közszolgáltató rendszerek működésének költségeit egyre kevesebb dolgozó befizetéseiből kell előteremteni, fontos az olcsóbb, jobb minőségű szolgáltatást nyújtó rendszerek fejlesztése.

Ennek érdekében született meg az a támogatási konstrukció, amelynek alapvető célja olyan költségalapú árazási modellre épülő informatikai és igazgatási szolgáltató központok – ASP-k – kialakítása, amelyek az önkormányzatok széles körének teszik elérhetővé az e-közigazgatási szolgáltatásokat. A fejlesztések eredményeként a lakosság, az egyéni vállalkozók és vállalkozások tág köre élhet az elektronikus önkormányzati szolgáltatások lehetőségével. Magyarán, nem kell órákat várakozni a hivatalokban, az elektronikus támogatásnak köszönhetően gyorsul az ügyintézés, akárcsak az elbírálás, pergőbben megy a lakosság értesítése, s még sorolhatnánk. Az önkormányzat szempontjából is fontos a rendszerek használata a döntéshozatali folyamatban, csökken a papírmunka, s a rendszer működése fokozatosan dokumentálható. Nem mindegy például, hogy hányféle űrlapot használunk ugyanazon kérelem beadására – ma egy sor önkormányzati ügyben ahány ház, annyi szokás. Az informatikai igazgatási rendszerek használatával kiszűrhetők az igazgatásszervezés párhuzamosságai, azaz további költségek takaríthatók meg. – A kezdeményezés jövőbemutató, de nagyon fontos, hogy mire a rendszerek kiépítése elkezdődik, befejeződjön a régiók közti szabványosítás, azaz az ügykezelés elektronikus úton is legyen egységes. A rendszerek legyenek feltöltve a hatályos joganyaggal, hiszen a döntéshozatalban részvevőknek ez óriási segítség, az állampolgárok számára pedig garancia a szabályos ügyintézésre. Ez esetben az egyes döntéseket követő jogorvoslati eljárások száma is csökkenthető –mondta lapunknak Bajna Sándor, az eKözig Zrt. vezető munkatársa. A társaság Hajdúszoboszlón és környékén fejlesztett ki hasonló rendszert. Érvét példával támasztja alá: egy kistelepülési jegyzőnek több mint ezer, az állam által ráruházott jogosítványa van.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjai biztosítják a régiónként másfél milliárd forintos támogatási keretet a szolgáltató központok létrehozására és az önkormányzatok csatlakoztatására. A rendelkezésre álló forrás révén minden régióban egyegy ASP-központ létesítését támogatják. Ehhez csatlakozhatnak más önkormányzatok. Bajna Sándor szerint ez ideális megoldás, hiszen méretgazdaságos rendszerek működtethetők, s nem terheli fölöslegesen az önkormányzatokat. Egy kis helyen például elképzelhető, hogy csak néhány speciális hálózatról működő, olcsóbban üzemeltethető számítógép – vékonykliens –működjön, amelynél egy esetleges probléma esetén az alkalmazásközpontban ülő technikai szakemberek távolról orvosolhatják a rendszerekben fellépő műszaki hibákat, így nincs szükség rendszergazdára sem.

Az elbíráláskor alapvető szempont, hogy a támogatásban részesülő önkormányzat az ilyen rendszerek bevezetésében és üzemeltetésében tapasztalatokkal rendelkezzen. A pályázónak kell létrehoznia az ASP-központot és csatlakoztatni az önkormányzatokat. A régió lakosságának harmada számára kell biztosítania az e-önkormányzati szolgáltatások igénybevételét. Minimum 50 településnek kell csatlakoznia egy központhoz, úgy, hogy a harmincezer főnél kisebb településekhez tartozó lakosságnak el kell érnie a régió összlakosságának tíz százalékát.

A támogatás az ASP-központ létrehozása esetén maximum 90 százalék, önkormányzatok csatlakoztatása esetén pedig maximum 95 százaléka lehet. Utóbbi esetben az önrészt a csatlakozó önkormányzat is vállalhatja. A régiónkénti másfél milliárdos támogatási keretből az ASP-központ kialakítására maximum 500-825 millió forint jut, a településszámtól függően. A fennmaradó összeg szabályozott módon, maximált keretek mellett az önkormányzatok csatlakoztatására használható fel.

Kötelező rendszerelemek


Az ASP-központ keretében a kötelezően és minimálisan megvalósítandó portfólióelemek (szakrendszerek)

1. Iratkezelő- és workflow rendszer
2. Önkormányzati portálrendszer
3. Szociális igazgatási rendszer
4. Adóügyi alkalmazás
5. Ipari és kereskedelmi igazgatási rendszer
6. Építéshatósági rendszer
7. Gazdálkodási rendszer
8. Gyámügyi rendszer
9. Testületi munkát támogató rendszer

Az elektronikus igazgatási rendszerekkel gyorsabbá és megbízhatóbbá válik az önkormányzati ügyintézés
Az elektronikus igazgatási rendszerekkel gyorsabbá és megbízhatóbbá válik az önkormányzati ügyintézés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.