Az állattartóknak kevesebb jut

A földalapú (SAPS-top up) és az új, egységes gazdaságtámogatási (SPS) rendszert összehasonlító társadalmi vita során, az utóbbi hónapokban kiderült, hogy a jelenlegi rendszer inkább a kisebb területen, főként növénytermeléssel foglalkozóknak kedvez, míg az új a nagyobbaknak és állattenyésztéssel foglalkozóknak.

Az új rendszer a régivel ellentétben inkább elszakad a támogatás igénylésének idején végzett konkrét mezőgazdasági tevékenységtől, és ezzel elsősorban az állattenyésztők számára jelenthet előnyöket. De az kérdéses, hogy ezekből a javarészt termeléstől elválasztott támogatásokból mennyit tudnának lehívni a gazdálkodók. A tavaly és az idén életbe lépett, illetve lépő szigorúbb, főként állatjóléti, környezetvédelmi előírásokat tartalmazó szabályok be nem tartása ugyanis kizáró ok. Ezek alkalmazását az unió szigorúan számon kéri az agrártámogatásokért cserébe.

Az állattenyésztők akár 40 százalékot is veszíthetnek
Az állattenyésztők akár 40 százalékot is veszíthetnek

Mivel maradt a SAPS-rendszer, szakértők számításai szerint az állattenyésztők támogatása 2010-ben akár 15-40 százalékkal csökken 2009-hez képest. Az unió korábbi döntése szerint a húsmarha-, tej- és anyajuh-támogatás, 2011-től pedig valamennyi állatalapú támogatás egy részét szétosztják a területalapú támogatásban részt vevő termőföldekre.

A Magyarországon alig több mint ezer dohánytermelő vállalkozásnak és a dohányból élő néhány tízezer mezőgazdasági munkásnak azonban ennél nagyobb kiesést jelent az elmaradt váltás. Mint Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a termelők számára egyelőre sikerült megnyugtató megoldást találni, ugyanis ebben az évben még megmarad a korábbi, hektáronkénti akár egymillió forint támogatás. Azonban bizonytalanná válhat a dohánytermelés támogatásának jövője. (Ha ugyanis az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert bevezették volna, akkor biztos lenne a hektáronkénti 1610 euró – közel félmillió forint – támogatás.) Az államtitkár szerint azzal kell számolni, hogy az elkövetkező években a jelenlegi rendszerben a támogatás nemzeti része folyamatosan csökken, s 2013 után az unió jelentősen csökkenteni fogja a dohánytermelés támogatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.