Malév-tárgyalások: orosz rulett

Budapesti kiadásunk lapzártáját megelőzően ért véget a Malév közgyűlése, amelyen dönteni kellett a légitársaság tőkehelyzetének rendezéséről. Megállapodás ezúttal sem született, mindössze az biztos, hogy az igazgatóság február 26-ra hívta össze újra a tulajdonosok képviselőit.

A tulajdonosok ezzel komoly kockázatot vállaltak, hiszen finanszírozás hiányában nagy kérdés, meddig üzemelhet a légitársaság. Február a piac egyik legnehezebb hónapja, tavaly ilyenkor a cég bért sem tudott fizetni időben. Egyes információk szerint már a jövő héten komoly pénzügyi nehézségekkel szembesülhet a cégvezetés. A tegnapi közgyűlést, amelyet délután kettőre hívtak össze, előbb nyolcra, majd este tízre halasztották. Úgy tudjuk, az orosz fél előtt volt egy javaslat, amelynek elfogadásával a magyar állam tőkésíthette volna a Malév 15-20 milliárd forint köz- és egyéb tartozásait, ezzel többségi tulajdont szerezve. Meg nem erősített információink szerint a tőkerendezés kétlépcsős folyamat lett volna: az orosz VEB Bank csak később vett volna részt abban, szintén adósságkonverzió útján, elvégre a Malévot a VEB is hitelezi.

E tranzakciókkal persze nem lett volna rendezve a Malév készpénzigénye, finanszírozandó a napi működést és a cég reorganizációját. A magyar államnak erre is lett volna terve: annak a 32 millió eurós bankgaranciának a lehívásával akarták a pénzt előteremteni, amelyet még a VEB adott a Malév privatizációja idején. Információink
szerint tegnap Oszkó Péter pénzügyminiszter utasította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt a lehívás érdeké ben megteendő jogi lépésekre, amelyeket mától kezdeményeznie kell az MNV-nek. A korábbi tárgyalások  középpontjában éppen e garancia elengedése volt a követelés orosz részről, s könynyen lehet, hogy a mostani megállapodástervezetre is ezért mondtak nemet Moszkvában, felsőbb szinteken. Egyelőre tehát az orosz  vezetők nem látják be, hogy részleges megállapodás hiányában a Malévnál csődhelyzet állhat be.

Pedig lehetőségek vannak. Ha a VEB bankgaranciát le is hívják, az is lehetséges, hogy a pénzt utóbb a korábbi VEB-hitelek visszafi zetésére fordítják. Az mindenesetre biztos, hogy a Malév csak hitelből tudja fi nanszírozni működését, más lehetősége nincs. A magyar javaslat azért is előnyös lett volna, mert egy korábbi  kormányhatározat értelmében az Eximbank 30 millió euró nagyságrendig garanciát vállalhat a Malév által  felveendő kereskedelmi banki hitelre, amely garancia mögött a kormány áll. Csakhogy ez akkor lehetséges, ha
- több más feltétel mellett - a cégnek nincs köztar tozása. A tegnap megvitatott forgatókönyv alapján a köztartozások eltűnhettek volna, s megnyílhatott volna az út a hitelfelvétel előtt.

Lesz kiút?
Lesz kiút?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.