Igazgatóváltás Kecskeméten

A menetrend nem változik, 2012-től gördülnek le a szalagról az első Mercedes-csillagot viselő kompakt kategóriájú gépkocsik a magyarországi gyárban. A személyek viszont igen: február elsejétől Frank Klein veszi át az új kecskeméti személygépkocsi-gyártó üzem építésének irányítását, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető posztját. A 38 éves Klein villamosmérnöki diplomát szerzett, majd 1994-től a Mercedesnél karosszériagyártás-tervezőként foglalkoztatták. Legutóbb a prémium kategóriájú S osztály és a Maybach modelleket, valamint páncélozott Guard limuzinokat és SLS típusokat gyártó részleget vezette. Klein már korábban dolgozott a magyarországi Mercedes-Benzgyár felépítésén, amit mostantól felelős projektvezetőként koordinálhat, s emellett a gyár irányítását is rábízták. Elődje, Michael Friess az előkészítő és tervezési szakasz lezárása után személyes okok miatt kérte áthelyezését, a Mercedes-Benz brémai gyárában folytatja pályáját. Kecskeméten a következő generációs A és B osztályú Mercedes személyautók sorozatgyártása folyik majd évi százezres darabszámban. A Mercedes-Benz 800 millió eurót ruház be Kecskeméten, s hosszú távon 2500 embernek ad munkát.

Frank Klein
Frank Klein
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.