A L’Oréal nem épít a rúzsindexre

A kozmetikai cégek általában profitálnak a válságokból, de a jelenlegi krízis alatt erre most inkább nem építene Marco Fabien. A L’Oréal Csehországért, Szlovákiáért és Magyarországért felelős igazgatója szerint a szépségipar jövőjét a géntechnológia jelenti.

– Mindenki válsághangulatbanvan, a magyar ellenzék a tőke kivonulásáról beszél, önök mégis befektetnek Magyarországon?

– Igen, szerintünk a magyargazdasági helyzet nem is olyan rossz. Előzetes becslé

seink szerint Magyarországon a kozmetikai ipar tavaly körülbelül öt százalékot esett vissza, a L’Oréalnak viszont éppen ennyivel nőttek itt az eladásai, így valamelyest piaci részesedésünket is növelni tudtuk. Ennek oka, hogy a luxuscikkek mellett számos olcsóbb termék is szerepel a kínálatunkban, és a vásárlók ezekre szívesen áldoznak. Ami a befektetést illeti, 250 millió forintot szánunk arra, hogy itteni leányvállalatunk informatikai rendszerét korszerűsítsük. Ezzel is jelezzük, hogy – bár gyártókapacitás létrehozását egyelőre nem tervezünk Magyarországon – fontos az itteni jelenlétünk.

– Elképzelhető, hogy önök, mintkozmetikai világcég, esetleg profitálnak is a válságból? Leonard Lauder, az Esteé Lauder elnöke mondta, hogy ha a gazdaság bajban van, a nők ruhák helyett inkább rúzst vesznek: olcsóbb, de mégiscsak dob valamit a külsőn…

– Bár a 2009-es forgalmiadatok egyelőre nem állnak rendelkezésünkre, de biztosnak látszik: voltak ugyan olyan területek, ahol csökkentek az eladások (főként az Egyesült Államokban és Európában), más térségek kompenzálják a visszaesést. Ázsiában pél dául két számjegyű a növekedésünk. Változnak viszont a trendek: Magyarországon, mint ahogyan Európában is, a luxuscikkek helyett inkább a megfizethető termékeket vásárolják. Érthető, hiszen a nők fogékonyabbak a költségekre. Ami az ön által említett, úgynevezett rúzsindexet illeti, ez általában működik, de nem szeretnénk erre építeni. Egyszer ugyanis kimászunk a válságból, és nekünk már erre kell összpontosítanunk: új termékekkel, új technológiával. Véleményem szerint a jövő az új, géntudomány ihlette technológiáké, amelyek lehetővé teszik, hogy jóval fiatalabbnak tűnjünk a tényleges korunknál.

– Anita Roddick, a Body Shopalapítója azt vetette a szépségipar szemére, hogy elérhetetlen álmokat árulnak a nőknek. Vitatkozik ezzel?

– Igen, mert mi soha nem álmokat kínáltunk, hanem laboratóriumainkban tesztelt, bizonyítható, mérhető eredményeket. Hasonló egyébként a filozófiánk, így nem véletlen, hogy alapítója épp a L’Oréalnak adta tovább a Body Shopot.

– Önök híresek a kutatásaikról, elvégre magát a L’Oréalt is egy vegyész alapította. Ma már különböző haj- vagy arcápolási termékeket ajánlanak például az európai, az afroamerikai vagy a távol-keleti nőknek. Ezek szerint a régi recept már nem működik, egy fehér európai nő arcképével nem lehet mindenhol eladni a termékeket?

– Háromezer kutatónk dolgozik világszerte azon, hogy a különböző haj- és bőrtípusokhoz legjobban illő termékeket dolgozzuk ki. Egy példa: az ázsiai nők nem ráncosodnak, viszont világos bőrt szeretnének, és irtóznak a pigmentfoltoktól. De egészen más típusú krém kell az Egyenlítő közelében élő nőknek, mint mondjuk egy hideg, szeles vidéken. Ami a magyar vásárlóinkat illeti, ugyanazokat a termékeket kínáljuk itt, mint Nyugat-Európában, hiszen a haj- vagy az arcbőr hasonló. Érdekes viszont, hogy a sminkelésnél a magyarok jóval visszafogottabb színeket használnak, mint az oroszok vagy akár a franciák.

– A L’Oréal még mindig részbencsaládi tulajdonban van. Másképp működik egy ilyen cégnél a menedzsment, a válságkezelés, mint egy kizárólag tőzsdén jegyzett, abszolút profitorientált vállalatnál?

– Természetesen. Mi ugyanis soha nem rövid vagy közép-, hanem hosszú távra tervezünk. Ha már megéltünk száz évet, akkor a következő százat tervezzük. Ráadásul fennállásunk óta mindössze öt elnökünk volt, vagyis itt is nagy az állandóság. De egyébként is másképp működünk, mint sok nagyvállalat: csupán költségszempontból soha nem helyezzük át a termelést más országba. Európai gyáraink Franciaországban, Olaszországban, Németországban és Spanyolországban vannak. Gyártunk ugyan Kínában is, de csak az ottani piacra. Egyegy ilyen létesítményfelépítéshez komoly beruházás és technológia szükséges, hogy a megfelelő minőségű terméket tudjuk előállítani.

– Ha már Kínát említi, sok luxusterméket gyártó cég erősen aggódik a kínai hamisítványok miatt. Önöket nem zavarja ez a veszély?

– Mi megadott csatornákon értékesítjük termékeinket. Vagyis ha valaki az utcán olcsón jut hozzá mondjuk egy arckrémünkhöz vagy parfümünkhöz, akkor maga is számíthat rá, hogy nem azt kapja, amit az üzletben. Lelke rajta.

A L’Oréal a világ vezető kozmetikai cége, olyan márkák tartoznak hozzá, mint a Lancôme, a L’Oréal Paris, a Georgio Armani, a Vichy, a Garnier vagy a Maybelline. A céget 1909-ben alapította egy párizsi vegyész, Eugene Schueller, aki innovatív hajfestékeivel lett népszerű a fodrászok körében. Ma 130 országban 67 ezer embert foglalkoztatnak. A csoport bevétele 2008-ban 17,5 milliárd euró volt. A két legnagyobb részvényes a család, illetve a Nestlé: a részvények 30, illetve 29 százalékát birtokolják. Tavaly egy kínos ügy miatt kerültek a sajtó érdeklődésébe: a 81 éves örökösnőt, Liliane Bettencourtot saját lánya perelte be, amiért egymilliárd euró értékű ajándékot adott egy francia fotósnak. A L’Oréal vezetése nem kommentálta a családi belviszályt.

Marco Fabien, a L’Oréal régiós igazgatója. Már a következő száz évet tervezik
Marco Fabien, a L’Oréal régiós igazgatója. Már a következő száz évet tervezik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.