Választási nyugdíjlicit

Kegyeleti támogatást, megduplázott méltányossági kasszát és az idős emberek támadóinak szigorúbb megbüntetését ígéri Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje. A Fidesz szerint a szocialisták folytatják a hazugságkampányt.

– Az elmúlt napok híreiből kirajzolódott a Fidesz nyugdíjprogramja, ami nagy rémületet keltett az idős emberek körében. Fontos tudniuk, hogy „van másik”. Van olyan program, amely a jelen nyugdíjasainak úgy kínál többet, hogy a jövő nyugdíjasait sem rövidíti meg – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila. Az MSZP kormányfőjelöltje közölte: megduplázzák a méltányossági nyugdíjkasszát, bevezetik a temetési költségeket enyhítő kegyeleti támogatást, valamint úgy módosítják a büntető törvénykönyvet, hogy az idős emberekre támadók súlyosabb büntetésre számíthassanak.

Mesterházy Attila elmondta, hogy az „Orbán–Bokros-csomag” akár hetven évre is megemelné a nyugdíjkorhatárt, a modell bevezetése húszszázalékos értékcsökkentést okozna a nyugdíjakban. A szocialista miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy a nyugdíjkorrekciós program folytatásaként a fiatalon megrokkantak nyugdíja esetén soron kívüli emelést hajtanak végre. A nyugdíjkorrekciós program részeként évente megduplázzák a méltányossági nyugdíjkasszát, és 2011-től a nyugdíjprémium kifizetésén keresztül biztosítják, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek az újra beinduló gazdasági növekedésből.

– Az MSZP-modell másik lábát olyan intézkedések jelentik, amelyek az idős emberekkel vállalt szövetségünket fejezik ki – fogalmazott. Ilyen a kegyeleti támogatás bevezetése, amely hetvenötezer forintos egyszeri támogatást nyújt azoknak a házastársukat elveszítő honfitársainknak, akiknek a nyugdíja nem éri el az átlagot – mondta, hozzátéve: a szocialisták kezdeményezik azt is, hogy a büntető törvénykönyvben meghatározott bűncselekménytípusoknál minősített esetnek számítson az idősek ellen elkövetett bűntett. – Az MSZP-modell biztonságos, mert finanszírozható és emberséges, mert nem csak költségvetési tételként tekint a nyugdíjasokra. A magyar nyugdíjasok tapasztalatból tudják, mit veszíthetnek, ha Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Emlékezetes, hogy 1998 és 2002 között is több alkalommal több ponton döntött kárukra Orbán Viktor kormánya – nyilatkozta Mesterházy Attila.

Iván László, a Fidesz nyugdíjastagozatának elnöke reagálásában hazugságkampánynak nevezte a szocialisták kijelentéseit, szerinte a nyugdíjasokat inkább az MSZP-től és a Gyurcsány-korszaktól kell megmenteni. Iván László ismét hangsúlyozta: „nem fogjuk alkalmazni a svéd modellnek nevezett valamit (...), illetve nem vezetjük be és nem fogadjuk el a 70 éves nyugdíjkorhatárt”.

2010. januári változások a nyugdíjrendszerben

Januártól 4,1 százalékkal emelkedik valamennyi nyugdíj- és a baleseti járadék.

A korábbi svájci indexálás módszerét felváltja a kizárólag az inflációtól függő nyugdíjemelés.

Bevezetik a 13. havi nyugdíjat felváltó, GDP-hez kötött nyugdíjprémiumot.

Egységesen két százalékkal emelkednek az 1988 és 1990 között megállapított saját jogú nyugdíjak, míg négyszázalékos emelést kapnak az 1992–1995-ben megállapított nyugdíjjal rendelkezők, mivel ezekben az években volt a legkedvezőtlenebb a nyugdíjba vonulás szabálya. Emellett négy százalékkal emelkedik az 1997–1998 között megállapított saját jogú nyugdíjak összege.

Megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január 1-je előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt.

A nyugdíjasok helyzete lett a pártok közötti rivalizálás egyik legfőbb terepe
A nyugdíjasok helyzete lett a pártok közötti rivalizálás egyik legfőbb terepe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.