Peking kiutat keres a hitelcsapdából

A gazdaság vészes túlfűtöttségét megelőzendő Peking szigorított a bankok hitelezési politikáján, arra kötelezve számos pénzintézetet, hogy januárban már ne teljesítsen újabb hiteligényeket. Eközben Kína negyedéves GDP-növekedése ismét kétszámjegyűvé vált: 10,7 százalékra ugrott.

Emellett előírta számukra tartalékolási rátájuk fél százalékpontos javítását is. A kínai pénzintézetekkel ugyanis elszaladt a ló: január közepéig összesen 1,1 ezermilliárd jüan (161 milliárd dollár) hitelt adtak ki, azaz már borítékolható volt a tavaly júniusi 1,5 ezermilliárdos rekord megdőlése. Összehasonlításul: tavaly öszszesen 9,6 ezermilliárd jüan kölcsönt folyósítottak, vagyis ennek fényében a központi óvintézkedések mindenképpen indokoltak voltak. Peking célja egyértelmű: minimalizálni a túlzott pénzbőség inflációgerjesztő hatását, megelőzni a különböző káros buborékok kialakulását, a hitelminőség drámai romlását. Mindezt akár növekedési áldozatok árán is.

Elemzők szerint azonban a kormány a gyorsuló inflációt és a fő gazdasági teljesítménymutatókat figyelembe véve az alapkamat emelésével is meg tudja fogni a hitelkiáramlást. Ha ez sem hoz megfelelő eredményt, újabb hitelszigorításokra számíthatnak a kínaiak – ezt Liu Ming-kang, a helyi pénzügyi felügyelet vezetője ígérte egy konferencián. Liu az idén teljesíthető hitelek nagyságát 7,5 ezermilliárd jüanban, vagyis a tavalyinál 22 százalékkal kevesebben határozta meg. Igaz, ez egyelőre nem vehető készpénznek, hiszen a számot utóbb a felügyeleti honlapon szereplő beszédéből egyszerűen kitörölték.

A kínai hitelstop mindenesetre bizonytalanságot keltett a piacon: a kereslet viszszafogásától tartva hordónként 78 dollár alá csökkent a kőolaj ára, míg a tavaly, a válság csúcsévében is kitűnően teljesítő kínai tőzsdék indexei 3-4 százalékot zuhantak, főként a bankrészvények esései miatt. A világ nagy tőzsdéire is átragadt a pesszimizmus, az indexek 1-2 százalékos süllyedéssel reagáltak a kínai megszorításokra.

Kína tavaly 4 ezermilliárd jüanos (586 milliárd dollár) gazdaságélénkítő programot hirdetett a „lanyha”, 6 százalék körüli GDP-növekedés élénkítésére. A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint ennek meg is lesz az eredménye: a ma megjelenő negyedik negyedéves GDP-bővülés akár két számjegyű is lehet. Sőt lett is, hiszen 10,7 százalékot mértek a statisztikusok, igaz, a vérmesebb elemzők ennél 0,2 százalékponttal töbet vártak. Az ipari termelés 20 százalékra várt decemberi emelkedési ütemével pedig négyéves rekordot dönthet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.