Ismét akcióban a szlovákiai teherfuvarozók

Mától folytatják a január elején megkezdett, majd felfüggesztett tiltakozó akciójukat a szlovákiai árufuvarozók. – Követeljük, hogy csak az autópályákon és a gyorsforgalmi utakon legyen kötelező az elektronikus útvám, az első osztályú utak közül csak 333 kilométer legyen fizetős, az eddig elrendelt több mint 1500 kilométer helyett.

Ha ezt a kérésünket napokon belül nem tudják teljesíteni, akkor június végéig függesszék fel az elektronikus díjbeszedést. Csak akkor leszünk elégedettek, ha a két változat közül az egyiket jóváhagyja a kabinet – nyilatkozta lapunknak a Szlovákiai Teherszállítók Uniójának (UNAS) elnöke. Jaroslav Polacek azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy ismét eltorlaszolnak-e fontos utakat és utcákat, illetve a kamionok révén lassítják-e majd a forgalmat, mint az év elején, vagy más módszerhez folyamodnak.

Szlovák kamionsofőrök torlaszolták el az utat január elején
Szlovák kamionsofőrök torlaszolták el az utat január elején

Értesüléseink szerint a cseh kamionosok is támogatni kívánják szlovák kollégáik követeléseit. – A külföldi kamionosok nevében elsősorban azt kifogásoljuk, hogy az elektronikus rendszerhez tartozó fedélzeti egység gyakran meghibásodik, s hiába hívjuk a központot, állandóan foglalt. Ilyesmi Ausztriában, Csehországban vagy más államban nagyon ritkán fordul elő, Szlovákiában viszont naponta többször – közölte Martin Sprynar, a Cseh Árufuvarozók Szövetségének (CES-MAD) főtitkára.

Robert Fico kormányfő szerint a pozsonyi kabinet már teljesítette az áruszállítók követeléseit, mert a rendszer hibáinak eltávolításáig az első osztályú utakon nem kell útvámot fizetni. A nem működő fedélzeti egységgel közlekedők büntetését pedig az eredetileg meghatározott, 2655 euróról 120-ra mérsékelték. – Más engedményekre már nem vagyunk hajlandók – szögezte le a miniszterelnök, aki felhívta az újabb tiltakozó akció szervezőit, hogy törvénysértést követnek el, ha akadályozni fogják a közlekedést és mások biztonságát.

Északi szomszédunknál a SkyToll cég 860 millió euró ráfordításával építette ki a műholdas technológiát, amellyel a szlovákiai autópályák, gyorsforgalmi és az első osztályú utak többségének használatáért összesen 2400 kilométeren kezdték el a díjbeszedést, a 3,5 tonnánál nehezebb, illetve a kilencnél több személy szállítására alkalmas járművek tulajdonosaitól. Adminisztrációs és egyéb gondok miatt az év elején hatalmas dugók keletkeztek a szlovákiai határállomásokon. A szlovák teherfuvarozók pedig a magas díjtételek, valamint az ellen tiltakoztak, hogy a fizetési kötelezettséget az első osztályú utak többségére is kiterjesztették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.