Beérte a távhő a gázárat

A nemrég öt százalékra csökkentett áfával egyes településeken már valóban olcsóbb a távhő a gáznál – derül ki az Energia Klub tanulmányából. A szervezet a közel száz érintett településből mintegy harminc távhőtarifái alapján közölt összehasonlító ábrát. A vizsgált települések közül – nem először – Keszthely lett a legdrágább.

A városban egy átlagos lakás évi távfűtési díja közel 200 ezer forint, míg a legolcsóbb Pakson – 100 ezer forint alatt meg lehet úszni. A több mint 600 ezer hazai távhőfelhasználó harmadát adó Budapest a középmezőnybe tartozik mintegy 170 ezer forinttal. A fővárosiak ugyanakkor még mindig kiemelkedően magas alapdíjat fizetnek, amely elvileg a távhőszolgáltató működési bevételét biztosítja.

A távhő előnye a gázfűtéssel szemben ugyanakkor jelentősen függ az adott berendezés hatásfokától: modernebb gépekkel ugyanis még 25 százalékos áfával is olcsóbban jönnek ki a gázfogyasztók. Az Energia Klub leszögezi, hogy a két fűtési mód számos ok miatt nem hasonlítható össze. Ilyen a korszerűsítések elmaradása, a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági gázárak, a lakóépületek rossz szigetelése, az önkormányzatok gazdálkodási gyakorlata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.